A komfortzónán túl - Sigur Rós: Kveikur

Zene

Dolgozott fel valaha is bárki Sigur Róst? Szokták a nézők velük énekelni a szövegeket a koncerteken? Mindkét kérdésre az "aligha" a legmegfelelőbb válasz, és valószínűleg arra is, hogy lehet-e bármi újat mondani róluk ma egy lemezkritikában. Jonsi Birgisson és zenekara olyan, mint Terence Hill és Bud Spencer: ugyanazt a témát variálják nem túl nagy változtatásokkal, viszont mi ezt egyáltalán nem bánjuk. A derék izlandiak és a Hill-Spencer-páros között most viszont különbség mutatkozik, hiszen ha a Sigur Rós stílust nem is váltott, ezúttal középső ujjat mutatott a komfortzónának, és bevállalt egy kis zenei újítást.

false

Ilyen hamar egyébként még soha nem jelent meg tőlük új lemez. A Kveikur (magyarul kb.: gyertyatartó) mindössze 13 hónappal a tavalyi Valtarit követően jött ki; mindezt úgy, hogy Kjartan Sveinsson billentyűs közben otthagyta az ekképp trióvá zsugorodott együttest. Lehet, hogy pont ez kellett a merészkedéshez, na meg az is, hogy Birgisson egy csomó kemény zenekart hallgasson. Legalábbis több helyen arról cikkeztek, hogy a hetedik SR-albumon alaposan kihallhatóak a metálhatások, de én ilyesmit nem nagyon fedeztem fel. Ugyanakkor tény, hogy sokkal szokványosabbak, sőt néha kimondottan elevenek a ritmusok, és nem igazán észlelhető a rájuk korábban szinte állandóan jellemző lebegős hangulat. A nyitó Brennistein úgy indul, mintha Hans Zimmer jellegzetes Eredet-soundttrackjét hallanánk - ebből a dalból egy kicsit kihallható az M83 és a rockosabb Depeche Mode is, de a lényeg az, hogy Birgissonék továbbra is felemelő zenét játszanak. Az Isjakit kellemesen robusztus ütemek uralják, az Yfirbord néhol már-már kifejezetten pörgős, a Stormur rendkívül pozitív töltetű, a Raufstraumurra pedig aki akar, még talán táncolhat is. Enyhén nyomasztóbbnak csak a Blapradur és a felettébb indusztriális címadó dal tűnik - utóbbira talán még Trent Reznor is elégedetten csettintene. A záró Var aztán nem más, mint egy instrumentális, zongorás ballada, ami pont megfelelően zárja azt az albumot, amiből én továbbra sem hallom ki a metált, de az is lehet, hogy épp ilyen az, amikor izlandi posztrockerek keménykednek.

XL Recordings, 2013


Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.