Színház

Sose volt

Szeánsz (Necromancy)

Kritika

A modern technológia életeket ment, elveszi a munkánkat, pénzt vesz el tőlünk, pénzt spórol meg nekünk, összeköt vagy éppen elválaszt minket. De előfordulhat az is, hogy valaki valami egészen másra használja. Például szellemidézésre.

Egyáltalán nem evidens kérdés, hogy mit kezdünk az emlékezés rítusával, pláne akkor, ha olyan korszakot szeretnénk megidézni, amelyről csak másodkézből lehetnek információink. A hetvenes–nyolcvanas évek rajongójaként magam is többször szembesültem már az emlékezés árnyoldalával is. A neoavantgárdot például minden elemében bátor időszaknak tartom, az alkotók permanens ellenállása különleges formákat és kísérleteket eredményezett. Az utókor azonban, velem együtt hajlamos túlértékelni és idealizálni a korszak underground művészeit. Az Edith nevű bárban például nemrég Gémes János Dixiről emlékeztek meg. Izgalmas alakja kevésbé alkotásaiból, inkább filmekből, dokumentumfilmekből maradt velünk, ezekből úgy tűnik, a legenda két lábon járó műalkotásként élte a mindennapjait. A korszak rá emlékező hősei viszont az este egy pontján a régi, azóta is feszítő ellentéteik, ügyeik mentén szinte kisiklatták az alkalmat: a figura és az egész időszak törött tükrökben látszott csupán. Milyen volt hát Dixi valójában? Milyenek a többiek? Kívülállóként lehetetlen volt erre választ adni.

Kelemen Kristóf ebben az új projektjében az emlékezés gesztusai közül talán a legnehezebb opciót próbálgatja: valamiféle érzetet akar átadni, annak az illúzióját, hogy ha csak tizenhét percre is, de visszamenjünk az időben: ott és akkor „legyünk” ahol és amikor ők, a megidézettek voltak. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy miért gondolja mindezt alapvetően szükségesnek a korszak megértéséhez. Az Artpool Művészetkutató Központban tett VR-szemüveges utazás alatt Schuller Gabriellát, a korszak kutatóját követjük, aki a mappákkal teli polcok között mutatja meg, hogyan válnak hús-vér emberek és műalkotásaik dokumentumokká. Ezeknek a dokumentumoknak természetesen nagyon örülünk, az utókor e téren (milyen ironikus) sokat köszönhet például az ügynöki jelentéseknek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.