Opera

Ládafia

Erkel Ferenc: Hunyadi László

Kritika

Jó Don Giovannit vagy Rigolettót ezerfelé találhatunk: lemezen és DVD-n, a térben utaz­va és az időben visszaugorva egyaránt. Erkel operáival egészen más a helyzet, hiszen ezek csak nekünk, magyaroknak fontosak – már ha fontosak egyáltalán, mert ezzel kapcsolatban bizony számos jel szerint van helye némi kételynek.

E sorok írójának mindenesetre életbevágóan fontosak ezek a művek, így számára a Hunyadi László (és persze a Bánk bán) minden bemutatója érdekkel bír, kínáljon bár autentikus vagy kegyeletes brutalitással átdolgozott műformát, sikerült vagy épp csapnivaló előadásban. Hiszen minden ilyen alkalom fölkínálja a lehetőséget, hogy magunkban megküzdhessünk a nemzeti opera képletével és az Erkel-enigmával, s hogy felmérhessük azt, vajon rendező, karmester, énekesi gárda és közönség képes-e még felelni a 19. századi magyar romantika hívására.

Az Operaház újranyitását elhozó hétvégén minderre ismét mód nyílt: tíz évvel az előző, Szűcs Gábor-féle, döntően a posztumusz műalakot színre állító Hunyadi-produkció után most Ókovács Szilveszter rendezésében és a kritikai kiadáson alapuló eredeti zenei anyagot megszólaltatva jutott elénk a történeti távlatban legnépszerűbb magyar opera. A főigazgatói debütálás hír- és bulvárértéke nyilván nagyobb, ám e helyt mégis kezdjük a zenei megvalósítással, elvégre ezen a premieren többet hallottunk Erkel évtizedhosszat gyarapított anyagú, de mégiscsak eredeti Hunyadijából, mint eddig bármely más színházi előadáson. És ez nagy dolog, amelynek gyönyörűséget éppúgy köszönhetett a közönség, mint tanulságot. Mert amíg kiderülhetett, hogy Mátyás nadrágszólama számottevően gazdagabb, Gara nádor áriája pedig tökösebb, mint ahogy azt az 1935-ös átdolgozás révén megismertük, azért megannyi olyan pontot is azonosíthattunk, ahol érthetően és méltányolhatóan elkélt Radnai Miklósék utólagos beavatkozása. Egressy Béni meghatóan gyarló szövegéből is sokkal többet hallhatunk most, s egyáltalán, a darab autentikus dramaturgiája is jócskán különbözik a közkeletű Hunyadi-emlékektől. Csupán egyetlen, de annál lényegibb metakülönbséget említve: Erkel és Egressy még nem tekintette a címszerepet a magyar jóhiszeműség és áldozati önkép eszményi megtestesülésének, mint utóbb Radnai, Oláh és Nádasdy.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.