Lemez

Félúton Vegas felé

Morrissey: California Son

Zene

Lehetett tudni, hogy az énekes legújabb dobását, a California Son című feldolgozáslemezt nem fogja ekkora érdeklődés kísérni, de azt csak találgatni lehet, hogy egyáltalán miért született meg: az ihlet hiánya miatt, vagy éppen „népművelői szándékkal”?

Tizenöt éve nem kis meglepetést keltett, hogy a kompromisszumot hírből sem ismerő Morrissey Nancy Sinatrával állt össze, sőt, egy igazán kellemes slágerrel, a Let Me Kiss You-val rövid időre ki is szabadította a show business nagyasszonyát Las Vegas-i karanténjából. Csakhogy 2004-ben ennél sokkal nagyobb meglepetés volt a manchesteri remete legújabb albuma. A You Are Quarry hét év kihagyás után jelent meg, és a kritikusok egyből Morrissey legjobb szólóalbumai közé emelték – teljes joggal.

Azóta Morrissey nem engedett meg magának újabb hét szűk esztendőt, rendszeresen jelennek meg korrekt, bár a Quarryhoz nem mérhető lemezei, feltűnést is inkább félbehagyott koncertjeivel, botrányos nyilatkozataival kelt. Persze ezeknek a végén mindig az derül ki, hogy félreértették vagy szándékosan kiforgatták a szavait, meg hogy kizárólag rosszindulatú vagy félhülye újságírókkal kell szóba állnia. Ám az is igaz, hogy Morrissey valóban művészi szintre emelte a panaszkodást. Mindennél többet elmond, hogy a 2010-es évek legnagyobb kereskedelmi sikerét nem valamelyik lemezével, hanem az egyszerűen csak Autobiography címet viselő, majd’ 500 oldalas könyvével érte el, amely megjelenése után azonnal az Amazon sikerlistájának élére ugrott, egy hét alatt 35 ezret adtak el belőle.

Azt tudni lehetett, hogy az énekes legújabb dobását, a California Son című feldolgozáslemezt nem fogja ekkora érdeklődés kísérni, de azt csak találgatni lehet, hogy egyáltalán miért született meg: az ihlet hiánya miatt, vagy éppen „népművelői szándékkal”? Annyi szent, hogy Morrissey – eltérően az ugyanígy „eldönthetetlen” Patti Smith-feldolgozáslemeztől, a 2007-es Twelve-től, amin kizárólag unásig ismert Rolling Stones-, Doors-, Nirvana- stb. dalok voltak – csupa olyan számot szedett elő, amelyeket túlzás lenne ismeretlennek mondani, de azért az sem állítható róluk, hogy agyonjátszották volna őket. A Morning Starship című nyitódal elsősorban gesztus: a tragikus sorsú amerikai glamrockénekes,
Bruce Wayne Campbell emlékét idézi, aki Jobriath néven nemcsak az első nyíltan homoszexuális pop­­előadó volt, de az AIDS-ben elhunyt első híresség is. Noha Morrissey ezerszer elmondta, hogy mennyire rajong a műfajért, a folytatásban nyoma sincs a glamnek. Helyébe négy szám erejéig a „folkos-kinyilatkoztatós vonal” lép: Joni Mitchell Don’t Interrupt the Sorrow című dalát leszámítva ráadásul három olyan – Bob Dylan: Only a Pawn in Their Game; Phil Ochs: Days of Decision; Buffy Sainte-Marie: Suffer the Little Chidren –, amelyeket eredetileg egy szál gitárral játszottak. Azt nem mondhatnánk, hogy ezek erősebbekké váltak volna a néha túlbonyolított hangszereléstől, mégis a California Son legemlékezetesebb pillanatai. Leginkább azért, mert Morrissey-nek egyszerűen jól áll a protest song.

Az már kevésbé, ami az album maradék – nagyobbik – részét kiteszi, sőt ettől kezdve mintha kicserélték volna a zenei rendezőt, a producert, talán még a kiadót is. Az It’s Over című Roy Orbison-szám a talán legismertebb dal lemezen, Morrissey itt nem tesz mást, mint hogy megpróbálja ugyanúgy elénekelni, mint az „aranytorkú” 1964-ben – nem csoda, hogy erőlködés a vége. Ugyanez a helyzet a Wedding Bell Blueszal, de a 5th Dimension funk-soul klasszikusa egyszerűen „nem fehér embernek való”, így nem segít rajta az sem, hogy afféle meglepetésemberként a Green Day énekese, Billie Joe Armstrong vokálozik. A továbbiakban szinte végig az ehhez hasonló, hagyományos szórakoztatóipari vonal érvényesül, Morrissey mások mellett Dianne Warwickot vagy Carly Simont próbálja „leénekelni”, ami a szentségtöréshez kevés, de ahhoz még kevesebb, hogy komolyan vehető produkciónak tekintsük. Csak egy rossz vicc, hogy Morrissey úgy tesz, mintha ő lenne Perry Como vagy Dean Martin örököse, akit az isten is egy Las Vegas-i hotel színpadára teremtett.

Étienne Records/BMG, 2019

Neked ajánljuk