Színház

Azok a boldog nyugdíjas évek

Esztrád – nyugdíj revü

Kritika

Többször készített már ugyanazzal az idősekből álló csapattal közösségi színházi előadást Sereglei András, a Káva Színház színész-drámatanára. Az elmúlt tíz évben a csoport tagjai meséltek már a gyerekkorukról, a felnőtté válásukról és a jelenlegi életükről, szóba került 1956, a rendszerváltás és a koronavírus-járvány is.

Most a nyugdíjas éveikről beszélnek, illetve arról a pillanatról, amikor nyugdíjba mentek, és hogy ez milyen változásokat okozott az életükben. S a tizennégy jelenetben (ahogy a korábbi munkáikban is) rácáfolnak az előítéletre, miszerint az idős emberek csak panaszkodni tudnak.

A csoport tagjai fontos munkát végeznek, és nem csak azért, mert közösséget teremtenek maguk és egymás számára, ami ebben a korban önmagában lényeges vállalás. Az idős emberek problémáiról, sőt, úgy általában az idős emberekről társadalmunk hajlamos megfeledkezni. Ez egyfelől a kapitalizmus logikájából következik: a nem aktív munkavállalók statisztikailag nem számítanak erős vásárlóerőnek, így termelésre és fogyasztásra épülő világunk fókuszába az aktív dolgozók kerülnek, és az ő gyerekeik, akiknek igényeit az aktív dolgozók szeretnék maximálisan kielégíteni. Bizonyos tekintetben szerencsésnek is gondolhatjuk az időseket, akikre a gyártók nem kívánják rátukmálni a legújabb iPhone-t vagy Nike cipőt, ám talán épp ez vezet oda, hogy rengeteg esetben a művészet is megfeledkezik róluk, így társadalmi helyzetük, kihívásaik, örömeik és kudarcaik nincsenek megfelelőképp feldolgozva a kortárs műalkotásokban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.