Az anyai szeretet hiánya és mítosza

Örök csatatér

Lélek

Az általánosan elfogadott vélekedés szerint minden nőbe bele van kódolva az anyaszerep, ám egyre több anya ismeri be, hogy megbánta a gyerekvállalást. A politikának nyilvánvaló érdeke a pronatalista álláspont sulykolása, és bár az interneten egyre divatosabb az anyaság nehézségeiről beszélni, a társadalom szemében még mindig főbűnnek számít, ha egy nő nem boldog anyaként.

„Ha visszamehetnél az időben a mai tudásoddal és tapasztalataiddal, akarnál-e újra anya lenni?” – tette fel a kérdést kutatásában Orna Donath. Az izraeli szociológus 23 olyan nővel interjúzott, akik mind nemmel válaszoltak. Az alanyok többsége belesodródott vagy valamilyen nyomás hatására belekényszerült az anyaságba, nem is igazán számolva a gyerektelenség lehetőségével, és csak később (a terhesség alatt, a szülés utáni első hetekben vagy évek múlva) jöttek rá, hogy nem akarnak anyák lenni.

Donath tanulmányának fókuszában az anyai megbánás szo­cio­politikai elemzése áll. Szerinte a nők és gyermekeik közötti kapcsolat intézményesült, hatalmi rendszerek írják elő az anyai érzések minőségét: a gyermek iránt érzett szeretet a nő „morális tesztje”, ennek hiánya pedig nemcsak nőietlennek, de immorálisnak is tűnhet a társadalom szemében. Miközben a megbánás tiltott érzelem, az önhibáztatás társadalmilag elfogadott és természetes velejárója az anyaságnak, sőt minél inkább marcangolja magát egy nő, annál jobb anyának tartjuk. Ezzel szemben Donath tanulmánya amellett érvel, hogy a megbánás éppoly legitim élmény az anyasággal kapcsolatban, mint az örömteli kiteljesedés.

Egy 2013-as amerikai felmérésben azt kérdezték a szülőktől, hány gyereket vállalnának, ha újrakezdhetnék a családalapítást – a válaszadók 7 százaléka azt nyilatkozta, hogy egyet sem. Egy 2016-os német kérdőívben a szülők 8 százaléka vallotta, hogy nem vállalna gyereket, ha újból dönthetne, és egy idei brit kutatásban is épp ilyen arányban mondták az apák és anyák, hogy már megbánták, hogy gyerekük született. Ha ezeket a statisztikákat a teljes lakosságra vetítjük, úgy fest, több millió olyan szülő él a világon, aki úgy érzi, hibát követett el, amikor gyereket vállalt. Ez a tendencia nemcsak a kutatásokból rajzolódik ki, a közösségi médiában is tetten érhető: az egyik legnagyobb, a témával foglalkozó Facebook-oldalon többnyire névtelen posztokban fakadnak ki a nők: egy másfél éves kislány anyukája azt írja, bár lánya okos és jó gyerek, ő mégis gyűlöli az anyaságot, és „állandóan arról fantáziál, miket csinálhatna, ha nem lenne gyereke”. Sokan panaszkodnak „hálátlan” gyerekükre, akivel nem sikerül jó kapcsolatot kialakítaniuk, mások abuzív párkapcsolatban vagy túl fiatalon csúsztak bele a gyerekvállalásba. A leggyakrabban felmerülő ok mégis a vágyakozás a „régi élet” után, a folyamatos felelősséggel terhelt napok okozta fásultság, a hiányzó pihenés és „énidő”.

Vannak, akik úgy érzik, az anyaság nem nekik való, de ezen túl nem tudnak konkrét problémákat megfogalmazni. És vannak, akik nagyon is megfogható dolgoktól szenvednek: rossz párkapcsolat, anyagi nehézségek, feldolgozatlan pszichés traumák, kapcsolati problémák köztük és a gyerekeik között. Az e csoportba tartozó anyák nagy része valószínűleg nem is a gyerekvállalást bánta meg – egyszerűen olyan helyzetbe kerültek, ahol nem kaptak megfelelő támogatást a gyerekneveléshez, legyen szó praktikus vagy érzelmi segítségnyújtásról. Depressziós tüneteik adekvát reakciónak minősülnek az életkörülményeikre, a problémák megoldódásával alkalmasint a megbánásuk is elmúlna. Kérdés, mi van azokkal, akik saját bevallásuk szerint jó körülmények között, támogató családban nevelik egészséges, szerető gyerekeiket. Vajon minden esetben fiziológiai eltérések – legyen szó hormonális zavarokról vagy az agy strukturális különbségeiről –, esetleg lappangó pszichés traumák állnak az anyai érzések hiánya mögött?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A harmadik köztársaság kapujában

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.

Elveszett eszmények

  • Bretter Zoltán

Tudtuk, nem tudtuk, az elmúlt több mint kétszáz évben a következő gondolat szabta meg életünket: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” (Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilá­gosodás?)

Nem lehetetlen lekerülni az amerikai szankciós listáról, de bajos lesz a Rogán elleni szankció visszavonatása

Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szank­ciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét, a magyar kormány sajtója „David Pressman kicsinyes bosszújaként” igyekezett beállítani a történteket. Lázár János miniszter egye­nesen megfenyegette a nagykövetet: a későbbiekben „kerülje el ezt az országot”.

Hatvan, hetven, nyolcvan, száz puszta

Az autoriter rendszerek kiépülésének egyik legbiztosabb jele, hogy a vezető mellől lassan eltűnnek az egykori harcostársak. Ez általában az autoriter vezető hatalmának megszilárdulásával és korlátlanságának növekedésével egy időben történik. Helyüket a klán tagjai veszik át.