Balaton Sound

Győzelem egyéniben

Wu-Tang Clan, Nas

Zene

Az idei Balaton Sound felhozatala jól festett hiphopügyileg. A nyitónapon például a Wu-Tang Clan lépett fel a nagyszínpadon, egységesen, kollektívaként, márpedig ilyen mennyiségben egyszerre soha nem jártak nálunk (azért egyenként előfordultak már errefelé, elsősorban a Dürer kert környékén).

Ráadásul elvileg épp albummegjelenés előtt állnak, csak kérdés, hogy ez a 2007 óta tartó állapot meddig húzódik - legutóbb 2013 novemberét ígérték be. Kérdés, hogy vajon miért nem közös albumokba ölik az energiájukat a szólócuccaik helyett, bár pont idén Inspectah Deck egész jó kis anyagot villantott 7L és Esoteric oldalán Czarface címmel.

Az elmaradhatatlan dj-s intrót (és később scratch-szólót is) tartalmazó Wu-Tang-szett nem rengette meg a Sound közönségét, a tagokról pedig csak ritkán derült ki, hogy élvezik, amit csinálnak. Általában kör alakot formáztak a színpadon, és egy helyben tipródtak - a többiekhez képest csak a józsefvárosi piacon is ritkán látható fukszot viselő Raekwon és a stagedivingolást sem megvető Method Man tűnt lelkesebbnek. A végeredmény közepes buli lett olyan fazonoktól, akik talán túlságosan is komolyan veszik a legendastátuszt, a rendkívül bénán befejezett Gravel Pit után mégsem derogált nekik unottan levonulni a színpadról.

Mivel Nas fícsöringelt egy korábbi Wu-Tang-lemezen (The W), az ember reménykedhetett, hátha összejön egy kis vendégeskedés, de ez végül nem történt meg. Ráadásul amiatt is lehetett izgulni, hogy egyáltalán felbukkan-e a színpadon, ugyanis a legutóbbi magyarországi látogatása finoman szólva viharosra sikeredett (történt ugyanis, hogy nem volt hajlandó fellépni, de a gázsit azért megtartotta magának). Szerencsére most nem volt ilyen incidens: a kötelező, hergelős intrót követően egy dobos társaságában felugrott a színpadra, és sportújságírói sablonnal élve fel is szántotta azt. A Wu-Tanggel ellentétben Nas most éppen albumot népszerűsít, aminek az a címe, hogy Life Is Good, és a válását hivatott feldolgozni Kelisszel. Az albumhoz hasonlóan ez a buli is tele volt pozitív üzenettel: "az élet jó", "csodásan süt a nap", "szeretlek titeket", "csak egyszer élünk" és hasonló szlogenek zúdultak a nézőkre, akik a meglepően korai idősáv ellenére is szép számban vonultak a nagyszínpad elé. Ráadásul a végig budapestező wu-tangesekkel szemben a színpadi produkcióját elnézve a hiphop Freddie Mercuryjának tűnő Nas tudta, hogy a Balatonon van. Ugyan volt egy-két kisebb üresjárat, de ha a műsor olyan slágereket tartalmaz, mint a World Is Yours, a Life's A Bitch vagy az If I Ruled The World, akkor nagyon nagy baj nem lehet. Volt még tiszteletadás Biggie-nek és 2Pacnek, majd végül egy újabb jó pozitív darabbal, a One Love-val sikerült zárnia. Nas, aki mindig is ügyesen lavírozott az underground és a mainstream között, egymaga sokkal szórakoztatóbb volt, mint a teljes Wu-Tang-tagság.

Zamárdi, július 11-12.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.