Rádió

Szeretetáradás

A hazatérés napja a közrádióban

Interaktív

Szégyen, nem szégyen, arról, hogy létezik ez a jeles nap vagy fesztivál, vagy akármi is ez, tehát, hogy van egy olyan piros betűs ünnep, amit úgy hívnak: Itthon vagy, Magyarország szeretlek!, eddig fogalmunk sem volt. Valószínűleg azért, mert tavaly épp nem voltunk itthon Szent Mihály napján, tavalyelőtt meg még nem pattant ki ez a nagyszerű ötlet Rákay Philip hopmesteri kobakjából.

Már ha neki jutott eszébe a dolog, amire nincs bizonyítékunk, ám erős gyanúval élünk mégis, hisz az első (akkor még kétnapos) népünnepély szívhez szóló reklámfilmjében ő rebegte el egy néptelen várrom fokára egyedül kiállva, hogy „a napfelkelte átéléséhez nem elég egy szép táj, és önmagában a nap is kevés, kell hozzá az ember”. És ezzel nehéz is vitatkozni.

De még mielőtt közelebbről megvizsgálnánk a témát, egy merőben technikai dolgot szeretnénk a szervezők figyelmébe ajánlani. Arról van szó, hogy az ünnep szlogenjének, avagy nevének, esetleg címének írásmódja nem egészen következetes, tavaly még Itthon vagy – Magyarország, szeretlek! volt (néhol azonban felkiáltójel nélküli formában), idén pedig hol Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!, hol Itthon vagy, Magyarország szeretlek! Oké, mondhatjuk, hogy tök mindegy, ha az üzenet átjön, s az jön is, kétségtelenül.

A lényeg, hogy az MTVA mostantól minden szeptember 27-ét így fogja megünnepelni, hiszen „Szent Mihály napján terelik vissza a legelőről az állatokat, a nap szimbolikus jelentőségű, ezért rendezi a közmédia az Itthon vagy, Magyarország szeretlek! programsorozatot”, mint megtudjuk Benkő Andreától, a Kossuth tematikus délelőttjének műsorvezetőjétől. A cél tehát, teszi hozzá kollégája, Zsoldos László, hogy ez legyen „a hazatérés napja”. Vagyis a hungarikumnap és a nemzeti összetartozás napja (ugye, megvan még a barackfás dal?) külön-külön nem volt elég, s a kettő pároztatásától reméli az MTVA, hogy az elmúlt pár évben Nyugatra evickélő pár százezer honfitársunk majd hazajön. Merthogy kimondva-kimondatlanul nagyjából erről lenne szó. Be is vetnek minden csodafegyvert, csak úgy röpköd az éterben a sok téliszalámi meg csirkepaprikás, lekváros bukta és halászlé, finom borokkal kísérve.

Ha jól értesültünk róla, a tévében az univerzális Borbás Marcsi és az eddig inkább motorsportokban jeleskedő Szujó Zoltán vezette a monstre adást majd 12 órán át, amihez képest a Kossuth a maga négy-öt órányi célzott anyagával meglehetősen szerényen teljesített. Pedig volt itt hajnalban népszokásokról szóló fél óra, aztán a népszerű A hely is különkiadással jelentkezett, sőt, még az Esti séta is beszállt a programba, bár csak ímmel-ámmal – a zirci riport simán elment volna a tematikus napon kívül is bármikor. Az adásnap origója tehát a már említett délelőtti körkapcsolásos két óra volt, ebbe zsúfoltak bele a műsorkészítők mindent, külföldi interjúkat, archív anyagokat, élő bejelentkezéseket, kissé szeszélyesen. Érdekes volt például a Tim Howarddal készült interjú, a magyar felmenőkkel is büszkélkedő fiatalember az amerikai labdarúgó-válogatott kapusa, aki ugyan nem beszél magyarul, de megszerezte az állampolgárságot, elsősorban nagyapja előtti tiszteletből. Ezt hallva rögtön eszünkbe jut, hogy akkor akár be is állhatna az újabb, sokadik, ezúttal északír Mohácsát elszenvedő nemzeti tizenegybe, de mielőtt nyikkanni tudnánk, elmondja, személyes meghívást kapott az országba a miniszterelnöktől – egyszóval a kapusposzt tekintetében talán meg is nyugodhatunk.

De ha hagyjuk sodródni magunkat a műsor szapora hullámaival, akkor minden egyéb gondunkat is elnyeli előbb-utóbb a feltartóztathatatlan szeretetáradás. Mert mi más állna mind e csoda mögött: a csikósok asztalhoz ültetik a lovat, az űrutazó Charles Simonyinak kisütik a mákos rétest az egyházasfalui rokonok, a gyulai kerékpárosok eltekernek Rióba, Eperjes Károly könnyeivel küszködve beszél szülőfalujáról, Salgótarjánban meg a Palóc Grill Szövetség (ilyen is van) jóllakatja a fél várost, miközben felállítják a szeretetmércét, s a gyerekek szétosztják a szeretetmorzsákat. Mindenki boldog, még a marcona Alexander Horsch is, aki ugyan német–orosz származású, de szittyának érzi magát, mi több, bizonyítani tudja, hogy előző életében szittya volt. De addig is, míg erre sor nem kerül, a testvéri tuva nép üdvözletét hozza el nekünk némi torokéneklés kíséretében. Valahogy így fest a hazatérés napja a közrádióban. Volna egy tippünk, hogy ez hány embert indít útnak, és milyen irányba.

MR1-Kossuth rádió, szeptember 27.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.