Kránicz Dorottya

A közelmúlt sokkoló hírei okán újra felmerült a nagyvárosi éle­tet megmérgező szolidaritásválság rémképe. Ám a leg­újabb szociálpszichológiai kutatások szerint sokkal segítőkészebbek lehetünk, mint korábban voltunk.

Az elhúzódó gyász zavar diagnózisával a pszichiátria megteremtette magának a lehetőséget, hogy kijelölje, meddig és milyen mértékben lehet „normális” a gyász. Abban viszont nincs egyetértés, hogy a gyász patologizálása valóban a gyászolók érdekeit szolgálja-e.

Nehezebben koncentrálunk a könyvekre, de még az online cikkeket sem tudjuk végigolvasni anélkül, hogy közben újabb és újabb ablakokat nyitnánk meg. Egyre több szakember beszél a figyelem válságáról, amiért döntő részben a digitális világ nagyon is tudatosan megkonstruált működése felel.

Már nemcsak az ajtón bekopogó „unokázós” csalóktól, hanem az online átverésektől is féltenünk kell a nagyszülőket. Egyre több idős ember használja rendszeresen az internetet, a netes biztonsággal kapcsolatos edukációból mégis rendre kimaradnak.

Szabad-e fürdeni a szökőkútban? Mitől jó egy iskolaudvar? Milyen érzés budainak vagy csepelinek lenni? A kultúrAktív nevű civil szervezet célja a fiatalok érzékenyítése az épített környezet iránt.

Az általánosan elfogadott vélekedés szerint minden nőbe bele van kódolva az anyaszerep, ám egyre több anya ismeri be, hogy megbánta a gyerekvállalást. A politikának nyilvánvaló érdeke a pronatalista álláspont sulykolása, és bár az interneten egyre divatosabb az anyaság nehézségeiről beszélni, a társadalom szemében még mindig főbűnnek számít, ha egy nő nem boldog anyaként.