De legalább ekkora igazságtalanság, hogy a technika fejlődése (fejletlensége) miatt egy sor legendás színészt csak idősen őrzött meg a mozgóképes emlékezet – Feleki Kamillról el nem tudnánk képzelni, hogy egykor Camillo Feleky néven a külföldi táncparkettek ünnepelt ördöge volt –, de mások ennél is rosszabbul jártak, hiszen csak olyan felvételek léteznek róluk, amelyekben negatív hősöket alakítanak. Közéjük tartozik Balázs Samu is, aki hiába szerepelt több mint harminc filmben, legemlékezetesebb szerepeiben szinte mindig a rossz oldalán állt. Balázs Samu 1981-ben, 75 éves korában halt meg. „Úri színész volt, maga a megtestesült előkelőség” – írták az egyik nekrológban, de ezt ma már csak azok a kevesek érthetik meg igazán, akik a színpadon is látták őt.
Ezt az utókori igazságtalanságot írhatja felül most az a memoárkötet, amelyet a színész fia, Balázs Ádám jegyez. Az Egy angol úr – Erdélyből azonban nem valamiféle rokoni visszaemlékezés, ha nem tudnánk, hogy ki írta, meg nem mondanánk, hogy családtag. Noha van a kötetben néhány személyes emlék, Balázs Ádámot elsősorban mint kutató szerzőt ismerhetjük meg; korabeli levelezésekből, újságcikkekből és a pályatársak visszaemlékezéseiből áll össze egy majd’ fél évszázados, nem mindennapi színészi pálya, amelyet Kornis Mihály így jellemzett: „Abban a különleges erőben, amely belőle áradt, a humor és a horror egyaránt jelen volt. Mindent a világon muszáj volt elhinnünk neki: volt benne valami káprázatszerű és tüneményes.”
A kötetből azonban úgy tűnik, hogy a humor és a horror nemcsak Balázs Samu személyére illik, pályafutásának állomásai is összekapcsolódnak ezzel a két fogalommal. Az 1920-as évek végén rövid időn belül nemcsak vezető színművésze, de rendezője és dramaturgja is lett a Kolozsvári Magyar Színháznak, majd amikor nyolc sikeres évad után Budapestre, a Nemzeti Színházba került, mindent elölről kezdhetett mint segédszínész; mire újra a tehetségéhez méltó szerepeket kapott, és a filmesek is felfedezték, kitört a háború.
Az pedig már a horror és humor elegye, hogy az 1940-es évek végén, „papírforma szerint” Balázs Samunak el kellett volna tűnnie a süllyesztőben mint a megvetett polgári színjátszás tipikus példányának, de pont az ellenkezője történt: 1951-ben azért kapott Kossuth-díjat, mert olyan hitelesen alakította a „reakciós” karmestert a Dalolva szép az élet című szocreál filmben.
Noha Balázs Ádám arra tett kísérletet, hogy kívülállóként írjon az apjáról, azt nem várhatjuk tőle, hogy teljesen mellőzze a fiúi elfogultságot. Ez lehet az oka, hogy a könyv olvasása közben olykor-olykor eszünkbe juthat a Csak a szépre emlékezem című sláger, de annyira egyszer sem, hogy megkérdőjelezhetnénk az Egy angol úr – Erdélyből hitelességét.
Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 2018, 207 oldal, 3500 Ft
