Krusovszky Dénes

  • Krusovszky Dénes

    Újságíró

    2007-óta ír a Magyar Narancsba, 2012-óta kéthetente jelennek meg rádiókritikái, egyébként költő, író, műfordító is.

Krusovszky Dénes cikkei

Szegény gazdagok

Mindenféle nagy jelentőségű dolog történik mostanában, Európa meghunyászkodott ismét, ezúttal gazdaságpolitikai kalandozóink előtt, itthon, mint eső után a gombák, kidugták büszke, kalapos fejüket a nemzeti dohánykereskedések, közben Weöres Sándor egy mozdony képében, hadügyminiszteri áldással körbepöfögi az országot, az egyszerű nép pedig csak nézi, és mint a madárka: sír, örül.

Ég és homok

Egy áradásnak viszonylag kevés pozitívuma szokott lenni, mindenesetre nem járnak rosszul azok, akik szeretteikért aggódva, a naprakész tájékozottság jegyében, esetleg katasztrófarádiózóként, ad absurdum homokzsákpakolás közben az Árvízvédelmi Rádióra (népszerűbb nevén: Árvíz FM-re) tekernek.

Undorító, tragikus, gyönyörű

Nincsen könnyű helyzetben a nyomtatott dráma. Könyvkiadói fórumokon gyakran hallható vélekedés, hogy a kortárs versnél csak a kortárs színdarabot nehezebb eladni, ezért csak viszonylag kevés szerző juthat önálló drámakötethez, és a megjelenők is általában kis példányszámban látnak napvilágot, terjesztésük pedig gyakran csak egy szűk kört ér el.

Sándor szomorú

"Áldott Magánosság, jövel! ragadj el / Álmodba most is engemet" - e szavakkal vágyta egykor Csokonai az egyedüllétet, de ez irányú heves lelkesedésében se a maga kora, se a jelen olvasóinak jelentős része nemigen osztozik vele. Az emberek ugyanis inkább társaságban szeretnek lógni, már legalábbis a "bőlcs s poéta"-félék kivételével, s ha ez nem akar összejönni, az lehet valódi tragédia.

Irtózatos csönd

Az éttermekben és kifőzdékben a kelleténél négy-öt osztással hangosabbra vett rádió alapvető tévedés: tudjuk persze, hogy az így "föltekert" zene a félnapi koplalás után végre ételhez jutó vendégek mohó csámcsogását és etikettre fittyet hányó evőeszköz-csörömpölését lenne hivatott elnyomni, de már önmagában is idegesítőbb, mint e kettő együttvéve. A rádión belül felhangosított rádió meg aztán már tényleg idegtépő tud lenni, főleg ha semmi értelme sincs.

Ócsáról, szeretettel

Nem mondhatja senki, hogy nem szóltak előre szakértők, társadalomtudósok, építészek és tulajdonképpen bárki, akinek csak egy csöppnyi józan esze is volt, amikor a tervpályázatot kiírták (lásd a tervekről szóló cikkünket: Szomorú Kert-Magyarország, Magyar Narancs, 2012. február 2.).

Dióverés, mákszüret

Egy Kornis Mihályhoz címzett, nemrég a Literán közzétett levelében írja Tandori Dezső: "Így dolgozom, olykor 2 hónapig gyötrődöm egy szón, és irtózom a kész 'művet' összehozni." Talán éppen ennek az irtózásnak a mégiscsak összehozott műve a kötet, mely ugyan évszámmegjelölése szerint 1961 és 2012 között keletkezett szövegeket hoz, kétségtelenül a mai nézőpont dominál benne - erős szerkesztettsége és jól kitapintható szelekciós elvei is mintha ezt támasztanák alá.

Bomlástermék, szamuráj

Van az a pillanat, amikor hirtelen felriadunk, néhány percig csak meredünk magunk elé, vagy forgatjuk a fejünket, azt se tudjuk, hol vagyunk, aztán lassan megnyugszunk: hogy meztelenül kizártuk magunkat a forgalmas utcára, felgyújtottuk az óvodai karácsonyfát, vagy túl hosszú gumikötéllel ugrottunk le a Lágymányosi (akarom mondani, Rákóczi) híd tetejéről, álom volt csupán, visszafekhetünk.

A komédiás és a zsidó fiú

A közkeletű legenda szerint Bella Salomon, a nagymama 1823 karácsonyára adta ajándékba tizenkilenc éves Felix unokájának azt a kézzel másolt partitúrát, amely aztán néhány évvel később Bach reneszánszát előidézte. De ezzel a legendával sok minden nem stimmel.

A forradalom szele

Habár az idei nemzeti ünnep valószínűleg nem annak a szélnek a megidézésétől lesz emlékezetes, melyet az egykori márciusi ifjak keltettek, sokkal inkább attól a konkrét vihartól, amely rendkívül udvariatlanul beterítette hóval a fél országot, és türelmetlenségében annyit se várt, hogy a belügyminisztérium döntéshozói alaposan végiggondolhassák, mit kéne ilyen kínos helyzetben tenni.

Kövess minket: