olvasótapló

Az önsegítő könyvekre sokszor legyintünk, pedig nem a műfajjal van a baj.

A nemrég megtartott 30. jubileumi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon nemigen lehetett érezni, hogy az olvasási kedv radikálisan csökkent volna, noha épp egy friss hír borzolta a kedélyeket (nem, még épp nem a Nobel-díjé!).

Vannak könyvek, amelyek nem hagyják, hogy kívülállóként olvassuk őket.

A queer-ellenesség általában csak a gumicsont szerepét tölti be, amivel fontosabb kérdésekről terelik el a figyelmet. 

Nyáron gyakrabban olvasok gyerek- és ifjúsági könyveket, mert egyszerűen jólesnek a hőségben, amikor nehezebb a koncentrálás.

Könyv, könyv, könyv

Most olyan írók újdonságait ajánlom, akik többször megjelentek szerzőként és/vagy interjúalanyként lapunkban.

Rímeit és merész szóképeit, kifacsart mondatait egyre inkább a színpadi műveire tartogatja, legutóbb épp a Budaörsön bemutatott Cyrano de Bergeracban gúnyolta ki önmagát, noha nem is kellett.

Tervezve, vagy éppen tervezetlenül, de olykor csak egy szövegtenger áradásának a legvégén áll össze a kép, ahogyan ezt a két most ajánlott, nagyon is különböző mű mutatja.

„Mintha lekéstem volna a saját temetésemről, minimum három héttel. (…) Önkritikai kiadás.”

Mielőtt bárkit traumatizálna a tény, hogy megint és ismét és újra itt egy könyv az öröklődő családi traumákról, rögtön leszögezem: igenis lehet még újat mondani a témáról.