Rácz lírája a kezdetektől a szemlélődésben találja meg a maga vershelyzeteit, a kint és a bent között megtorpanva félúton, ott, ahol egy pillanatra felvillan a rálátást lehetővé tevő rés az önmagába zárt én és az azt körülvevő, már-már fenyegetően idegen külvilág között. Elég csak felidézni némelyik korábbi kötetének címét: Szemtől szembe ültetés; Önarc; Remélem, belátnak. És Az alvó testről is valami hasonlót jelez, minthogy az öntudatlan, álombéli test önmagában a halott, üres test képét előlegezi meg. A szép cím ugyanakkor félrevezető is kicsit, hiszen hangzásra beleillik egy ma talán divatos és jellegzetes, testproblematikát boncolgató vonulatba (hogy csak Rácz kiadójának két közelmúltbeli könyvére utaljunk: Borbély Szilárd: A Testhez, Csobánka Zsuzsa: A hiányzó test). Csakhogy maguk a szövegek ettől az iránytól (is) távolságot tartva folytatják makacs tudatossággal a korábbi kötetek sajátos, lassú sodrású szemlélődését, ami egyre inkább úgy néz ki, mint egy hosszan elnyújtott, nem kevés önismeretről és önmérsékletről árulkodó elvont gyászmunka. Hiszen minden, ami él, folyamatosan pusztul, s ha kellő türelemmel elég időt szánunk az egyes dolgok szemügyre vételére, ezt a lassú eróziót vesszük majd észre, bármire is nézzünk. Akár önmagunkra is – Rácz versbéli beszélőjének épp az az egyik legjellegzetesebb tulajdonsága, ahogyan a saját elmúlását veszi körbe rezignált, de végtelenül személyes, már-már vallomásosan alanyi kommentárokkal. Ebben a szövegvilágban nem a tragikus húrok pengetése visz el a végső dolgok kimondásáig, sokkal inkább egy lefojtott, határozottan kézben tartott, s talán éppen ezért némiképp otthonosnak is ható melankolikus szólam. Vagy ahogy az ugyancsak beszédes című kintről nézedben mondja: „véletlenül lett a tied / mindez, s lám, / mióta nem felejted”.
A kötet hetvenhat verse egyébként négy római számmal jelölt, külön cím nélküli ciklusba rendezve áll előttünk, és lényegében az elsőtől az utolsóig nagyjából ugyanabban a hangütésben szólal meg mind, mint ahogy formailag is körülbelül ugyanahhoz a (nagy ritkán egy-egy rímmel vagy szójátékkal, ritmizált szakasszal kiegészített) szabadvers-típushoz tartoznak, amit Rácz korábbi köteteiből is ismerhetünk. Mégsem válik önismétlővé ez a líra, ahogy unalmassá vagy belterjessé sem, sőt, a sok hasonló karakterű szövegből álló ciklusszerkezetből kiugrik egy-egy emlékezetesebb, akár a kötet kontextusából kiragadva is érvényes darab. Ezek egy része az elmúlással kapcsolatos személyes tapasztalatokról vagy félelmekről beszél (fakadjanak bármilyen banális forrásból is), mint az emlékezetem vagy a tigris, illetve az egész kötet legszemélyesebb, szinte zavarba ejtően közvetlen hangon megszólaló verse, a Levél. „Nem lesz rózsás semmiképpen sem a jövő” mondja ez utóbbiban, s a kijelentés, ami itt még a politikai helyzet kritikájaként hangzik el, lassan átfordul a személyes betegségtörténet elmesélésébe.
A versek egy másik jellegzetes vonulata a párkapcsolati lét színfalak mögötti szférájából tudósít, mint az én elmegyek te mindjárt itt hagysz, vagy az egy kapcsolat kezdete és vége. A harmadik csoportba pedig tulajdonképpen azok a szövegek tartoznak, amelyek az előző kettőt kombinálják, s azok hangjába beoltanak némi elégikus, múltidéző ízt. A kötet legszebb versei tartoznak ide, mint például a fakéregbe mélyedő ruhaszárító drót régi képét felidéző, s azt a személyes sors értelmezéséhez segítségül hívó a ránőtt kéreg foglya: „nézésed nem ivódott-e / a bőre alá mint a drót // ami már régen nincs meg / csak éppen azóta is lehajolsz / hogy elmenj alatta”. Illetve a Most berendezem, ami a kezdő sortól („Most berendezem hátralévő életem.”) az elvaduló kert hosszan kibontott képén keresztül jut el a verszárlatnak a maga egyszerűségében is gyomorszorító álomvíziójáig: „Hogy hol végzem? Még nem tudom. / Álmomban néha felmerül valami kacaj, / bozontos szakáll, árva csend. / Ez volna az?” Rácz Péter lírája épp akkor válik átélhetően erőteljessé, amikor ezeken a magaslati pontokon, mintegy saját elbizonytalanodásába visszahúzódva nyitva hagyja a kérdéseket.
Kalligram, 2014, 116 oldal, 2000 Ft
