Puskás Panni

Ferdinand von Schirach izgalmas szerző: jogászból lett író, ami a hazánkban is játszott két színdarabján meg is látszik. A Terrort a Katona József Színház mutatta be 2016-ban, az Istent most láthatjuk először. Mindkettő zárt tárgyalás formáját ölti, a Terror a tárgyalóteremben játszódik, s bár az Istenben elhangzik az intelem, hogy „ügyvédnő, nem a bíróságon vagyunk”, és látszólag egy nyílt pódiumbeszélgetésen veszünk részt, valójában teljesen nyilvánvaló, hogy de, most is a bíróságon vagyunk. Ahol mi, nézők vagyunk bírók, és a felsorakoztatott számtalan érvből kell levonnunk a végső következtetést, majd szavaznunk kell arról, hogy támogatjuk-e Kertész Tibort abban, hogy orvosi segítséggel vessen véget az életének.

Az Örkény Stúdiója már a kezdetek óta színházi laborként is működik, ahol az alkotók teljes szabadságban hozhatnak létre az Örkény nagyszínpadi repertoárjától egészen eltérő produkciókat. Ilyen Kárpáti Péter új rendezése is, és felteszem, ilyen lesz majd áprilisban a Hat medúza egy tepsiben, Fekete Ádám rendezésében. Kockázatos vállalás e két rendezőt meghívni: színházi nyelvüket tanulni kell, egyiküké sem könnyen adja meg magát.

Az első felvonás maga a kénköves pokol. Talán csak egy pár évvel ezelőtti, az Újszínházban látott álnépies előadáshoz tudnám hasonlítani, amely bőven meg volt tűzdelve mindennel, amire a közönség rosszindulatra hangolt humorérzéke csak vágyott: xenofób, homofób és mindenféle más -fób poénokkal.

Egy játszóházban, pontosabban egy játszóház előterében vagyunk, ahol egy egyedülálló apa és egy válófélben lévő anya várakozik a foglalkozáson lévő gyerekére. Bár kapcsolatuk kissé viharosan indul (gyermekeik összevesznek bent, és természetesen felelőst kell találni egy ilyen komoly helyzetben), de a hosszú közös várakozások alkalmával – mi sem természetesebb – összemelegednek. Eddig ideálisnak tűnik a helyzet, ugye?

Czukor Balázs nagy fába vágta a fejszéjét. S hogy a kísérletének eredménye felemás lett, az azért is lehet, mert a téma ugyancsak nehezen megközelíthető. 

William Burroughs egy alkoholmámorban töltött 1951-es mexikói éjszakán jó ötletnek találta, hogy Tell Vilmost utánozva lelőjön a felesége fejéről egy poharat.

Rendkívül rokonszenves lány áll velünk szemben a színpadra festett apró négyzetben, amelyben épphogy csak elfér a veszélyesen magas sarkú cipője. Egyelőre nem mozdulhat onnan, csak azt kéri, hogy valaki vigye oda neki a színpad szélén lévő IKEA-s szatyrot.

Csak félig kacsa Szántusz Noémi performance-a.

Közönségként egymás vállát fogva, félig feszengve, de aztán szó se róla, egyre felszabadultabban vonatozunk a Megy a gőzösre, mint egy letűnt korszak vidéki lagzijában. Csinálni legalább ilyen valószínűtlen volt. De hogy jutottunk idáig?

A cím alapján gondolhatnánk egy laza krimire, esetleg szexről, megcsalásról szóló szalondrámára. A darabban végül is van pici mindenből, ám a helyzet jóval bonyolultabb.

Kedves, vicces karácsonyi történet, mi másra is lehetne szükségünk a napfényes októberben? Cseri Hanna a legtehetségesebb fiatal rendezők egyike, már most saját stílussal és látásmóddal, amelynek a humor a központi eleme. 

Dúró Dóra könyvdarálási akciója az elmúlt évadokban több színházi alkotót is megihletett. A hatására készült el a k2 Színház egyszer játszott előadása, a Meseország valakiké 2020 őszén, az FAQ Színház Meseország nem mindenkié című produkciója 2021 őszén, s ugyanekkor az Átriumban Alföldi Róbert és Vári Bertalan közös táncszínházi alkotása is.