olvasótapló

Mai szemmel

„Mintha lekéstem volna a saját temetésemről, minimum három héttel. (…) Önkritikai kiadás.”

Ezt az önfülszövegben találjuk, utalva arra, hogy a most újra megjelenő kötetekben a szerző javítja, továbbírja, korrigálja, jegyzetekkel látja el az eddigi munkáit. Az idén Baumgarten-emlékdíjban részesült Németh Gábort persze nem temetni jöttünk, éppen hogy az újjászülető életművét dicsérni: hamarosan napvilágot lát ugyanis életműsorozatának első darabja, az először 2004-ben megjelent Zsidó vagy? című regény. Ez az írás annak idején sok vitát generált. Hőse a gyerekkor történeteit felelevenítve járja körül az identitásunk alapjának kérdéseit. Mindezt attól az eleven és nyugtalan érzésből eredeztetve, amely mindig ott van benne, és ez nem más, mint az idegenség. „De Németh Gábor könyve nem zsidóregény. (»Zsidóbükk, zsidóvicc, zsidószalonna, zsidóhizlalda…«) Nem a zsidóságról szól, és nem igazi kérdése az, hogy – a főhős? az olvasó? – bárki zsidó-e. (…) Az elbeszélő-főszereplő kora gyermekkorában (mintegy véletlenül) lát egy dokumentumfilmet, konfrontálódik az iszonyattal, Auschwitz hullahegyeit és szemüvegraktárait pillantja meg; ez a megrázó élmény a zsidó szóval kapcsolódik benne össze. Kész azonosulni az emberi szenvedés és nyomorúság non plus ultrájával, a bűnnel, amelynek ilyen szörnyű büntetése lehet; kutatni kezd a benne, családjában, ismeretségi és osztálytársi körében rejlő titok után. (…) És amúgy? Ha kérdezed, neked nem. Ha kérdezed, akkor neked igen” – írta az első megjelenés idején a könyvről Kálmán C. György. Németh ma végigment az érzéseken és a szövegen újra, immár nem fiatalon, de még nem is öregen. A lényeg nem, de az árnyalatok változtak. (Kalligram)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.