Rádió

Ünneprontók – Miniszterelnöki interjú a Kossuthon

Interaktív

"Nem véletlen tehát, hogy a közrádióban épp a péntek reggelt szemelték ki arra, hogy a mindenkori miniszterelnök hétértékelőjének helyet adjon. Egyszerre magasztos és visszafogott pillanat ez, reggel lévén mentes mindenféle csinnadrattától, de azért valahogy mégis a többi hétköznap felett helyezkedik el. Emberszagú, de még nem büdös."

 

 

Aligha van még egy olyan különös napszak, mint a vattapuhaságú, mégis ólomnehéz péntek reggel, különösen decemberben. Az ember ilyenkor egyszerre melankolikus és bizakodó, törődött és kitartó, legyőzött, ám végül, mint a mesében, mégiscsak győzedelmeskedő. A szürke utcákra ilyenkor már beszűrődik a hétvégék díszkivilágítása, ugyanakkor még nagyon is valóságos minden, még meg kell oldani az egymásra következő órák feladványait, viszont már az is egyértelműnek tűnik, hogy a megfelelő irányba haladunk. Nem véletlen tehát, hogy a közrádióban épp a péntek reggelt szemelték ki arra, hogy a mindenkori miniszterelnök hétértékelőjének helyet adjon. Egyszerre magasztos és visszafogott pillanat ez, reggel lévén mentes mindenféle csinnadrattától, de azért valahogy mégis a többi hétköznap felett helyezkedik el. Emberszagú, de még nem büdös.

Orbán Viktor miniszterelnök hangjából valahogy ugyanerre lehet következtetni, semmi feszengés, semmi kétség nem szüremlik elő szavaiból, otthonos, közvetlen tónusban szólítja meg övéit (hisz nincs is nemzeti ünnep, nem kell „elemelkedni”), ám a teljes ellazulás felé sem tesz megfontolatlan lépéseket, elvégre nem baráti pálinkázásra hívták, ez még nem a nótaéneklés ideje. Ha képileg akarnánk alakját megragadni, anélkül, hogy a netkamerát bekapcsolnánk, nyakkendő nélkül látjuk őt a stúdióban, de nem ingujjra vetkőzve.

Kiss Gábor István műsorvezető már egy fokkal kevésbé tűnik oldottnak, és ez teljesen érthető is, hiszen neki több szempontból sem mindegy, hogy merre, meddig merészkedik el az alá- és mellékérdezésben. Ha a politikai információáramlást nézzük, lényegében teljesen felesleges ez a műsor, se nem sajtótájékoztató, se nem vita, és még csak interjúnak sem nevezhető a 180 perc idevágó szelete. Egy másféle, kevésbé szervilis, problémaérzékeny vagy legalább csak egy kicsit kíváncsi rádióban valószínűleg egy ehhez hasonló műsor feszültséggel teli és tanulságos lenne, sőt, akár kiszámíthatatlan is. A Kossuthon, úgy tűnik, épp a kiszámíthatatlanságtól tartanak a leginkább. Nem tudni, egyeztetik-e előre a kérdéseket a vendéggel, de lényegesebb ennél, hogy ez felesleges is lenne, mert egyik kérdésben sincs annyi kraft, hogy attól bármilyen formában tartani kellene.

Szóba kerül az új autópályadíj-rendszer, az átalakítások szakmai háttere (vagy annak hiánya), a polgármesterekkel történt egyeztetés (vagy annak hiánya), illetve a bevételi oldalon remélt plusz forintösszeg (vagy annak hiánya). De mindez olyannyira barátságosan, mintha nem is a mi magunk pénzéről és életéről lenne szó. Persze Kiss Gábor István még nem Perjés Klára, hogy nyíltszíni rajongással hozza zavarba a szerény vezetőt, de, mondjuk, ha
reagálna egy-egy magas labdára (nem is az, hogy csapja le, de legalább ne húzza ki az ütőt az útjából), esetleg felmerülne bennünk, hogy van valami szándéka a maga elé lógatott, kókadt mikrofonnal. Amikor Orbán azt találja mondani a Kocsis-féle nemzeti vizelettesztről, hogy „a drogmaffia egyre nő Magyarországon, ez már nemcsak a gyerekeket fenyegeti, de a felnőtteket, sőt a gazdaságot is, ezért a kormány eldöntötte, hogy ebben a ciklusban a drogmaffiától megtisztítja az országot”, felötölhet, hogy ki vagy mi ez a drogmaffia, s ha valóban maffia, miért nem a szervezett bűnözés elleni harcot támogatja a kormány. Itt ilyesfajta érdeklődésnek nyoma sincs. És amikor a miniszterelnök még azt a csalafinta érvelést is bedobja, hogy „azért kell a politikusokat, újságírókat, közbizalmi állást betöltőket ebbe bevonni, mert aki drogot fogyaszt, az nyilván nem tud részt venni a drogmaffia elleni harcban, tehát tisztázni kell, hogy ki hol áll”, s a riporter erre sem kérdez vissza, végképp elkezdjük magunkat ünneprontónak érezni. Mintha mi mentünk volna szaros cipővel a bálba, holott se bál, se cipő, és lényegében még szar sincs sehol. Csak a szokásos szürke de­cemberi péntek reggel, egy kijózanítóan szürke ünnepre készülő országban.

180 perc, MR1-Kossuth rádió, de­cember 12.

Neked ajánljuk