augusztus 7.
szerda
A szerda tűnik az idei Sziget legerősebb napjának, amikor már a fesztivál nyitókoncertje is nagyon izgalmasnak ígérkezik. A walesi The Joy Formidable még világosban lép a Party Aréna színpadára (16.00-kor), de ezzel nincs is semmi gond, hiszen pozitív töltetű, lendületes dalokat játszó zenekarról van szó. Rhiannon "Ritzy" Bryan gitáros-énekesnő, Rhydian Dafydd basszusgitáros és Matthew James dobos tavalyelőtt bukkantak fel a popradarokon The Big Roar című albumukkal, melynek dalait a tagok szerint az örök optimizmus és a mániákus depresszió csatája ihlette. A jópofa, pattogó ritmusokra ültetett dalok bebizonyították, hogy a shoegaze műfajt lehet víg kedéllyel is űzni, és szerencsére az idén kiadott, Wolf's Law című albumon sem lett rosszabb a hangulat - valószínűleg ilyen lett volna a Velvet Underground, ha motownosra vették volna a figurát.
A Joy Formidable és egy esetleges kisfröccs után pont van idő átérni az A38 Színpadra, ahol 18.00-kor kezd a Dél-Angliából induló, de ma már az északi Manchesterben székelő Everything Everything. Nem ez lesz az első magyarországi fellépésük, ugyanis tavaly ők voltak a Muse előzenekara a Papp László Sportarénában, és már akkor is előadtak egy-két új dalt a végül idén januárban megjelent második, Arc című albumukról. A 2010-es Man Alive folytatása is jó kritikákat kapott, pedig Jonathan Higgs sokszor Morrissey manírjait majmoló falzettjeit nem könnyű megszokni. A zenei oldal viszont rendkívül összetett: van benne klasszikus angolszász gitárpop, R&B, elektronika, jazz, funk és krautrock is; a zenészek számára a Destiny's Child legalább olyan fontos zenekar, mint a Beatles. Az NME a pop új Picassóinak nevezte Higgséket, akik valóban kiemelkednek a jelenleg nem túl izgalmas brit gitárzenei kínálatból.
A nyitónap headlinere az egész Sziget egyik legnagyobb fogása: Nick Cave & The Bad Seeds (Pop-Rock Nagyszínpad, 21.30). Az 55 éves ausztrál legenda azon kevés zenészek egyike, akik a kilencvenes évektől kezdve szinte mindegyik lemez után eljöttek Magyarországra - nálunk pont az elő-ző Bad Seeds-album, a 2008-as Dig!!! Lazarus Dig!!! turnéján járt utoljára. Azóta csinált egy Grinderman-albumot (a másodikat), és ott ki is élte vadabb hajlamait, ugyanis az idei Bad Seeds-munka, a Push The Sky Away jóval nyugodtabb, visszafogottabb alkotás lett, leginkább a Murder Ballads és a Boatman's Call hangulatában, csak sokkal kevésbé nyomasztó szövegvilággal. Azért a nemrég fura módon hajbeültetésen áteső Cave nem tagadja meg magát, hiszen 2013-ban is sikerült egy döbbenetesen szexista fotóval meghökkentenie a világot: a borítón ő látható állig felöltözve, mellette pedig a felesége, Susie Bick áll teljesen meztelenül. Ami az albumot illeti, az énekes azt nyilatkozta róla, hogy ha a gyerekeként kéne tekintenie rá, akkor leginkább egy inkubátorba rakott szellembébihez hasonlítaná. A zenekar felállásában amúgy két fontos változás történt az elmúlt időkben: egyrészt sajnos távozott a kezdetek óta alaptagnak számító Mick Harvey, visszatért viszont az 1987-ben kivált, és aztán egészen korrekt szólóéletművet összetákoló Barry Adamson. Mivel Cave gyakran járt nálunk, a műsor gerincét valószínűleg az új album dalai adják majd, de azért remélhetőleg olyan klasszikusok is felcsendülnek, mint a Tupelo, a Mercy Seat, a Weeping Song, a Brother My Cup Is Empty, a Red Right Hand... A kívánságlista az ő esetében szinte végtelen.
Ha létezne olyan egyezményes rendszer, amely szerint jogdíjjuttatások illetnének minden korábbi zenészt, akiktől fiatalabb előadók ihletet merítenek, akkor Kate Bush számlájára az utóbbi időben rengeteg pénz érkezhetett volna. Florence Welch, Joanna Newsom, Annie Clark, Little Boots és Marina Diamandis mellett Natasha Khan, vagyis Bat For Lashes (A38 Színpad, 23.30) számít a leghűségesebb követőjének, bár ő még Björk inspirációs számlájára is átutalhatna egy kisebb összeget. A 2006-os Fur And Gold még inkább az izlandi énekesnő hatása alatt született, a Bush-asszociációk pedig a három évvel későbbi Two Sunsszal érkeztek meg. A 33 éves énekes-dalszerzőnő a kaliforniai Joshua Tree-be utazott ihletért, amely végül egy konceptalbumot eredményezett, amely egy sivatagban született lány, Pearl életét meséli el. Az album a Daniel című dalnak köszönhetően nagyon sikeres lett, az első két műhöz képest kicsit barokkosabb The Haunted Man pedig tavaly már az amerikai áttörést is meghozta - Nick Cave emlegetett lemezborítójához képest a csomagolásában annyi a különbség, hogy itt már a férfi is meztelen.
augusztus 8.
csütörtök
Ez a nap biztosan nem kerül fel a fesztivál legszebb lapjaira, de a pop-rock produkciók közül azért így is szívesen ajánlunk két fellépőt. Persze, nem lesz könnyű választani, hiszen mindkét koncert 21.30-kor kezdődik. A Nagyszínpadon a skót Biffy Clyro szabadít ősriffeket az erre minden bizonynyal fogékony Sziget-látogatókra. A Simon Neil és a Johnston ikrek (James és Ben) alkotta trió a lassan építkező zenekarok iskolapéldája, ugyanis hét év alatt jutottak el a debütlemezig, s az első három albumuk nem igazán okozott sokkot a Brit-szigeteken, a világ többi részéről nem is beszélve. Ezek a lemezek ugyanakkor nem voltak sokkal gyengébbek a későbbieknél, szóval lehet, hogy csak az időzítés volt rossz. A lényeg az, hogy a posztpunkhullám lecsengésekor, 2007-ben megjelentetett Puzzle hard rockos dalai végre sztárokat faragtak a Biffy Clyro tagjaiból. Nyilván az is lehetett az oka a hirtelen sikernek, hogy a zenekar melodikusabbra fogta a figurát, és később is ezen az irányvonalon maradt - s a 2009-es Only Revolutions és az idei, sokszínű Opposites (az első brit number one-juk Storm Thorgerson életének utolsó borítórajzával) hallatán nem is annyira indokolatlan a headlinerpozíció.
Aki nem annyira a riffeket, hanem inkább a soulos hangulatot keresi ezen az estén, annak az A38 Színpadon a helye. A 26 éves, tavaly berobbant Michael Kiwanuka első magyarországi fellépésére érkezik hozzánk, mely természetesen még mindig a Home Again című debütalbum turnéjának része. Az ugandai származású énekes-dalszerző-gitáros előképeinek olyan klasszikus soulelőadók tekinthetők, mint Marvin Gaye, Curtis Mayfield, Otis Redding vagy Bill Withers, de ő szintén a kedvencei közé sorolja Bob Dylant, Jimi Hendrixet és Joni Mitchellt is, sőt fiatalabb korában a Nirvanáért és a Radioheadért rajongott. Sok esetben akusztikus alapú dalaiban a soul mellett blues- és folkelemek is fellelhetők. ' végzett a BBC-s "Sound of 2012" lista első helyén, úgyhogy részünkről a megtiszteltetés, hogy egy elsőlemezes, valószínűleg szép jövő elé néző legendajelöltet láthatunk.
augusztus 9.
péntek
A péntek egyértelműen a Bluré, de velük külön cikkben foglalkozunk, úgyhogy következzék itt most egy másik brit gitárpopzenekar, a Mystery Jets (Pop-Rock Nagyszínpad, 16.00). A 2004-ben alakult londoni formáció célja az volt, hogy a Pink Floyd összetettségét és pszichedéliáját ötvözze a Hall & Oates-féle jól fésült, bajuszos slágerpoppal, és ez viszonylag jól is sikerült nekik, de tény, hogy a zenekar most már valószínűleg soha nem fog kikecmeregni a top 30-as/40-es skatulyából. Megbízhatóan, kétéves ciklusokban szállítják a lemezeket: 2006-ban jött a Making Dens című bemutatkozás, 2008-ban a Twenty One, két évvel később a Serotonin, tavaly pedig eddigi utolsó munkájuk, a Radlands. A Mystery Jets semmiképp nem nevezhető világmegváltó zenekarnak, de napindítónak mindenképp jó ötlet volt beszervezni őket.
augusztus 10.
szombat
A szombat sem lesz az a nap, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy a sok izgalmas előadó közül melyiket is válasszuk. Kezdjük az Editorsszal (Pop-Rock Nagyszínpad, 17.45), akik négy éve már jártak a Szigeten, sőt rendhagyó módon bő egy hónapra rá visszatértek Magyarországra, hogy lenyomjanak egy MTV-s bulit a Millenárison. A birminghami srácok a 2000-es évek közepi posztposzt-punk színtér egyik legjobb zenekaraként bukkantak fel két remek lemezzel (The Back Room, An End Has A Start), melynek súlyos Joy Division-össégét az Interpolhoz hasonlóan sohasem voltak hajlandók elismerni. A 2009-es In This Light And On This Eveningen aztán már elég komoly újítások jöttek (hatottak rá a John Carpenter-filmzenék, a Terminator 2 soundtrack, Vangelis és a Kraftwerk is), a zenészek a dobost leszámítva mindannyian szintiztek a koncerteken. Az idei The Weight Of Your Love-on viszont ismét a gitárok dominálnak - leginkább az Echo & The Bunnymen és a korai R.E.M. hangulatában.
Ezt követően még pont át lehet érni az A38 Színpadra, ahol az izlandi Emilíana Torrini adja második magyarországi koncertjét 19.50-től. A 36 éves, olasz származású énekesnő klasszikus zenei képzést kapott, 1995-ben kezdett el szólólemezeket kiadni, és egy rövid ideig még a GusGus tagja is volt; dolgozott Kylie Minogue-gal, Paul Oakenfolddal és a Thievery Corporationnel. 2005-ös lemezén (Fisherman's Woman) és a három évvel későbbi Me And Arminin indie-popos, néhol enyhén triphopos, elektronikus elemekkel tűzdelt dalok szerepeltek - sokan ezekkel ismerték meg Magyarországon is Torrini nevét. Szeptemberben pedig érkezik az új album, Tookah címmel, melyről egy-két dal remélhetőleg a Szigeten is felcsendül.
augusztus 11.
vasárnap
A zárónapot kezdjük egy újrázóval: 2008-ban és 2010-ben a Szigeten, tavaly pedig az Akváriumban lépett fel nálunk a Jarman testvérek alkotta The Cribs. A 2010-es fellépésen még a legendás gitáros, Johnny Marr is velük volt, de Jarmanék a legutóbbi albumukat (In The Belly Of The Brazen Bull) már nélküle jelentették meg. Ha úgy vesszük, hogy az Akváriumban már megvolt az eddigi utolsó stúdiólemez bemutató koncertje, akkor most igazi slágerparádéra számíthatunk a tesóktól, melyből nem maradhatnak ki olyan klaszszikus garázsrockhimnuszok, mint a You Were Always The One, a Hey Scenesters, a Men's Needs és a Glitters Like Gold sem (A38 Színpad, 18.00).
A Cribs után, de már a Nagyszínpadon kezd 19.30-tól a Franz Ferdinand, akik szintén régi ismerőseink. Az első két lemezükkel a Szigetre, a harmadikkal pedig a VOLT-ra eljutó skótok épp lemezmegjelenés előtt állnak: Right Thoughts, Right Words, Right Action című albumukat pont két héttel az itteni koncertjük után jelentetik majd meg. Így tőlük vérbeli lemezbemutató koncertre számíthatunk jó pár új dallal, de meglepődnénk, ha a mindig is végtelenül elegáns Alex Kapranos és társai nem játszanának el néhány slágert a posztpunkos, ugyanakkor táncos debütről (például a Take Me Outot, a This Fire-t vagy a Michaelt), a jóval zúzósabb folytatásról (Do You Want To, Eleanor Put Your Boots On) vagy az elektronikusabb harmadik lemezről (Ulysses, What She Came For) is.
És akkor zárásként jöjjön a Sziget egyik legerősebb ajánlata, az ausztrál Tame Impala (A38 Színpad, 21.40), akiknek második lemeze, a Lonerism produkálta a tavalyi év legjobb (popújságírók osztályzataiból számított) átlagát a Metacriticen. Igazából nem is feltétlenül zenekarról van szó, ugyanis mindkét eddigi album Kevin Parker dalszerző-multiinstrumentalista műve - a többiek csak epizodisták, és kizárólag a koncerteken kerülnek (némileg) reflektorfénybe. Már a 2010-es Innerspeaker is remek bemutatkozás volt izgalmas dobtémákkal és jófajta pszichedéliával, valahol félúton a Led Zeppelin és a Chemical Brothers között, a Lonerism pedig okkal tette naggyá Parkert (akinek Melody's Echo Chamber nevű projektje is komoly izgalmakat rejt!). Ez a második album elektronikusabb lett, mint az első, mégis szinte az az ember érzése közben, mintha egy elveszett Beatles-lemezt hallana 1967-ből. A frontember az utóbbi időben már azt hangoztatja, hogy nem foglalkozik többet az albumformátummal, de a zenészek persze híresek arról, hogy szeretik meggondolni magukat. A lényeg, hogy a Tame Impala kihagyhatatlan ajánlat, és legalább szépen zár le egy olyan fesztivált, amelynek programja idén nem sikerült igazán parádésra.
