Színház

Az elmélettől a klímaszorongásig

Jérôme Bel

Kritika

Nem először „jár” nálunk Jérôme Bel, 2013-ban szintén a Trafóban láthattuk Disabled Theater című munkáját, amelyet a svájci Theater Hora értelmileg sérült tagjaival készített, illetve 2017-ben a Gala című előadását, amelyben magyar táncosok és civilek szerepeltek. Ez utóbbi célja az volt, hogy létrejöjjön egy inkluzív táncelőadás, amelyben bárki szerepelhet (ez később még fontos lesz).

A koreográfus most önmagáról készített ökológiailag tudatos nemzetközi előadást, amelynek licencét eladta a többi közt a Trafónak is, és az üzenete szerint kimondottan az őt alakító Udvaros Dorottyán keresztül akart beszélni, lelkiismereti okokból.

A Jérôme Bel című előadás az autobiografikus művek valamiféle paródiájaként is értelmezhető. Az az iránti vágy, hogy mindenki a saját történetét mesélje el a színpadon (és egyéb műalkotásokban), összefüggésben állhat a Bel által mélyen megvetett fogyasztói társadalommal, illetve a belőle kialakult individuális világszemlélettel. Azt hiszem, már nem kell sokat várni arra, hogy az alkotásnak ez a módszere végképp kiüresedjen. De addig még van egy kis idő, így szívesen elnézegetjük a színpadon Jérôme Belt is, ahogy félig-meddig viccet csinál mindebből.

Egy ismeretterjesztő előadást (lecture performance) látunk, amelynek keretében a Jérôme Belt megszólaltató Udvaros Dorottya egyes szám első személyben elmeséli a koreográfus pályájának fontosabb állomásait, nagy megfejtéseit, és levonja a megfelelő következtetéseket. Teszi ezt rengeteg iróniával, ami igazán jól áll ennek az eleve (ön)ironikus szövegnek, amely Ördög Tamás személyében megtalálta a tökéletes rendezőjét is.

Az első jelenetben Udvaros (Jérôme Belként) leszögezi, hogy az előadás az lesz, ami, váratlan fordulatra nem érdemes számítani. Persze nem kell mindig hinni a művésznek, az előadásnak szerencsére nagyobb a tétje. Bel eddigi pályájának történetén keresztül ugyanis feltűnik előttünk az önjelölt világjobbító művész elitista képe, aki rengeteg tudással felvértezve indul neki alkotói pályájának. Innen jutunk el előbb az emberi történetekig, aztán magáig az emberig, hogy végül feltegyük a kérdést: szükség van-e egyáltalán a művészre ahhoz, hogy műalkotás jöjjön létre.

Bel fáradhatatlanul elemzi saját munkáit. A korai alkotásai mögött húzódó elméleti hátteret, s a nézői értetlenséget is. Élcelődik akkori önmagán, de közben megértéssel is fordul saját víziói felé, ami kiegyensúlyozottá teszi az elbeszélést. A szóba kerülő előadásokból egy hatalmas kivetítőn részleteket láthatunk, amelyek alátámasztják Jérôme Bel önmagáról kialakított képét, miközben keretek közé is szorítják az értelmezést; kicsit zavarba is jövünk, mert szokatlanul kevés lehetőségünk nyílik arra, hogy elgondolkodjunk a látottakról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.