Rádió

Ismeretlen helyek

Zsidó-magyar együttélés a Lánchíd Rádióban

Interaktív

Már maga a tény is, hogy néha az éter legváratlanabb pontja felől érkezik meglepetés a rádióhallgató számára, elég erős érv az öreg médium mellett – akár a tévével szemben is.

A rádiócsatornák nagyobb mozgástere nyilván sok minden miatt lehetséges: a kisebb érdeklődés, a figyelem lazább szövete, a vizualitás nélküli médiatér sajátos flexibilitása és a többi. Persze az sem elhanyagolható tény, hogy amióta tudjuk: „bármi megtörténhet”, sőt látjuk és halljuk is nap mint nap, ahogy az a bizonyos bármi történik, a mi befogadói stratégiánk és ingerküszöbünk is átalakult kissé. Nem is akarjuk ezt túlelemezni, inkább csak örülünk neki egy kicsit: találtunk egy egészen jó műsort a Lánchíd Rádióban.

„Ismeretlen tények, közkeletű tévhitek, rejtett összefüggések – Közös út, történelem a Lánchíd Rádióban.” Ha csak ezt a felkonferálást hallanánk, mindenféle vad elképzeléseink lehetnének a műsor várható tartalmát illetően. De a Pál Amanda és Halász-Szabó Miklós által szerkesztett és vezetett műsor legutóbbi adása rácáfolt előítéleteinkre. A kéthetente jelentkező Közös út, mint címe is mutatja, a zsidóság és a magyarság közös múltjáról igyekszik valami lényeges állítással előrukkolni. Ugyan a műsorleírás bizonyos megfogalmazásait azért a témát ma körülvevő hivatalos mismásolás és szerecsenmosdatás huzata járja át, szerencsére ez az adás tartalmára nem nagyon telepszik rá – így hamar elfeledjük az olyan rosszízű fogalmazásokat, mint hogy „a magyarság és a zsidóság sokáig egymást építette és erősítette, majd a történelem viharában a közös út tragédiába torkollott”. Mert hát azt a bizonyos vihart emberi kezek hozták össze, s a közös út sem csak úgy magától torkollott tragédiába, mint egy árvíz vagy bányabaleset.

A péntek esti adásnak két fő témája volt, Rejtő Jenő és a rohonci vérengzés. Egy vidám és egy szomorú, gondolhatnánk, ám ha Rejtő sorsát vesszük górcső alá, bizony, abban sem túl sok örömteli dolgot találunk. Halász-Szabó beszélgetőpartnere a Petőfi Irodalmi Múzeum kutatója, Thuróczy Gergely, akinek sikerül egyszerre objektív-kutatói és szubjektív-rajongói hangütésben szólni mindannyiunk P. Howardjáról, és így az élettörténet demisztifikálása közben mégsem varázstalanította el a rejtői univerzumot a kelleténél jobban. S ami a közös utat illeti: az Egyedül Vagyunk című szélsőjobbos lap 1942 októberi számában egy álneves szerző feljelentette a zsidóként még szabadon garázdálkodó „terézvárosi rémregény-gyárost”, aki annak rendje és módja szerint meg is kapta a munkaszolgálatos behívóját, s ha lehet hinni a papíroknak, 1943. január 1-jén halt meg valahol Oroszországban, s azóta is ott nyugszik, ismeretlen helyen.

De ismeretlen helyen fekszik az a mintegy kétszáz magyar zsidó munkaszolgálatos is, akik szerencsétlenségükre épp Rohonc (Rechnitz) városában igyekeztek átvészel­ni 1945. március 24-e éjjelét. A műsor második felében Pál Amanda az ő lemészárlásuk történetéről kérdezte Csősz László fő­levél­tá­rost, aki Thuróczyhoz hasonló, komoly, távolságtartó, de nem részvétlen hangon beszélt az eseményekről, a mészárlás utóéletéről és emlékezetéről – azaz annak hiányáról is. Hogy a részeg náci-arisztokraták miféle gonosztettet hajtottak végre azon az éjszakán, azt most nem is fejtegetnénk, Csősz szavai azonban, melyek a teljes hallgatásról, a társadalmi szembenézés hiányáról szóltak, azóta is a fülünkben csengenek. Mint mondta: „Sokkal nehezebb felvállalni valamit, ami helyi szinten történt, és a saját közösségemnek is van hozzá köze”, a holokausztemlékezet ugyanis egyre centralizáltabb, „egy középiskolás diák tudja, hogy ki volt Anne Frank, de azt nem, hogy a saját városában is gettók álltak”. Nem nagy újdonság ez, mégis fontos hallanunk, különösen a Lánc­híd Rádióban, különösen akkor, amikor egyre több hamis emlékmű vesz körbe minket.

Közös út, Lánchíd Rádió, október 10.

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.