Trancsír és kártyatrükk - Borisz Akunyin: Különleges megbízatások

Könyv

Három komplett detektívregénynyel (és a Különleges megbízatásokkal együtt immár két kisregénynyel) a sorozatindító Azazel után elég szó esett már arról, hogy kicsoda és mit akar a szerző. Röviden: semmit és mindent. Az álnév mögé bújt irodalmár persze csak játszik, amikor krimit ír, de - miként az az általa is sokat idézett orosz klasszikusoktól sem idegen - forradalmi programot is hirdet.

Három komplett detektívregénynyel (és a Különleges megbízatásokkal együtt immár két kisregénynyel) a sorozatindító Azazel után elég szó esett már arról, hogy kicsoda és mit akar a szerző. Röviden: semmit és mindent. Az álnév mögé bújt irodalmár persze csak játszik, amikor krimit ír, de - miként az az általa is sokat idézett orosz klasszikusoktól sem idegen - forradalmi programot is hirdet. Nem, ő nem a cári palotát veszi célba (arról már lecsúszott), hanem a könyvesstandokat: vesszen az igénytelen férc, és jöjjön el az igényes tömegirodalom országa! A hivatalos verzió szerint egyfelől e játékos kedv, másfelől e ponyvajobbító törekvés hívta életre a szuperdetektív, Eraszt Fandorin alakját, aki rögtön egy Bulgakovot idéző jelenetben kezdte meg immár tucatnyi köteten és számos filmváltozaton át tartó működését. Akunyin villámgyors diadalmenetéhez talán csak hőse felemelkedése mérhető: a tizennegyedik rangosztályba sorolt írnok 1876-os színrelépése óta példás gyorsasággal emelkedett a hivatali rangsorban. Magyar idő (azaz a magyarra fordított Fandorin-történetek kronológiája) szerint immár a moszkvai főkormányzó őexcellenciájának különleges megbízatású hivatalnoka, és ilyen minőségében talán egy kicsit el is kényelmesedett. Akunyin szerencsére jóval méltányosabb munkaadó annál, hogy megfáradt hősét egzecíroztatná: a szerző hagyja, hadd pihenjen hű fegyverhordozója, elvégre megérdemli, hisz annyi hajmeresztő kaland és annyi fájdalmas veszteség van mögötte. Jöjjenek hát a fiatalok, s mire ezt kimondtuk, már fel is tűnt a fagyos moszkvai reggelben egy elálló fülű, talpig szerencsétlen fiatalember: ő, Anyiszij Tulipanov, a levegőnek nézett hivatali lótifuti a valódi hőse a Különleges megbízatások két kisregényének, belőle farag férfit a mesterdetektív szolgálatában töltött, sajnálatosan rövidre szabott hivatali idő. Fandorin oldalkocsijaként két eset vár Anyiszijra: egy elegáns mesterbűnözőé, aki úri passzióból, fehérkesztyűsen veri át Moszkva előkelőségeit, és egy moszkvai hasfelmetszőé, aki korántsem kesztyűs kézzel, bár annál nagyobb szakértelemmel épít emberi belsőségekből katedrálist.

Úgy tűnik, az elálló füleken kívül Fandorin háza táján minden a régi. A szerző továbbra is féken tartja a benne lakozó irodalmárt: régi sémákkal játszik ugyan, de cseppet sem fölényesen bánik választott műfajával. Ennek némileg ellentmond, de Akunyinnál épp az ilyen ellentmondások a szépek, hogy a nyomozásnál is izgalmasabb az a folyamatosan fennálló lehetőség, hogy a cselekménytől akár már két házsorra is Tolsztoj vagy Dosztojevszkij regényhőseibe botolhatunk. Az egyedüli újdonsága e két kisregénynek maga a formátum: Fandorin, köszöni szépen, jól megfér 150-200 oldalon is, kalandjaihoz tán fölösleges fényűzés is a kiadós regényterjedelem.

Fordította: Bagi Ibolya. Európa Könyvkiadó, 384 oldal, 2600 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.