olvasótapló

Én és ének

Rímeit és merész szóképeit, kifacsart mondatait egyre inkább a színpadi műveire tartogatja, legutóbb épp a Budaörsön bemutatott Cyrano de Bergeracban gúnyolta ki önmagát, noha nem is kellett.

„Závada is jobb volt, amikor rímelt”, adta a főslammer szájába, és ezzel nem tudok egyetérteni. Persze, nehezebb befogadni az utóbbi időszakban született szövegeket, de megéri a próbálkozást. Závada Péter az Éngép verseit az elmúlt két évben írta. Az Éngép pedig a lírai én öntudatra ébredése és elhatárolódása a szerzőtől. Feltehetően egyfajta reakció is az utóbbi évek autofikciós trendjeire, csak épp megfordítva. Závada úgy látja, hogy a mai posztdigitális média- és tudásiparban rendkívül problematikus, hogy mit nevezünk Énnek. Van valami állandó mag? Vagy csak utólag írjuk vissza magunkra a saját narratív énünket? Az Éngép szerint itt egy minimum háromrétegű fikcionalizáltság zajlik. Egyrészt az internet és az azt szervező digitális (megfigyelési) kapitalizmus eleve színre visz egy szimulákrum világot, ahol avatárokként és felhasználókként vagyunk jelen. Másrészről a szöveg (a vers) már mindig is puszta nyelvi fikcióként vagy funkcióként mutatja fel az ént. „Harmadrészt pedig – mondja nekünk a szerző – a személyesen megtapasztalt én kezdettől fogva problémás, és az ezzel kapcsolatos szubjektumelméletek mind-mind mást mondanak az én, a self, az ego stb. kérdéseiről. A géppé válás mindnyájunkat fenyeget: egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy hibridizálódtunk, és hidraulikus automatákként vagy épp a felhőbe feltöltött transzhumán tudatokként betagozódtunk a technofeudalizmusba vagy még inkább: felhő-kapitalizmusba. Az Éngép én vagyok. Az Éngép az mindig valaki más.” A fülszöveg szerint ezek a szövegek nem parodizálnak, nem másolnak, nem újraalkotnak, hanem alkotnak: „Életrajzot, mondatokat, szabadságot és börtönt, személyeset és személytelent. (…) Okosan vagy hibázva.” És szerintem itt van a lényeg. A kísérletben. A bátorságban. (Jelenkor)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.