Emberéletekbe kerülhet a nagyvárosi közöny?

Segítség, segítség!

Lélek

A közelmúlt sokkoló hírei okán újra felmerült a nagyvárosi éle­tet megmérgező szolidaritásválság rémképe. Ám a leg­újabb szociálpszichológiai kutatások szerint sokkal segítőkészebbek lehetünk, mint korábban voltunk.

„Gyerünk, ugorj!” „Dögölj meg!” – egy szemtanú beszámolója szerint ezeket kiáltották az elhaladó autósok annak a 18 éves fiúnak, aki május végén a Margit hídon állva arra készült, hogy véget vessen az életének. Alig néhány héttel később, júniusban egy férfi nyilvános Facebook-posztban írta meg, hogy hosszú percekig senki sem állt meg segíteni annak az édesanyának, aki az M3-as autópálya mellett próbálta újraéleszteni kisgyerekét.

A két történetben közös, hogy elbeszélőik a társadalom teljes közönyét látták megnyilvánulni bennük: „Végtelen szomorúság van bennem azt a közönyt látva, hogy több száz ember (köztük szülők, édesapák és édesanyák) tétlenül nézik végig, hogy egy édesanya kétségbeesetten, sokkos állapotban küzd a kisgyereke életéért az aszfalton…” – írta a férfi, aki végül segítséget nyújtott a gyereke életéért küzdő anyának.

A modern társadalmakat átható elidegenedettség és a nagyvárosi közöny képzete a modernitás hajnala óta jelen van a köztudatban – szemben a segítő, összetartó közösségeket kovácsoló falusi közegek romantikus ideáljával. A szociálpszichológia az 1960-as évek óta vizsgálja a segítségnyújtási hajlandóság kérdését, és már egy 1975-ös kutatásban megállapították, hogy a zsúfolt, zajos környezet csökkenti a segítségnyújtás valószínűségét. Az elmúlt évek kutatásaiból azonban úgy tűnik, hogy a szolidaritás képlete jóval komplexebb ennél.

 

A szamaritánus és a kívülálló

Éjszakai műszakjából tartott hazafelé 1964-ben, New Yorkban Kitty Genovese, amikor egy férfi többször is megszúrta késsel. A súlyosan vérző nő eljutott egy utcasarokig, ahol segítségért kiáltott. A korabeli híradások szerint 38 ember hallotta a segélykiáltást vagy volt szemtanúja a támadásnak – de egyikük sem segített.

Az esetről szóló újságcikkek már akkor is a társadalom közönyét bírálták, de John Darley és Bibb Latané szociálpszichológusok úgy sejtették, valami más állhat a jelenség mögött. Kitty Genovese meggyilkolása inspirálta őket az ún. kívülálló hatással (bystander effect) kapcsolatos úttörő kutatássorozatuk megkezdésére. A kívülálló hatás szerint a jelenlévők számának növekedése szabályszerűen csökkenti annak valószínűségét, hogy bárki segítsen – ugyanis minél nagyobb a tömeg, annál jobban megoszlik a felelősség.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.