Sajó László

Sajó László

K. Dezső és E. Kornél ültek a Gilde ablakában, söröztek, hallgattak, nézték a nőket. Akkor menjünk, mondta K. Dezső, eljött a pillanat. Én inkább maradnék, E. Kornél követte tekintetével a tűnő sörhabot, de, K. Dezső árnyékaként, nem tehetett mást, indult ő is.

Április 6., Vilmos és Bíborka napja. Illene elébb a hölgyet, de így van a naptárban, kiírva a virágárus tábláján. Vilmos, Bíborka. A 2-es villamoson találkozom velük, Vilmos hátracsapott bézbólsapka-utánzatban, Bíborka karján fekete retikül. Vilmos az ajtót támasztja, hol nem nyílik, a lépcsőn, így épp akkora, mint Bíborka. Be vannak rúgva. "Úgy viselkedtem, mintha szórakozott lennék, és nem is igen hallanám, miket beszél."

Az őszelőről visszanézve olybá tűnik, a Jadviga párnája volt az idei Könyvhét kultikus darabja s kelendő áruja - hírlik, kiadják újra.

A téliszalámi, szalonna és májkrém mellé könyvet is illik csomagolni az útra, útikönyvet, nem csak kenyérrel él. Én az idén nem megyek sehova, sehova megyek, lapozgatom a könyveket, hova nem, semmi pénzért, ha agyonütnek se, ha elátkoznak is, vár Pusztaszer. Haladjunk nagyság szerint, a zsebkönyvtől a kemény kötésűn át a Nagy Albumig.

A képzőművészeti albumairól (Kis és Nagy monográfiák) és népszerű tudományos ismeretterjesztő sorozatairól (Világ-Egyetem) ismert Kulturtrade Kiadó a Könyvhétre Bereményi Géza A telihold dalai című kötetével jelentkezett. Nagyon helyes. A líra ugyan nem tudomány, de logikus, hogy szükséges. De líra-e, amit Bereményi művel? Ez itt a kérdés, Sekszpír Viliam.

Borneo és Terebess magyar volt és magyar lesz. A könyvpiacot eddig is belengte a keleti portékák fűszerillata, most újabb kiadó, a Terebess vert sátrat a piactéren, szemrevaló áruk (majd elárulom az áruk) kínálják magukat a ponyván. Nem ponyvák, bár a Hindu erotika az aluljárókban is elkelne. Csinos, karcsú kötetek, mind reprint kiadás, de tudnak újat mondani. Ha már unjuk az ultit és a dominót, tanuljuk meg a Mah-Jong (ejtsd: madzsong) játékszabályait, maga Chiang Lee, a londoni mah-jong-klub mestere avat be. A könyvsátor pultjára támaszkodva Naszreddin mester tréfálkozik és dedikálja könyvét (A török hodzsa tréfái). A Mikes Kelemen turnusát fölváltó csoportból Egressy Gábor, a színész Törökországi naplója (1849-1850) komolyra fordítja a szót. Liu Cung-jüan vigasztalja (Megszeretem a száműzetést). Mécs Alajos bemutatja Az ismeretlen Japánt, hatvanéves könyv, azóta volt egy háború, atombomba, a japánok nem változtak, csak bölcsebbek lettek. A bölcselethez más sátrakhoz kell sétálnunk, egyéb kiadók keleti csemegéihez (India bölcsessége; Kaczvinszky József: Kelet világossága; A. K. Coomaraswamy: Hinduizmus és buddhizmus). Az egyik sátor homályából kelet világossága, jó Farkas Lőrinc Imre szakálla dereng, már dörzsöli tenyerét, pedig csak belelapozunk könyvébe (Schmidt József: Buddha élete, tana és egyháza). A bazársor legnépszerűbb szerzője Szun-ce, három kereskedő (Balassi, Göncöl, Terebess kiadó) is kínálgatja egymást túlkiabálva és alullicitálva A hadviselés törvényeit. Erotika ide, bölcselet oda, háborúzni kell, s mióta csak felfedezték, keleten szárazon tartják a puskaport.

A Városháza mint kiadó szép könyvek sorával bizonygatja kies fővárosunk gyönyörűségét (Szép vagy, gyönyörű vagy), a főpolgármester kitekint szobája ablakából, legalább nekem szép. Nagyon jó volt - vége?, régen jelent meg az utolsó kötet - A mi Budapestünk sorozat, kis könyvecskék, képben-szövegben a Duna-hidak, Udvarok, Pesti Presszók, kocsmák (Rövidlépés, in memoriam Bodor Ferenc), egyéb nevezetességek. A város arcai sorozatban Gyáni Gábor bemutatja a Hétköznapi Budapestet, Komoróczy Gézáék A zsidó Budapestet. Aztán itt van Az én Budapestem sorozat, képek és képaláírások, jeles szerzőpárosok, Frankl Aliona-Lugosi Lugo László: Eltűnő Budapest, Gink Károly-Kukorelly Endre: Budapest — Papírváros, Lengyel Péter-Merényi Endre: Búcsú (a kedvencem), Lábass Endre (egyedül): A táj. Csak a lemezmellékletet hiányolom, Hajdú J.-Brandl I.: Pest megér egy estet. Legutóbb Kálmán C. György válogatta Mándy Iván helyi érdekű novelláit egy kötetbe (Budapesti novellák), most Albert Zsuzsa gyűjt be lírikusokat. Pest megér egy verset. Fővárosunk - régi - dicsőségét, valljuk be, inkább prózaírók zengték, Budapest általuk egyre dicsőbb, a város Mándyból és Fejes Endrétől, Krúdyból és Temesi Ferenctől olyan ismerős. A magyar irodalom slágertémája, húzónév, címszereplő (Kóbor Tamás: Budapest, Nagy Lajos: Budapest nagykávéház, Ottlik: Buda, Márton László: Nagy-budapesti Rém-üldözés és még sokan mások). No de a költők?! Ki tud olyan verset, mely Budapest emblémája, címere lehetne, mint például egy Mándy-novella? Albert Zsuzsa keresett, s nem talált. Talán mert nem jó helyen kutakodott. A kötet Bornemisza Péter (kortárs magyar költő a 16. századból) opusával indul, merthogy benne van a sor: Valljon s mikor lészen jó Budában lakásom! Amúgy semmi köze a vezérfonálhoz, a válogató indíthatott volna az Ómagyar Mária-siralommal is, abban benne van a Világnak világa, Budapest meg benne a világban. És ebadta költői, elbitangoltak a megadott témától, és mellébeszélnek (olykor jó verssel, pl. Gergely Ágnes és Lator László). Olyan ez a kötet, mint egy bedekker, szép is meg okos is, benne van minden nevezetesség, a Margitsziget (Ady: Szent Margit legendája), a Városliget (Arany: Ének a pesti ligetről), Óbuda (Tóth Árpád: Aquincumi korcsmában), természetesen Az Üllői úti fák, az Országház (Ágh István: A Parlamentnél), a Petőfi tér (Petri: Petőfi tér melody), de még Pesterzsébet (Kárpáti Kamil: Pesterzsébet felhőkarcolói) és Kőbánya (Ágh István), a Külvárosi éj (!) is, a turista mégis eltéved, és semmit nem tud meg Budapestről. A válogató túl messziről (Bornemisza Pétertől) indult és kevésre jutott. Hagyni kellett volna a régieket (egy külön kötetbe), hadd szóljanak az újak, legújabbak, s nemcsak (a Városházának) kedvest, szépet, hanem a valódit. Tudom, egy reprezentatív, évfordulós, ünnepi (a könyv február 13-a táján jelent meg, Budapest felszabadulása? megszállása? megszabadulása idején, ha nem is alkalmából, csöndes ünnep) kötetnek sajátos szempontjai vannak, csak a szépre emlékezem, s mi sem egyszerűbb, mint fölsorolni, kik nem szerepelnek, s akik igen, miért. De. Ha már kellett (?) egy Nagy László-vers, miért ez (Jártam én koromban, hóban), ott A város címere, lehet akár Budapesté is, igaz, komor vers, nem fér a koncepcióba. Néhány versnek annyi köze Budapesthez, mint ide Makó (Csanádi Imre: Gerle a gesztenyefán, Albert Zsuzsa: Gesztenyefa), de szerepelnek, csak mert le van írva egy budapesti utcanév, táj, (gesztenye)fa. Ha a válogató következetes, szerepel pl. a Szózat: Hazádnak (fővárosa Budapest) rendületlenűl... Hol a pesti flaszter költője, Ladányi Mihály? Csak mert verset írt Leninhez, mert szociálista? Hol van a, sorolhatnám. És aki szerepel, például Petri, a Petőfi tér melodyval, ez a vers is csak címében pesti. Akkor már (s talán ez lehetne a város címere) sokkal inkább a Hogy eljussak a napsütötte sávig (most látom, a Petri-kötet tartalomjegyzékében így szerepel: Hogy eljussak a napsütötte sárig, gyönyörű). A kezdősorok, egy leendő Budapest-antológiá