„Zenész feleségemnek van egy zongorista barátnője, aki luxushajón dolgozott. Több alkalommal mesélt nekünk az élményeiről, míg be nem villant, ez kész regény” – mondja Orcsik Roland az új, Hordozható óceán című regényének keletkezéséről. Aztán persze kutatta is a témát, blogokon, regényekben, útirajzokban, amelyeket a hajókon dolgozó magyar pincérek írtak, illetve klasszikus és kortárs regényekben. „Még egy luxushajókkal kapcsolatos applikációt is letöltöttem a telefonomra, amely a hajók útvonalait tartalmazta, sőt, navigációs programot is. Egy éven át készültem a regényíráshoz, aztán úgy írtam, mint a bolond. Pár hónap alatt meglett a korpusz, amit aztán évekig javítgattam” – meséli. A regény főszereplői, Golyó és Pocok a háborúba ájult Jugoszláviából, illetve Szerbiából, vagyis a Vajdaságból vetődnek Magyarországra, Németországba. Ők, a megtűrt európai barbárok mindenféle munkát elvállalnak, a kőművestől a tescós polcfeltöltésig. Ám egyikük sem találja a helyét, végül a luxushajót, a kozmopolita világ utópiáját választják. A sorsok tranzakciójába azonban belekavar a Hold sötét oldala. A könyv vegyes műfajú csavargópróza, magyar, balkáni és indiai karnevál. „A cím gyerekkorom álmát, az óceánt idézi, erről azonban maga a regény beszéljen” – így a szerző. (Cser Kiadó)
Molnár T. Eszter nem íróként, hanem biológusként indult, immunológiából doktorált, s jó tíz éve fordult az irodalom felé. Termékeny szerző, fordít, ír verseket és prózát, gyerekeknek is, közreműködik színműveknél, eseményekről tudósít. Most, Tájkép lövés előtt címmel egy budapesti lakótelepre visz a közeli jövőben játszódó novellafüzére. „Béla letette a bőröndjét, és elővette a telefonját. Nem volt térerő. Két és fél óra semmiségnek számított, ennyit rá is számolt az ember az utazásra. Délután jövök, vagy kora este, ilyeneket mondott, akit vártak valahol, mert a késés mindennapos dolog volt akkoriban, olyasmi, ami felett egészségesebb, ha elsiklik az ember. Béla azonban elfelejtett szólni, hogy ha nem négykor érkezik, akkor valamivel később. Talán ezért nem várta senki az állomáson. Elképzelhető, hogy vártak rá korábban, de már hazamentek, vagy eleve később jönnek, mert számítanak rá, hogy késik a vonat. Sőt, az is lehet, hogy otthon várják, és ki sem jönnek érte. Így hát Béla a peronon várakozott. Valaminek hamarosan történnie kell” – olvassuk a Csak a fecskék című szövegben. „Miután összeállítottuk a kötetet, láttam, hogy a novellák visszatérő motívuma a várakozás. Ott feszül a szereplők feje fölött, mint romlott befőttön a celofán: várnak a tavaszra, a jó hírekre, a forradalomra. Még a borító bikája is várakozik. Mindegy mire, csak jöjjön már el” – mondja a szerző, majd hozzáfűzi: „Nem jön.” (Kalligram)
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
