Színház

Fejjel a falnak

A nagy erdő, mely tele van homálylyal

Kritika

A rasszizmus mindig újratermelődik, és már csak emiatt is elemi érdekünk, hogy újra és újra elővegyük a tiszaeszlári történetet, és beszéljünk róla.

Ezzel így volt sok magyar gondolkodó és művész is, ott van mindjárt a perben a vádlottakat védő Eötvös Károly, aki A nagy per című háromkötetes munkájában a tiszaeszlári ügyön túl a korábbi antiszemita vérvádak és koholt perek történetét is szociológiai pontossággal mutatja be. Krúdy Gyula pedig regényt írt A tiszaeszlári Solymosi Eszter címmel. E két munkára épült aztán a témát feldolgozó legtöbb műalkotás, például Erdély Miklós Verzió című neoavantgárd filmje, amely Scharf Móric koronatanú vallomásának betaníttatásával mutatja meg a koncepciós perek működését és a valóság manipulálhatóságát. De a témával foglalkozik Elek Judit Tutajosok című 1989-es filmje, Fischer Iván A Vörös Tehén című 2013-as kamaraoperája, Márton László Hamis tanú című 2016-os regénye is. Nádas Péter Világló részletek című művében pedig hosszan idézi apai ági elődje, Mezei Ernő képviselőházi fölszólalását a tiszaeszlári vérvád ügyében. És volt még két igen jelentős színházi előadás is. Az egyik Mundruczó Kornél Hannoverben rendezett Tiszaeszlári Solymosi Esztere, amelyet a magyar közönség a Trafóban láthatott vendégszerepelni, és amely előadás erős képi eszközökkel vizsgálta azt a mechanizmust, hogyan válik a hiedelem valósággá. A másik Mohácsi János Csak egy szög című előadása volt 2003-ban Kaposváron, amely az 1882-es vérvád történetét kiforgatva, de a lényeget megtartva, 1772-be helyezte, a vádlottak padján pedig nem zsidók, hanem cigányok ültek, akik a falubeliek szerint embert ettek. Mohácsi színházát, annak visszatérő elemeit A nagy erdő… többször is megidézi, utalva ezzel arra, hogy a két színházi megszólalásmód sokban rokonítható egymással.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.