Könyv

A lassú erózió

Rácz Péter: Az alvó testről

Könyv

Ha van takarékos költészet, Rácz Péteré minden bizonnyal az. És nem is elsősorban azért, mert az elmúlt harminc évben mindössze öt verseskötetet publikált, sokkal inkább azért, amilyen óvatosan használja a szavait (mintha valóban el lehetne használni őket), amilyen türelemmel megközelíti tárgyát, és amilyen visszafogottan nyilatkozik a legmegrendítőbb tapasztalatokról is – tehát nem annyira mennyiségi, mint minőségi értelemben érdemes itt takarékosságról beszélni.

Rácz lírája a kezdetektől a szemlélődésben találja meg a maga vershelyzeteit, a kint és a bent között megtorpanva félúton, ott, ahol egy pillanatra felvillan a rálátást lehetővé tevő rés az önmagába zárt én és az azt körül­vevő, már-már fenyegetően idegen külvilág között. Elég csak felidézni némelyik korábbi kötetének címét: Szemtől szembe ültetés; Önarc; Remélem, belátnak. És Az alvó testről is valami hasonlót jelez, minthogy az öntudatlan, álombéli test önmagában a halott, üres test képét előlegezi meg. A szép cím ugyanakkor félrevezető is kicsit, hiszen hangzásra beleillik egy ma talán divatos és jellegzetes, testproblematikát boncolgató vonulatba (hogy csak Rácz ki­adójának két közelmúltbeli könyvére utaljunk: Borbély Szilárd: A Testhez, Csobánka Zsuzsa: A hiányzó test). Csakhogy maguk a szövegek ettől az iránytól (is) távolságot tartva folytatják makacs tudatossággal a korábbi kötetek sajátos, lassú sodrású szemlélődését, ami egyre inkább úgy néz ki, mint egy hosszan elnyújtott, nem kevés önismeretről és önmérsékletről árulkodó elvont gyászmunka. Hiszen minden, ami él, folyamatosan pusztul, s ha kellő türelemmel elég időt szánunk az egyes dolgok szemügyre vételére, ezt a lassú eróziót vesszük majd észre, bármire is nézzünk. Akár önmagunkra is – Rácz versbéli beszélőjének épp az az egyik legjellegzetesebb tulajdonsága, ahogyan a saját elmúlását veszi körbe rezignált, de végtelenül személyes, már-már vallomásosan alanyi kommentárokkal. Ebben a szövegvilágban nem a tragikus húrok pengetése visz el a végső dolgok kimondásáig, sokkal inkább egy lefojtott, határozottan kézben tartott, s talán éppen ezért némiképp otthonosnak is ható melankolikus szólam. Vagy ahogy az ugyancsak beszédes című kintről nézedben mondja: „véletlenül lett a tied / mindez, s lám, / mióta nem felejted”.

A kötet hetvenhat verse egyébként négy római számmal jelölt, külön cím nélküli ciklusba rendezve áll előttünk, és lényegében az elsőtől az utolsóig nagyjából ugyanabban a hangütésben szólal meg mind, mint ahogy formailag is körülbelül ugyanahhoz a (nagy ritkán egy-egy rímmel vagy szójátékkal, ritmizált szakasszal kiegészített) szabadvers-típushoz tartoznak, amit Rácz korábbi köteteiből is ismerhetünk. Mégsem válik önismétlővé ez a líra, ahogy unalmassá vagy belterjessé sem, sőt, a sok hasonló karakterű szövegből álló ciklusszerkezetből kiugrik egy-egy emlékezetesebb, akár a kötet kontextusából kiragadva is érvényes darab. Ezek egy része az elmúlással kapcsolatos személyes tapasztalatokról vagy félelmekről beszél (fakadjanak bármilyen banális forrásból is), mint az emlékezetem vagy a tigris, illetve az egész kötet legszemélyesebb, szinte zavarba ejtően közvetlen hangon megszólaló verse, a Levél. „Nem lesz rózsás semmiképpen sem a jövő” mondja ez utóbbiban, s a kijelentés, ami itt még a politikai helyzet kritikájaként hangzik el, lassan átfordul a személyes betegségtörténet elmesélésébe.

A versek egy másik jellegzetes vonulata a párkapcsolati lét szín­falak mögötti szférájából tudósít, mint az én elmegyek te mindjárt itt hagysz, vagy az egy kapcsolat kezdete és vége. A harmadik csoportba pedig tulajdonképpen azok a szövegek tartoznak, amelyek az előző kettőt kombinálják, s azok hangjába beoltanak némi elégikus, múltidéző ízt. A kötet legszebb versei tartoznak ide, mint például a fakéregbe mélyedő ruhaszárító drót régi képét felidéző, s azt a személyes sors értelme­zéséhez segítségül hívó a ránőtt kéreg foglya: „nézésed nem ivódott-e / a bőre alá mint a drót // ami már régen nincs meg / csak éppen azóta is lehajolsz / hogy elmenj alatta”. Illetve a Most berendezem, ami a kezdő sortól („Most berendezem hátralévő életem.”) az elvaduló kert hosszan kibontott képén keresztül jut el a vers­zárlatnak a maga egyszerűségében is gyomorszorító álomvíziójáig: „Hogy hol végzem? Még nem tudom. / Álmomban néha felmerül valami kacaj, / bozontos szakáll, árva csend. / Ez volna az?” Rácz Péter lírája épp akkor válik átélhetően erőteljessé, amikor ezeken a magaslati pontokon, mintegy saját elbizonytalanodásába visszahúzódva nyitva hagyja a kérdéseket.

Kalligram, 2014, 116 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.