Színház

A Tinder nem szexi

It’s a MATCH – or will be – maybe

Kritika

Mi történik valójában a Tinderen – e kérdést vizsgálta Tózsa Mikolt rendező és alkotócsapata, ami már önmagában is üdvözlendő, mert bár sokunk alapvető élettapasztalatának része a jobbra és balra húzogatás, de kortárs magyar műalkotás még nem foglalkozott vele.

A Tinder leginkább azt tükrözni, ahogy a 21. században sokan (és egyre többen) az intim kapcsolatokról gondolkodnak, de az It’s a MATCH-ben a legérdekesebb éppen az, hogy bár a szexualitásról szól, nincsen benne az égvilágon semmi szexi vagy intim. Ez pedig elég hűen mutatja meg a Tinder húspiaci mozgásait. Meztelen testek mutogatása, kitettsége jelenik meg, a jelenetek visszafogottan tárják elénk azt az erőszakot, amelyet mások tesznek rajtunk, és mi teszünk magunkon. Míg a telefonunkat húzogatva azt képzeljük, hogy döntéseket hozunk, valójában algoritmusok döntenek helyettünk, s ettől válunk képtelenné a valódi intimitásra.

Az előadás szembetűnő hiányossága, hogy nem szélesebb társadalmi szempontból vizsgálja a tárgyát. A Tinder ugyanis a kapitalizmus utópisztikus paródiája. Egy abszurd elképzelés arról, hogy úgy válogathatunk az emberek között fotók és rövid leírások alapján, ahogyan a ruhákat válogatjuk egy webshopban, csak éppen ebből az alkalmazásból hiányoznak a fogyasztói review-k. Meg az árak, mondhatnánk, de ez elhamarkodott lenne, hiszen ne legyenek kétségeink afelől, hogy a konzumidiotizmus mindenkit beáraz. De rendben, ne keressük egy előadáson azt, amiről nem akar beszélni! Az It’s a MATCH kiindulási pontja individuális, az érdekli, hogy mi történik egyes emberekkel egyes helyzetekben, és ezt mutatja meg nekünk is rövid, egymástól elkülönülő jelenetekben.

Az előadás elején a közönséget két csoportra osztják (kis kártyát kapunk, ennek alapján a rózsaszín vagy a kék csoportba kerülünk), úgy sétáljuk körbe az Artus különböző, ismert és ismeretlen tereit. A két csoportra elsősorban azért van szükség, hogy a kisebb terekben is kényelmesen elférjünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.