Ezzel így volt sok magyar gondolkodó és művész is, ott van mindjárt a perben a vádlottakat védő Eötvös Károly, aki A nagy per című háromkötetes munkájában a tiszaeszlári ügyön túl a korábbi antiszemita vérvádak és koholt perek történetét is szociológiai pontossággal mutatja be. Krúdy Gyula pedig regényt írt A tiszaeszlári Solymosi Eszter címmel. E két munkára épült aztán a témát feldolgozó legtöbb műalkotás, például Erdély Miklós Verzió című neoavantgárd filmje, amely Scharf Móric koronatanú vallomásának betaníttatásával mutatja meg a koncepciós perek működését és a valóság manipulálhatóságát. De a témával foglalkozik Elek Judit Tutajosok című 1989-es filmje, Fischer Iván A Vörös Tehén című 2013-as kamaraoperája, Márton László Hamis tanú című 2016-os regénye is. Nádas Péter Világló részletek című művében pedig hosszan idézi apai ági elődje, Mezei Ernő képviselőházi fölszólalását a tiszaeszlári vérvád ügyében. És volt még két igen jelentős színházi előadás is. Az egyik Mundruczó Kornél Hannoverben rendezett Tiszaeszlári Solymosi Esztere, amelyet a magyar közönség a Trafóban láthatott vendégszerepelni, és amely előadás erős képi eszközökkel vizsgálta azt a mechanizmust, hogyan válik a hiedelem valósággá. A másik Mohácsi János Csak egy szög című előadása volt 2003-ban Kaposváron, amely az 1882-es vérvád történetét kiforgatva, de a lényeget megtartva, 1772-be helyezte, a vádlottak padján pedig nem zsidók, hanem cigányok ültek, akik a falubeliek szerint embert ettek. Mohácsi színházát, annak visszatérő elemeit A nagy erdő… többször is megidézi, utalva ezzel arra, hogy a két színházi megszólalásmód sokban rokonítható egymással.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
