olvasótapló

Kiteljesedve

Tervezve, vagy éppen tervezetlenül, de olykor csak egy szövegtenger áradásának a legvégén áll össze a kép, ahogyan ezt a két most ajánlott, nagyon is különböző mű mutatja.

„Hajnal. A mozsár üres, apám testében szétterjed az altató. Anyám a kezemet szorítja. A kukoricatároló sárgás fényei, veszteglő anyahajók. A telep alaktalan folt a térképen. Apám feje lehanyatlik, a pulzusa lelassul. Apám, fenyegető, kietlen űr. Szél rázza a redőnyöket, a testem görcsbe rándul, fekszem a takaró alatt. Orromba kúszik az arcszesz illata. Ráncos, szikkadt bőr, a pórusaiból földszag árad. Cigarettára gyújt, eltűnik a szerszámos szekrény mögött. Szénfekete testén megfeszülnek az izmok. Lapozgatom a földrajzi atlaszt, tőzeg, lignit, barnakőszén, feketekőszén, antracit. A világ apró rebbenései” – olvashatjuk Kiss Tibor Noé hamarosan megjelenő új könyvében, az Olvadásban. Már a borító magához húz, és előrevetíti a szerzőtől megszokott költői, sűrített nyelvhasználatot is. A fülszövegből tudható, hogy a 2019 tavaszán játszódó regényben központi szerepe lesz egy nyomozásnak is. Külön érdekesség, hogy ha lazán is, de a mű kapcsolódik a szerző két korábbi regényéhez, az Aludnod kellene és a Beláthatatlan táj címűekhez. Figurák, motívumok kerülnek elő, hogy a nagy egészbe ágyazódjanak.

„Miről is akartam írni? Arról, hogy el kellett gyászolnom az apámat. Arról, hogy mit jelentenek a közös traumák egy anya és gyermeke számára. Arról, hogy mit jelent a hiány, a honvágy, mit jelent az ismerős és az ismeretlen táj. Szerettem volna (megint) arról írni, hogy mi zajlik a kisvárosokban, a falvakban, a tanyákon. De szerettem volna el is távolodni attól a valóságtól, amelyet ismerek – ezért a regény egyik szála Szibériában játszódik, egy hantik által lakott vidéken” – nyilatkozta a szerző, aki elárulta azt is, hogy a legnagyobb kihívás az volt számára, hogy kitaláljon egy olyan történetet, amelyben ezek a motívumok összedolgozhatók. „Szerettem volna addig gyúrni a szöveget, míg számomra is jelentőségét veszti, mi benne a személyesség, mi a fikció. Szerettem volna annyira elveszni benne, hogy elmondhassam, az Olvadásnak nemcsak szerkezete és története, hanem dallama és ritmusa is van” – tette még hozzá. (Magvető)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.