Opera

Más ez a szerelem

Debussy: Pelléas és Mélisande

Kritika

„A kritikusok… a kritikusok? Rendes, igen rendes emberek, szeretném azt hinni. Min­den­esetre boldogok lehetnek. Talán még irigylem is őket.” Néhány nappal egyetlen operájának 1902-es ősbemutatója után egy interjúban így ironizált Claude Debussy, alkalmasint okkal és méltán lenézve értetlen kritikusait.

Fene a fajtánkat, vélheti 120 év múltán is egyet­értőleg az önbírálatra hajlamos ítész, aki persze a legritkább esetben érezheti irigylésre méltónak helyzetét. Például akkor sem, amikor az Opera repertoárjára bő ötven év múltán visszatért Pelléas és Mélisande múlt pénteki bemutatójáról kellene számot adnia. Hiszen már maga a mű is feladja a leckét. Ez az előzmény és folytatás nélküli, merőben ati­pikus opera, amely se áriát, se finálét nem kínál, s úgy emeli a magasba Maurice Maeterlinck szakadatlan szimbolizmusát, hogy a mutatványától lenyűgözött közönség még ma is kénytelen magában szemérmesen újragondolni a belga Nobel-díjas vészes túlértékeltségéről elterjedt hajdani közkeletű vélekedést.

A művel való újbóli találkozás lehetőségének és az igényességet kikövetelő vállalkozásnak tehát már előre kijár az öröm és a hála. Csakhogy – és itt kezdődik az operabarátok emésztő gondja – ez a premier nem Debussy Pelléas és Mélisande-ját kínálta számunkra. Hosszában és széltében egyaránt jelentősen (és bejelentés nélkül) megkurtított műalakkal találkozhattunk ugyanis: a zenekari árokban mindössze 14 muzsikussal, akik a vezénylő Frédéric Chaslin új – kis operatársulatok és turnéegyüttesek számára koncipiált – hangszerelését játszották, fent a színpadon pedig az opera több képének teljes elhagyásával. Nem hallhattuk tehát Debussy zenekarát, a cselekményből pedig olyan drámai-zenei kulcsmozzanatok maradtak ki, amelyek nemhogy a szimbólumok beazonosítását, de a történet követését is megnehezítették. Hogy mindeközben egy szereplő elvesztette szólama túlnyomó, egy másik pedig a kisebbik részét, az szinte már csak a másodlagos veszteségek között említhető.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.