Opera

Más ez a szerelem

Debussy: Pelléas és Mélisande

Kritika

„A kritikusok… a kritikusok? Rendes, igen rendes emberek, szeretném azt hinni. Min­den­esetre boldogok lehetnek. Talán még irigylem is őket.” Néhány nappal egyetlen operájának 1902-es ősbemutatója után egy interjúban így ironizált Claude Debussy, alkalmasint okkal és méltán lenézve értetlen kritikusait.

Fene a fajtánkat, vélheti 120 év múltán is egyet­értőleg az önbírálatra hajlamos ítész, aki persze a legritkább esetben érezheti irigylésre méltónak helyzetét. Például akkor sem, amikor az Opera repertoárjára bő ötven év múltán visszatért Pelléas és Mélisande múlt pénteki bemutatójáról kellene számot adnia. Hiszen már maga a mű is feladja a leckét. Ez az előzmény és folytatás nélküli, merőben ati­pikus opera, amely se áriát, se finálét nem kínál, s úgy emeli a magasba Maurice Maeterlinck szakadatlan szimbolizmusát, hogy a mutatványától lenyűgözött közönség még ma is kénytelen magában szemérmesen újragondolni a belga Nobel-díjas vészes túlértékeltségéről elterjedt hajdani közkeletű vélekedést.

A művel való újbóli találkozás lehetőségének és az igényességet kikövetelő vállalkozásnak tehát már előre kijár az öröm és a hála. Csakhogy – és itt kezdődik az operabarátok emésztő gondja – ez a premier nem Debussy Pelléas és Mélisande-ját kínálta számunkra. Hosszában és széltében egyaránt jelentősen (és bejelentés nélkül) megkurtított műalakkal találkozhattunk ugyanis: a zenekari árokban mindössze 14 muzsikussal, akik a vezénylő Frédéric Chaslin új – kis operatársulatok és turnéegyüttesek számára koncipiált – hangszerelését játszották, fent a színpadon pedig az opera több képének teljes elhagyásával. Nem hallhattuk tehát Debussy zenekarát, a cselekményből pedig olyan drámai-zenei kulcsmozzanatok maradtak ki, amelyek nemhogy a szimbólumok beazonosítását, de a történet követését is megnehezítették. Hogy mindeközben egy szereplő elvesztette szólama túlnyomó, egy másik pedig a kisebbik részét, az szinte már csak a másodlagos veszteségek között említhető.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.