Tavaszi programajánló – Színház

Benn a Kádár, künn a Farkas

Spiró György: Főtitkárok

Kritika

Koránt sincs minden jelentős történelmi személyiségben érdemi drámai potenciál: olyan keserű igazság ez, amelyet színműírók, rendezők, színészek és nézők egyaránt fájdalmasan megtapasztalhattak már a közel- és a régmúltban csakúgy, mint mostanában. S ezt persze nem csupán Pozsgai Zsoltok és Pekár Gyulák gyarló (kurzus)műveivel igazolhatnánk, elvégre azoknak vajmi csekély lenne a bizonyító erejük, hanem valódi drámaírók sikertelen kísérleteivel is

Ferenc József és Horthy Miklós személyisége például, úgy tetszik, nem kínál kellően izgalmas alapanyagot, míg ellenben Kádár Jánosról azt sejtjük, hogy nagyon is. Hiszen aligha véletlenül hasonlították őt hol Macbethhez, hol Learhez, hol meg Übü királyhoz, s ne feledjük azt sem, hogy Kornis Mihály vonatkozó kísérlete voltaképp már tettleg is megerősítette ezt a vélelmünket.

„Váratlanul jöttem rá 2019 végén, hogy Kádár János, akinek a XX. század második felének magyar történelmében végig fontos, időnként pedig meghatározó szerep jutott, feltétlenül színpadra való.” Ez a mondat már Spiró Györgytől való, a Főtitkárok ősbemutatója elé írt szövegéből, amely egyszersmind azt is jó előre tudatja a közönséggel, hogy a kiváló szerző – történészek és levéltárosok munkájára támaszkodva – drámájában „a szereplőket elsősorban a saját eredeti szövegeikkel” jellemezte. S valóban, ha netán olvastuk már például és kiválólag a Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949–1956 című dokumentumgyűjteményt, akkor igen sok részletre és fordulatra ráismerhetünk az előadásban. Merthogy a dráma középpontjában épp ez a történet áll: a kádári hullámvasutazás (vagy ha úgy tetszik: csiki-csuki) a csúcsközelből a mélybe zuhanva, majd a csúcsra felérve, vallatóból vallatottá válva, börtönbe be és börtönből ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.