Színház

Szex, szerelem, dickpick

Eva Rottmann: Kék órák

Kritika

Mi az erősebb: a másik iránt érzett tiszta érzéseink, vagy a közösségi nyomás? S mit bocsátunk meg a másiknak azért, mert szeretjük?

A darab azt a kettősséget igyekszik bemutatni, amelyet tinédzserkorunkban mindannyian átélünk, amikor egyszerre szeretnénk átadni magunkat e tiszta érzésnek, és megfelelni környezetünk, főképp kortársaink elvárásainak. Eva Rottmann fiatal német szerzőnek az első szerelem témáját körüljáró, annak szépségeit és nehézségeit boncolgató írását Kiss Márton rendező állította színre.

A darab két főszereplője, Fülöp (Csernák Norbert) és Juli (Nyirkó Krisztina) első látásra egymásba szeretnek, tényleg egy pillanat alatt. Az előadás első fele azt mutatja meg, hogyan közelednek egymáshoz fokról fokra, hogyan vágynak egymásra, és hogyan próbálják elügyetlenkedni magukat az első szexuális élményükig. Ezek a jelenetek pedig rém kínosak és nyálasak, vagy úgy is fogalmazhatnék: az előadás vállalja azt, hogy cringe legyen. Emiatt előfordul, hogy a legromantikusabban felépített pillanatoknál a tizenéves nézők fel-felnevetnek, összesúgnak, miközben a bennük lévő zavart természetesen az is okozza, hogy ráismernek egyes helyzetekre. Persze mi, felnőttek is ráismerünk egy s másra, már csak azért is, mert a bénáskodás nemcsak az első szerelem, hanem a legtöbb romantikus kapcsolat sajátja lehet.

Ez utóbbira bizonyíték a két felnőtt, Fülöp apja, Robi (Ruszina Szabolcs) és a trafikos nő (Grisnik Petra) furcsán kialakuló kapcsolata, akik egymás jelenlétében láthatólag ugyanannyira zavarban vannak, mint a fiatalok. Mindkét páros szerelmi története lehetne egyszerű, kedves, ha nem verné át mindkét férfi a hozzá tartozó nőt – kevésbé vagy jobban, minden­eset­re az erre való hajlam családi mintázatnak tűnik. S bár az előadás első felében sokáig azt hihetjük, hogy a fókusz az első szexuális élményen van, szép lassan kiderül, hogy az igazán fontos a bizalom kérdése, s az persze összefonódik az intimitással is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.