A Tinder leginkább azt tükrözni, ahogy a 21. században sokan (és egyre többen) az intim kapcsolatokról gondolkodnak, de az It’s a MATCH-ben a legérdekesebb éppen az, hogy bár a szexualitásról szól, nincsen benne az égvilágon semmi szexi vagy intim. Ez pedig elég hűen mutatja meg a Tinder húspiaci mozgásait. Meztelen testek mutogatása, kitettsége jelenik meg, a jelenetek visszafogottan tárják elénk azt az erőszakot, amelyet mások tesznek rajtunk, és mi teszünk magunkon. Míg a telefonunkat húzogatva azt képzeljük, hogy döntéseket hozunk, valójában algoritmusok döntenek helyettünk, s ettől válunk képtelenné a valódi intimitásra.
Az előadás szembetűnő hiányossága, hogy nem szélesebb társadalmi szempontból vizsgálja a tárgyát. A Tinder ugyanis a kapitalizmus utópisztikus paródiája. Egy abszurd elképzelés arról, hogy úgy válogathatunk az emberek között fotók és rövid leírások alapján, ahogyan a ruhákat válogatjuk egy webshopban, csak éppen ebből az alkalmazásból hiányoznak a fogyasztói review-k. Meg az árak, mondhatnánk, de ez elhamarkodott lenne, hiszen ne legyenek kétségeink afelől, hogy a konzumidiotizmus mindenkit beáraz. De rendben, ne keressük egy előadáson azt, amiről nem akar beszélni! Az It’s a MATCH kiindulási pontja individuális, az érdekli, hogy mi történik egyes emberekkel egyes helyzetekben, és ezt mutatja meg nekünk is rövid, egymástól elkülönülő jelenetekben.
Az előadás elején a közönséget két csoportra osztják (kis kártyát kapunk, ennek alapján a rózsaszín vagy a kék csoportba kerülünk), úgy sétáljuk körbe az Artus különböző, ismert és ismeretlen tereit. A két csoportra elsősorban azért van szükség, hogy a kisebb terekben is kényelmesen elférjünk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
