László Géza

Miért kellenek nekünk az exportsikerek, és miért költünk erre ennyit?

Annak nagyon lehet örülni, amikor egy meg egy az több mint kettő. A szinergia a kémiában, a biológiában vagy a vállalati stratégiában is bűvszó: általában akkor kerül elő, amikor meg vagyunk győződve arról, hogy két dolog összekapcsolásából több jön ki, mintha külön élnék tovább az életüket. Van, mondjuk két szer, ami külön-külön nem hat, de ha összekeverik, elmulasztja a fejfájásomat. Vagy van két vállalat, melyek összegyúrásából egy sokkal sikeresebb jön létre.

Az elmúlt hetekben az autóipar nemzetközi slágertémája a Volks­wagen és annak két, de valójában egy beszállítója közötti háború volt. A beszállító a szarajevói központú Prevent csoport, amelynek tulajdonosa a gazdag boszniai Hastor család. A Prevent az elmúlt években újabb és újabb akvizíciókkal globális vállalattá vált, több mint 13 ezer embert foglalkoztat világszerte, 36 telephelyen. A kapcsolatuk majd 40 éves a VW-csoporttal, ezért is lepett meg sokakat, hogy a konfliktus odáig fajult, hogy hat helyen le kellett állítani a Golf és a Passat gyártását, 28 ezer foglalkoztatottat kényszerszabadságra kellett küldeni, és Alsó-Szászországban első számú közellenség lett a Hastor család.

2010 után a kormány nekilátott rendet tenni a munka világának méltatlanul elhanyagolt peremvidékein is.

A legutóbbi negyedéves GDP-adat mind a kormányt, mind az elemzők nagy részét megdöbbentette, hiszen az előző év hasonló időszakához képest az optimistábbak – élükön a kormány – ennek több mint kétszeresét várták. Még a csapból is az folyt, hogy Európa élén állunk a növekedésben, míg a mostani összehasonlító táblákon csak a recesszióval küzdő Görögországot sikerül megelőznünk. Ha a második negyedév is negatív adatot hoz, kijelenthetjük: a technikai recessziónak becézett állapotba navigáltuk magunkat.

Az elmúlt hat évben jószerivel minden közszolgáltatásunkhoz hozzányúlt a kormány, olykor szikével, többnyire baltával. Szinte mindenhol a központosítás, a baráti szolgáltatók kijelölése és a politikai kontroll erősítése volt a cél. Ehhez képest a mostani pedagógus-mozgalomig, a Tanítanékig komoly tiltakozást nem éltünk át. Azért is meglepő ez, mert nemcsak súlyos orvos- és nővérhiány alakult ki egyes országrészekben, de már gondok voltak a kommunális szemétszállítással vagy épp a kéménysepréssel is.

A keynesi gazdaságpolitika korát éljük. Soha ennyi országban nem használták a keynesi ihletésű nem ortodox eszközöket a válság kiterjedésének megakadályozására, mint ma. Eközben rég nem látott éles vita folyik e módszerek helyességéről, a mester tudományos munkásságáról és – ahogy az lenni szokott – egyéb dolgairól is. Az utóbbi szekcióból leginkább az a néhány írás hozott újat, amelyek Keynes üzle­teiről, befektetéseiről szóltak.

A minimálbérek 2001–2002-es látványos növelése nem kevesebbet akart elérni, mint megváltoztatni az emberek szokásait: visszacsalogatni az inaktívakat a munka világába, a vállalkozókat pedig innovációra, jobb termelékenységre és nagyobb adótudatosságra bírni. Nem sok sikerrel.

1982. augusztus 13-án, pénteken a mexikói nemzeti bank likvid tartalékai teljesen kimerültek.

Az 1995-ös stabilizáció fordulópont volt. Nemcsak a gazdaságban, hanem a gazdaságpolitikai diskurzusban is.