5-ös metró: a szentendrei HÉV átnevezésének voltak előzményei

Lokál

Igaz, az elődök nagyobb szerénységről tettek tanúbizonyságot.

Nemrégiben döntött arról a fővárosi közgyűlés, hogy a H5-ös, azaz a  szentendrei HÉV vonalat, „tekintettel annak fontosságára, utasforgalmának nagyságára, 2019. szeptember elsejétől a főváros M5-ös metróvonalaként hivatkozza, és felkéri a BKK-t a szükséges módosítások átvezetésére”.

Nem tudni, hogy ezzel a lépéssel mi volt az főváros célja, mivel a tervek szerint csak úgy 2030 táján lenne realitása – ha egyáltalán –, hogy a HÉV-et föld alá vigyék de ha az, hogy az önkormányzati választások előtt immár öt metróvonalat lehessen emelgetni, akkor az több mint szánalmas.

Azonban nem mondhatnánk, hogy – legalábbis „utastájékoztatási” értelemben – egyedi esetről lenne szó. Hasonló átnevezések előfordultak már korábban is Budapest, két eset biztosan.

HÉV-ből villamos

Ma már egyre kevesebben emlékeznek rá, de volt idő, mikor Dél-Budán is HÉV közlekedett. A Törökbálintra és Nagytétényre közlekedő járatok 1962 végéig zöld színűek voltak, és betűjelzésekkel látták el őket.

Villamosnak látszó HÉV a Móricz Zsigmond körtéren

Villamosnak látszó HÉV a Móricz Zsigmond körtéren

Fotó: Fortepan/Székács András

 

 

1963. január elsején azonban megjelentek a korábbival megegyező, ám sárgára festett járművek, és ettől fogva 41-es és 43-as számjelzéssel közlekedtek. Az akkori üzemeltető cég, a Fővárosi Villamosvasút (FVV) a korábbi pályát is csak annyiban módosította, hogy törökbálinti vonalat lerövidítette, így átnevezett 41-es csak Budaörsig közlekedett. A 43-as pedig Nagytétényig.

 

Piros villamos

Az 1963-as váltásnál még elmondhatták, hogy legalább átfestették a kocsikat, 2008. augusztus 21-én azonban úgy indult útjára a 60-as jelzésű villamos, hogy BKV illetékeseinek csupán táblakészítést kellett elrendelnie. Az történt ugyanis, hogy kitalálták: ettől kezdve legyen a fogaskerekű is villamos, ha már úgy is van áramszedője.

Jön a 60-as

Jön a 60-as

Fotó: gyerekvasut.hu

 

Így lett, és a mai napig így van, a piros szerelvény elején 60-as tábla látható, bár olyan emberrel soha nem találkoztunk, aki azt mondta: a 60-as villamossal megyek a Svábhegyre. Amúgy ezt a döntést – akárcsak most – a „megelőlegezett bizalom” jegyében hoztak, ugyanis akkoriban vették tervbe, hogy a fogast meghosszabbítják a Széll Kálmán (akkor még Moszkva) térig, és az 1973 óta közlekedő kocsikat majd villamosokkal fogják helyetteseteni. Azóta lassan 11 év telt, az új táblák megjelenésén kívül csupán az változott, hogy a szerelvények tíz évvel öregebbek lettek, vagyis idén töltik be 46. életévüket.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.