De mindezek a kételyek nyilván teljesen lényegtelenek és nevetségesek is, főleg annak a boldog öntudatlanságnak a fényében, amivel a Music FM három „koránkelője” belemerül egymás szórakoztatásába. Ám a célközönség, úgy tűnik, rendkívül hálás mindezért, hiszen a legnépszerűbb – reggeli – műsorsávban a negyedik leghallgatottabb műsor ez – ami nemcsak a kereskedelmi rádiózás silány színvonaláról árul el sok mindent, hanem bizony a sokszor mentegetett, vétlen áldozatoknak tekintett hallgatók igényszintjéről is.
A Music FM nagyjából az ország harmadában fogható, közel félmillióan hallgatják naponta, fókuszcsoportja kegyeiért pedig a Class FM-mel, a Petőfi rádióval és a Rádió 1-gyel kell megküzdenie. Utóbbival konkrét összezördülésre is sor került nemrég egy bizonyos Cooky nevezetű műsorvezető átigazolása miatt, de azóta már sok víz lefolyt a Dunán, Cooky pedig köszöni, jól van. Mindenesetre valóban a Rádió 1 tűnik a fő konkurenciának, a Class FM lefedettsége ugyanis jóval nagyobb, a Petőfi pedig egyfelől az alternatívabb fiatalokat célozza meg, másfelől meg, ugye, áll mögötte egy mamut, amit MTVA-nak hívnak. Másképpen szólva tehát az a zavarba ejtő kettősség, ami a reggeli monstre műsorból árad, magyarán, hogy egyszerre kell átlagosnak és feltűnőnek lennie, lényegében a csatorna műsorszolgáltatók között elfoglalt pozíciójából fakad – nem mintha ez mentség lenne bármire. Az Önindító készítőinek úgy kell semlegesnek maradniuk politikai (ez fel sem merül), zenei (úgynevezett középszar) és műsor-esztétikai (ugyan már!) szempontból, hogy az mégis megragadja a hallgatók figyelmét. Az ördögi körből a műsorvezetők által járhatónak tartott kiút pedig nem más, mint hogy üresfejű futamokkal, lapos poénokkal, esendő párbeszédcsírákkal töltik fel az adásidőt, és lehetőleg minden egyes megszólalást a legkegyetlenebb következetességgel ripacskodnak szét közben.
Pordán Petra (akinek az élete ezer szálon kötődik a műsorhoz, hogy mást ne mondjunk, egy Önindító közben kérték meg a kezét), István Dániel és a műsor sztárja, a televíziós valóságshow-k világában is egyre magasabb csúcsok felé törő Istenes Bence anyanyelvi szinten beszéli a kereskedelmi médiumok hibrid nyelvét. Az elviselhetetlenségig profik a maguk világában, és olyannyira gépiesen azok, hogy külön-külön karakterük szinte össze is olvad egy nagy közös hangmasszává a végtelennek tűnő adásidő alatt. De azt is nehéz eldönteni, hogy a hosszú, kínos, nyerítésszerű álröhögések, amiket a fiúk hallatnak (legtöbbször kolléganőjük kárára élcelődve) tényleg belőlük jönnek-e, vagy felvételről vágják be a hahotázást egy-egy jobbnak gondolt poén után. És az az igazság, hogy ebben a világban – tetszik vagy sem – tulajdonképpen ez mindegy is.
A csütörtöki adásban nem kisebb témák kerültek szóba, mint hogy tarthat-e örökké a szerelem, meg hogy egyáltalán mi az, és a szeretet, a tisztelet vagy a vad romantika-e a legfontosabb. A válasz meglepő módon elmaradt, de legalább a fiúk hosszan el tudtak viccelődni Pordánon, aki azt találta mondani, hogy az előző kapcsolatában zavarta, hogy fényesre volt nyalva a „popókája”, azaz a „púzókája”, ahogy azt István hál’ istennek kétszer is megismételte a hitetlenkedők kedvéért. Ennek alapján körülbelül be lehet lőni, milyen mélységekben-magasságokban haladt előre az eszmecsere azon az esős délelőttön. És aki volt annyira savanyú, hogy még az sem vidította fel, amikor Istenes és István rávették Pordánt, hogy játssza el (igen, hanggal), hogyan mosolygott nagyapja egy-egy, a nagymamával eltöltött pásztoróra után, azt előbb-utóbb igen sötét gondolatok környékezték meg. Ám elsősorban nem is annyira a műsort a munkába menet, kocsiban ülve hallgatókért kezdett aggódni, hiszen azoknak csak egy gombnyomás kikapcsolni a rádiót (s ha nem ezt teszik, magukra vessenek), hanem meglepő módon ezért a három, bizonyára jobb sorsra érdemes fiatal emberért, akik kemény fizikai munkával (még egyszer leírjuk: minden munkanap reggel 6-tól 10-ig) számolják fel a fülünk hallatára a személyiségüket. Ez pedig, akárhogy nézzük, még ha a legmélyebb öntetszelgésből fakad is, elkeserítő – és még ennél is elkeserítőbb, hogy kifejezetten népszerű.
Music FM, szeptember 11.
