Nagy István

Noha lemezek nélkül nyilván nehéz koncertkedvenc zenekarrá válni, a Pearl Jam mindig is élőben volt erősebb, és nem csoda, hogy hivatalosan több száz (!) koncertalbumuk jelent meg - a legutóbbi stúdiólemez, a 2009-es Backspacer óta is kijött közel 80.

Paul McCartney 71 éves, de nem öregszik. Új lemezére jobb számokat írt, mint az elmúlt 20 évben bármikor.

Két éve a Manic Street Preachers kiadott egy karrierösszegző válogatást, melyet egy monstre koncerttel fejelt meg a londoni O2 arénában, utána pedig azt ígérte, hogy egy időre eltűnik, és majd valami egészen újjal tér vissza.

Amikor a Franz Ferdinand 2004-ben berobbant, szinte hihetetlennek tűnt, hogy Alex Kapranos frontember 32 éves, most meg ugyebár már túl van a negyvenen.

Mászkál az ember a Szigeten, és szomorúan konstatálja, hogy a húszéves jubileumra a fesztivál fő profiljából mintha kizuhant volna a zene - a helyét átvették a cirkuszi mutatványosok, a mindenféle extrém sportok, a fákra felaggatott karácsonyi lampionok, a luftballonok és csupa olyan létesítmény, amikhez leginkább a vidámparkban szokott az ember.

A szervezők általában elégedettek, az újságírók hagyományosan fanyalognak, a látogatók meg szívesen bulizzák végig a Sziget programját, még akkor is, ha eleinte nekik is vannak fenntartásaik. Idén is sok a visszatérő, és nem jött el sok olyan fontos előadó, akik a nyáron a szomszédos országokban körbekoncerteznek minket. De kuriózumok szerencsére most is akadnak. A pop-rock felhozatalból ezennel 12 produkciót ajánlunk meleg szívvel, és mindenképp örömteli, hogy a felsorolt előadók fele korábban még soha nem lépett fel Magyarországon.

Az idei Balaton Sound felhozatala jól festett hiphopügyileg. A nyitónapon például a Wu-Tang Clan lépett fel a nagyszínpadon, egységesen, kollektívaként, márpedig ilyen mennyiségben egyszerre soha nem jártak nálunk (azért egyenként előfordultak már errefelé, elsősorban a Dürer kert környékén).

Fura lehet tizenöt évnyi arénázás után visszatérni a klubokba, főleg ha az embernek akkora egója van, hogy még az űrből is látszik. Márpedig rég volt már Knebworth, de még 2009 is, amikor a testvérgyűlölet végleg szétszakította az Oasist, amely Beady Eye néven folytatta Noel Gallagher nélkül - és nem volt nehéz megjósolni, hogy a fő dalszerző szólólemeze köröket ver majd Liamék első albumára.

A két testvérpárt is a soraiban tudó The National a türelmesen építkező zenekarok iskolapéldája. Első három lemezük szinte egyáltalán nem fogyott, a negyedikből már elment egy kicsi, a három évvel ezelőtti High Violet pedig egyszer csak az elitbe repítette őket. Ami nem is csoda, hiszen az lett az eddigi legjobb lemezük olyan megunhatatlan dalokkal, mint az Anyone's Ghost vagy a Bloodbuzz Ohio.