Opera

Ládafia

Erkel Ferenc: Hunyadi László

Kritika

Jó Don Giovannit vagy Rigolettót ezerfelé találhatunk: lemezen és DVD-n, a térben utaz­va és az időben visszaugorva egyaránt. Erkel operáival egészen más a helyzet, hiszen ezek csak nekünk, magyaroknak fontosak – már ha fontosak egyáltalán, mert ezzel kapcsolatban bizony számos jel szerint van helye némi kételynek.

E sorok írójának mindenesetre életbevágóan fontosak ezek a művek, így számára a Hunyadi László (és persze a Bánk bán) minden bemutatója érdekkel bír, kínáljon bár autentikus vagy kegyeletes brutalitással átdolgozott műformát, sikerült vagy épp csapnivaló előadásban. Hiszen minden ilyen alkalom fölkínálja a lehetőséget, hogy magunkban megküzdhessünk a nemzeti opera képletével és az Erkel-enigmával, s hogy felmérhessük azt, vajon rendező, karmester, énekesi gárda és közönség képes-e még felelni a 19. századi magyar romantika hívására.

Az Operaház újranyitását elhozó hétvégén minderre ismét mód nyílt: tíz évvel az előző, Szűcs Gábor-féle, döntően a posztumusz műalakot színre állító Hunyadi-produkció után most Ókovács Szilveszter rendezésében és a kritikai kiadáson alapuló eredeti zenei anyagot megszólaltatva jutott elénk a történeti távlatban legnépszerűbb magyar opera. A főigazgatói debütálás hír- és bulvárértéke nyilván nagyobb, ám e helyt mégis kezdjük a zenei megvalósítással, elvégre ezen a premieren többet hallottunk Erkel évtizedhosszat gyarapított anyagú, de mégiscsak eredeti Hunyadijából, mint eddig bármely más színházi előadáson. És ez nagy dolog, amelynek gyönyörűséget éppúgy köszönhetett a közönség, mint tanulságot. Mert amíg kiderülhetett, hogy Mátyás nadrágszólama számottevően gazdagabb, Gara nádor áriája pedig tökösebb, mint ahogy azt az 1935-ös átdolgozás révén megismertük, azért megannyi olyan pontot is azonosíthattunk, ahol érthetően és méltányolhatóan elkélt Radnai Miklósék utólagos beavatkozása. Egressy Béni meghatóan gyarló szövegéből is sokkal többet hallhatunk most, s egyáltalán, a darab autentikus dramaturgiája is jócskán különbözik a közkeletű Hunyadi-emlékektől. Csupán egyetlen, de annál lényegibb metakülönbséget említve: Erkel és Egressy még nem tekintette a címszerepet a magyar jóhiszeműség és áldozati önkép eszményi megtestesülésének, mint utóbb Radnai, Oláh és Nádasdy.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.