Krusovszky Dénes

Ha valamiben, hát abban egészen biztosak vagyunk, hogy 2014 olyan év volt, amelyet igencsak különböző szájízzel fog felidézni a nép okos gyülekezete.

"Nem véletlen tehát, hogy a közrádióban épp a péntek reggelt szemelték ki arra, hogy a mindenkori miniszterelnök hétértékelőjének helyet adjon. Egyszerre magasztos és visszafogott pillanat ez, reggel lévén mentes mindenféle csinnadrattától, de azért valahogy mégis a többi hétköznap felett helyezkedik el. Emberszagú, de még nem büdös."

Nem könnyű dolog a portré­készítés, hiszen egyszerre több és kevesebb dolgot kell megmutatni, mint amit egyébként a másik arca vagy hangja közvetlenül elárul tulajdonosáról.

Teljesen érthető, hogy ha már mindennek van napja, miért épp a magyar nyelvnek ne lenne. Igaz, érdekes, hogy a dátuma változott, mindenesetre a történelmi háttér most kétségtelenül áll, ezen a napon fogadta el ugyanis V. Ferdinánd 1844-ben a magyart hivatalos államnyelvként.

Ha van takarékos költészet, Rácz Péteré minden bizonnyal az. És nem is elsősorban azért, mert az elmúlt harminc évben mindössze öt verseskötetet publikált, sokkal inkább azért, amilyen óvatosan használja a szavait (mintha valóban el lehetne használni őket), amilyen türelemmel megközelíti tárgyát, és amilyen visszafogottan nyilatkozik a legmegrendítőbb tapasztalatokról is – tehát nem annyira mennyiségi, mint minőségi értelemben érdemes itt takarékosságról beszélni.

Már maga a tény is, hogy néha az éter legváratlanabb pontja felől érkezik meglepetés a rádióhallgató számára, elég erős érv az öreg médium mellett – akár a tévével szemben is.

A magyar foci régebben csak rossz volt, az utóbbi években viszont szürreális lett, de így legalább a sport és a kabaré közötti pozíciója alkalmas lehet rá, hogy új híveket szerezzen neki, főleg a fiatalabb generációk soraiból. Három különböző rádiócsatorna focival kapcsolatos műsorát hallgattuk végig a múlt héten, és mindhárom kifejezetten tanulságosnak bizonyult.

Szégyen, nem szégyen, arról, hogy létezik ez a jeles nap vagy fesztivál, vagy akármi is ez, tehát, hogy van egy olyan piros betűs ünnep, amit úgy hívnak: Itthon vagy, Magyarország szeretlek!, eddig fogalmunk sem volt. Valószínűleg azért, mert tavaly épp nem voltunk itthon Szent Mihály napján, tavalyelőtt meg még nem pattant ki ez a nagyszerű ötlet Rákay Philip hopmesteri kobakjából.

Már a címnél hajlamosak vagyunk elakadni, mert ha Önindító, akkor kinek szól? Nem inkább csak simán „indítónak” kéne lennie, már ha az a célja, hogy a hallgatók napját beindítsa? Ha meg önmagukat igyekeznek a műsorvezetők – minden hétköznap reggel „szűk” négy órában – felhúzni, ahhoz minek közönség?

„Vadidegen testek csapódnak be életünkbe, és eltűnnek hirtelen, de úgy, hogy még véletlenül se mondhassuk: nyomtalanul!” Ezekkel a szavakkal kezdi az 1990-ben fiatalon elhunyt vajdasági költő, Sziveri János A rövid élet titka című curriculum vitae-jét, s ugyanezekkel a szavakkal indul a most megjelent kötet, a Pasztorál is.

Mire megtudjuk, hogy Gérard Depardieu-t könnyebb átugrani, mint megkerülni, már olyan magasan van az ingerküszöbünk, hogy erre szinte fel sem kapjuk a fejünket. Pedig mi csak egy laza kis szombat esti, határon túli kultúrkörképhez készültünk, a végén meg nemcsak a korpulens francia, akarom mondani orosz sztár testi valójához kerülünk közelebb, de a Szent Korona gyógyító erejéhez is.