Éppen ezért, ha nem is elsöprő, de azért észrevehető várakozással néztünk elébe az ilyenkor szokásos évértékelő műsoroknak, a kedélyes áttekintéseknek és a mély elemzéseknek egyaránt. Hogy a naponta adásba kerülő A nap történetei helyére január elsején beálló Az év történetei a komoly vagy a komolytalan visszatekintésre tett-e kísérletet, nem egészen világos. De kivételesen talán nem bennünk van a hiba, hanem mintha a műsor összeállítói nem lettek volna elég konzekvensek, amikor „mehet a levesbe!” csatakiáltással innen is, onnan is beleszórtak egy kis anyagot a műsor fazekába. Molnár Pál szerkesztő-műsorvezető felkonfja például súlyos szavakból sodort húrokat pengetett: „Küzdelmes év, tele kihívásokkal és sikerekkel, kisebb-nagyobb fiaskókkal. Letisztulással és új tervek érlelődésével. A 2014. esztendő itt, Európa kellős közepén sokaknak hozott új tudást, múltat lezáró, ám éles fénnyel a jövőbe mutató tanulságot.” Ám ezt az „éles fénnyel a jövőbe mutató tanulságot” a következő bejátszások mintha meg sem hallották volna. Mert végül is érdekes lehet bármikor Walburg Ernő főnemesből főpincérré, majd főföldönfutóvá válásának története a századfordulóról, csak épp azt nem tudjuk, hogy mi köze ennek konkrétan az elmúlt év történéseihez, azonkívül, hogy valószínűleg egy tavaly elkészült anyagról van szó.
Mindjárt más lenne a helyzet, ha azt mondta volna a műsorvezető, hogy válogatást hallhatunk az elmúlt év legérdekesebb adásaiból – de nem ezt mondta, másodszorra sem, hanem megint csak elismételte: „Az év történeteiben felhangzik néhány a korábbi esztendő históriái közül, és fénycsóvát vetünk a jövőbe is, érzésekkel, hangulatokkal felidézve az immár a történelembe áthelyezett 2014. esztendőt.” Mindezek után megint viszonylag érdekes bejátszás következett, ezúttal Dózsa László színművész beszélt 1956-os élményeiről, amelyeket „davajgitárral” harcoló srácként szerzett. Ám végül ebből a hanganyagból sem derült ki semmi érdekes a tavalyi évről, hacsak azt a döbbenetesen emberi vallomást nem vesszük ide, hogy Dózsa különös módon még néha ma is meglátja a saját fiai arcán annak a két orosz kiskatonának a vonásait, akiket a forradalom idején Molotov-koktéllal felgyújtott.
Hát, valóban ennyire semmi sem történt volna tavaly, hogy még a legérdekesebb minden események közül az volt, amikor Farkas Erika, A hely műsorvezetője beindított egy bányagépet? Mi másfajta 2014-re emlékszünk, olyanra, amiben azért ennél nagyobb léptékű, hogy ne mondjuk, vérmesebb dolgok történtek, de mint korábban leszögeztük, ez valóban olyan év volt, amire így is, úgy is vissza lehet gondolni. Már csak az a kérdés, hogy ezek közül tényleg mindegyik módon érdemes-e.
A saját 2014-élményünkhöz legközelebb eső bejátszás a műsor végére maradt. De ez meg nem riport volt vagy interjú, hanem laza kis propaganda-ötperc Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral, valamelyik Vasárnapi újságból. A téma a népszaporulat, s az, hogy szerencsére egyre több gyerek születik, egyre szaporodik a házasságok száma is, míg a terhességmegszakításoké csökken, mivel az elmúlt huszonöt évből hiányzó bizalmat és nyíltan vállalt családbarát értékrendet ez a kormány végre elkezdte felépíteni. Ez a bizalom pedig olyan, hogy azon nyomban lábra kap, belopakszik a hálószobánkba, s hipsz-hopsz, már ringathatjuk is a bölcsőt. Ez igaz, jegyzi meg a kérdező, ifjabb Tóth György, ám ezt Európa nem nézi jó szemmel, épp ellenkezőleg: arra törekszik, hogy szétverje a mi hagyományos családjainkat. Csakhogy ezt nem hagyjuk, rekontráz az államtitkár, s ha ügyesek leszünk, ehhez hamarosan társakat is találunk. Ha lenne riporteri vénánk, itt felmerülne bennünk egy esetleges kérdés, hogy tehát akkor ezzel az egésszel ennyire egyedül lennénk a világban? De inkább megelégszünk azzal a szimpla kis otthonossággal, amit ez a bejátszás nyújthat: igen, valóban ilyen hangulatban telt az óév, így már végre ráismerünk, köszönjük.
Az év történetei, MR1-Kossuth rádió, január 1.
