Színház

Tegnap itt meghalt valaki

Szauer Lilla: Pelléas és Mélisande

Kritika

Szokatlan, egyéni látásmódú előadás, amely csak itt és most tűnik szokatlannak, hiszen bőségesen vannak előzményei. Ám a kapcsolódási pontok megtalálásáért évtizedekkel kell visszamennünk az időben.

Az előadás a magyar neoavantgárdra emlékeztetett, leginkább a történetmesélést maga alá gyűrő költőiség és filozófia, az anyag szabad kezelése miatt, aminek során az anyagtól való elfordulás is tetten érhető.

A rendezés fikarcnyit sem erőlködik azon, hogy realista referenciákat, kapaszkodókat tárjon elénk, amit a színpadon látunk, az egy rendkívül frissnek ható asszociatív utazás. Ritka a magyar színházban, miként az is, hogy mi elfogadjuk: nem kell mindent pontosan értenünk.

Az előadásnak két kiindulási pontja van – vagy talán három is. Az egyik egy személyes élmény. „Decemberben kórházba kerültem gyógyszer-túladagolás miatt, ami nagyon érdekes élmény volt. Pokoli magyar kórház, ahol pelenkás emberek ébrednek fel a nap különböző szakaiban, és próbálják összerakni, hogy hol vannak, mi ez a steril tér, ahol további kilenc emberrel vannak együtt egy szobában. De hazamentem, és mégis valahogy csodálatosnak éreztem a bent töltött időt” – nyilatkozta Szauer Lilla rendező a Revizornak. A mű mégsem a mostanában oly divatos autobiografikus előadások sorába illeszkedik. Ember legyen ugyanis a talpán, aki ebből az alkotásból kimazsolázza Szauer kórházi tapasztalatait. A másik két kiindulási pont Maurice Maeterlinck drámája, és az abból készült Debussy-opera. Bár Szauer inkább a drámaszöveget nevezi meg referenciaként, s annak átiratát készítette el, több szempontból is fontos az opera. Debussy radikálisan újraértelmezte a művet – jóllehet a szöveget szinte egy az egyben használta librettóként –, s Maeterlinck a létező összes módon igyekezett is megakadályozni a bemutatását. Az operai megközelítést jelzi a lassú és merev színészi játék is: a színészek jórészt a közönségre néznek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.