Színház

Vastaggal aláhúzva

Holt költők társasága

Kritika

Mi közünk van nekünk az ötvenes évek Amerikájának problémáihoz?

A híres film 1989-ben készült, pontosan harminc évvel 1959 után, amikor játszódik. És azóta is teltek-múltak az évek, mégis joggal érezhetjük azt, hogy Magyarországon megállt az idő. Baj-e, ha aktuálisnak érzünk egy amerikai történetet egy csapat ötvenes évekbeli elit gimnazista srácról? Erről beszél Vidovszky György rendezése.

Az első felvonás alatt a történet mintha nem igazán rezonálna a társadalomra, amelyben élünk. Ennek az is lehet az oka, hogy mi már nem a Foucault által igen pontosan körülhatárolt felügyelet és büntetés társadalmában élünk, míg a Holt költők társasága mintha azt a társadalomképet makettezné. A kapitalista jóléti társadalmak látszólag épp azt teszik lehetővé, amire Mr. Keating tanítja a diákokat: a reklámok, a talkshow-k, a női magazinok cikkei, a Netflix-sorozatok mind-mind az individualista gondolkodást hirdetik, azt üzenik, törődjünk önmagunkkal, azzal a pillanattal, amelyikben épp benne vagyunk, merjünk minél önzőbbek lenni, és elégítsük ki az igényeinket. Ehhez képest az Átrium színpadán nem tűnik nóvumnak, amit Mr. Keating tanít.

Az előadás ráadásul nem is kívánja a jelenbe ültetni a történetet. A film idejében és terében vagyunk. Miért kezd el működni mégis a második felvonás? Talán azért, mert az iskola, a Welton három jelszava – hagyomány, becsület, fegyelem –, bármennyire is tűnnek elavult kifejezésnek, egyre inkább begyűrűznek a magyar közoktatásba felülről, a hatalom irányából. Ismerjük az eseteket. Nemrég az egyik tanár ismerősöm fegyelmit kapott, mert nem volt hajlandó egy feltehetően színvonaltalan előadásra elvinni az osztályát. Ebből a szempontból tehát a Holt költők társasága nagyon is aktuális kérdéseket vet fel: mit tehet az a tanár, akinek a szakmai­ság és a diákok jólléte a fontos? És mennyit törődik ugyanezzel az oktatásügy, amikor a rendszerszintű elnyomást, a foucault-i logikát gyakorolja?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.