Legát Tibor

A szélsőséges pártok sajtótermékeiben örök időktől kötelező gyakorlat a gyűlöletkampány, a karaktergyilkosság, az ellenfél lejáratása. Noha a propagandisták nem válogattak az eszközökben, a módszerek eltérőek voltak. De a magyarországi egypártrendszer központosított sajtóirányítása különbözőképpen működött Rákosi alatt, a Kádár-rendszer elején, majd a nyolcvanas években.

Noha az elmúlt években is számos produkcióban vett részt, új önálló estjére több mint húsz évet kellett várni. Ez lesz a harmadik ilyen: az 1995-ös Dalok Közép-Nirvániából a nyolcvanas évek underground zenekarainak állított emléket, 1999-ben a gésáról szóló Egy örömlány feljegyzéseit a „régi” Új Színházban mutatták be. Mostani műsorában nem egy témát jár körül, személyes hangú, hagyományos songokat hallhatunk.

Tizenhét évesen kezdett gitározni, zenekarait, a Kadát és a Kada Ad Libitumot is a progresszív-avantgárd zene legjobb hazai képviselői között emlegetik. Ugyancsak a legjobbak között tartják számon húsz éve működő hangstúdióját is. Noha a Kada tizenegy éve nem lépett fel, az idén új albumuk jelent meg.

A filmrendező a hazájáról és Európáról, illetve a kompromisszummentes életről nyilatkozott lapunknak.

Lehetett tudni, hogy az énekes legújabb dobását, a California Son című feldolgozáslemezt nem fogja ekkora érdeklődés kísérni, de azt csak találgatni lehet, hogy egyáltalán miért született meg: az ihlet hiánya miatt, vagy éppen „népművelői szándékkal”?

A hazai traktorgyártás aranykora ugyanolyan hirtelen ért véget, amilyen gyorsan beköszöntött.

Mindig meglep, ha külföldön járok, mennyire komolyan vesznek.

Lassan tízéves az utolsó filmje, de a rendezést nem hagyta abba. Noha Budapesten találkoztunk, úgy tűnik, Magyarországon még sokáig nem vállal munkát.

A 80-as évek elején valóságos kis zenei forradalmat robbantott ki Brian Setzer gitáros, Lee Rocker bőgős és Slim Jim Phantom dobos triója, pedig semmi újat nem találtak ki.

Igaz, az elődök nagyobb szerénységről tettek tanúbizonyságot.

A színháztörténet nagy igazságtalansága, hogy kizárólag azokról a színészekről lehet hiteles képe az utókornak, akikről film- vagy tévéfelvétel készült. Hiába van Blaha Lujzáról vagy Jászai Mariról közterület elnevezve, ha alakjuk csak néhány, ma már viccesnek tűnő felvételen látható.