László Géza

Annak nagyon lehet örülni, amikor egy meg egy az több mint kettő. A szinergia a kémiában, a biológiában vagy a vállalati stratégiában is bűvszó: általában akkor kerül elő, amikor meg vagyunk győződve arról, hogy két dolog összekapcsolásából több jön ki, mintha külön élnék tovább az életüket. Van, mondjuk két szer, ami külön-külön nem hat, de ha összekeverik, elmulasztja a fejfájásomat. Vagy van két vállalat, melyek összegyúrásából egy sokkal sikeresebb jön létre.

Az elmúlt hetekben az autóipar nemzetközi slágertémája a Volks­wagen és annak két, de valójában egy beszállítója közötti háború volt. A beszállító a szarajevói központú Prevent csoport, amelynek tulajdonosa a gazdag boszniai Hastor család. A Prevent az elmúlt években újabb és újabb akvizíciókkal globális vállalattá vált, több mint 13 ezer embert foglalkoztat világszerte, 36 telephelyen. A kapcsolatuk majd 40 éves a VW-csoporttal, ezért is lepett meg sokakat, hogy a konfliktus odáig fajult, hogy hat helyen le kellett állítani a Golf és a Passat gyártását, 28 ezer foglalkoztatottat kényszerszabadságra kellett küldeni, és Alsó-Szászországban első számú közellenség lett a Hastor család.

2010 után a kormány nekilátott rendet tenni a munka világának méltatlanul elhanyagolt peremvidékein is.

A legutóbbi negyedéves GDP-adat mind a kormányt, mind az elemzők nagy részét megdöbbentette, hiszen az előző év hasonló időszakához képest az optimistábbak – élükön a kormány – ennek több mint kétszeresét várták. Még a csapból is az folyt, hogy Európa élén állunk a növekedésben, míg a mostani összehasonlító táblákon csak a recesszióval küzdő Görögországot sikerül megelőznünk. Ha a második negyedév is negatív adatot hoz, kijelenthetjük: a technikai recessziónak becézett állapotba navigáltuk magunkat.

Az elmúlt hat évben jószerivel minden közszolgáltatásunkhoz hozzányúlt a kormány, olykor szikével, többnyire baltával. Szinte mindenhol a központosítás, a baráti szolgáltatók kijelölése és a politikai kontroll erősítése volt a cél. Ehhez képest a mostani pedagógus-mozgalomig, a Tanítanékig komoly tiltakozást nem éltünk át. Azért is meglepő ez, mert nemcsak súlyos orvos- és nővérhiány alakult ki egyes országrészekben, de már gondok voltak a kommunális szemétszállítással vagy épp a kéménysepréssel is.

A keynesi gazdaságpolitika korát éljük. Soha ennyi országban nem használták a keynesi ihletésű nem ortodox eszközöket a válság kiterjedésének megakadályozására, mint ma. Eközben rég nem látott éles vita folyik e módszerek helyességéről, a mester tudományos munkásságáról és – ahogy az lenni szokott – egyéb dolgairól is. Az utóbbi szekcióból leginkább az a néhány írás hozott újat, amelyek Keynes üzle­teiről, befektetéseiről szóltak.

A minimálbérek 2001–2002-es látványos növelése nem kevesebbet akart elérni, mint megváltoztatni az emberek szokásait: visszacsalogatni az inaktívakat a munka világába, a vállalkozókat pedig innovációra, jobb termelékenységre és nagyobb adótudatosságra bírni. Nem sok sikerrel.

1982. augusztus 13-án, pénteken a mexikói nemzeti bank likvid tartalékai teljesen kimerültek.

Az 1995-ös stabilizáció fordulópont volt. Nemcsak a gazdaságban, hanem a gazdaságpolitikai diskurzusban is.

Lehet a rögtönzésben valami nagyszerű érzés: nekünk ösztönösen is sikerül, ami másoknak csak erőlködés árán, vagy még úgy sem. Nem kellenek ide hatástanulmányok és egyéb apparátusi hókuszpókusz! 2010 óta sok meglepő döntés született, gyakran előkészítetlennek is tűntek, de volt bennük logika. Még ha nem is szerettük e logikát, de volt.