„Amikor újra egymilliárd főre esik vissza a Föld népessége, az már nem lesz rossz. Csak a kínlódás, mire addig eljutunk…” – mondja a közgazdász azzal a kíméletlen mosollyal, amely csak könyvelők, demográfusok és statisztikusok arcára ül ki, amikor számokkal zúzzák szét mások dédelgetett álmait, gondosan felépített terveit, maradék reményeit.
Szédülten támolyogtam ki Földes László Hobo bábelőadásának nemzeti színházbeli premierjéről, és közben Donald Trumpra gondoltam.
Nem, a kulcsszó nem a „báb” lesz.
Még csak nem is a „nemzeti” vagy a „színház” az asszociáció alapja.
Mivel szeptember első hetébe léptünk, képtelen voltam nem észrevenni, hogy Párizsba beszökött az ősz.
„És ez elvileg családbarát kormány!” – szította a hangulatot a kalauz múlt vasárnap a tömött vonaton, miután néhányan csak ott értesültek arról, hogy a MÁV orvul megszüntette a gyermeket kísérő felnőttnek járó családi kedvezményt – ez a jövőben csupán háromgyermekes családok esetében jár.
– Olvastam Simone de Beauvoir-t – nézett a szemembe a fiú. – A második nemet – tette hozzá jelentőségteljesen, de nekem jó darabig még nem esett le a tantusz.
Emlékszem, egészen addig teljesen hidegen hagyott a Harry Potter-sorozat, amíg az akkor éppen csak hatéves lányom el nem kezdett délutánonként kiszökdösni a napköziből az iskolai könyvtárba, hogy ott a széria második kötetét olvasgassa, amelyhez otthon még nem volt hozzáférése.
