Az országjárás mindig tanulságos – ezt mások is tudják, ezért sokan nekiindulnak a választások előtti évben. Mivel Magyarország se nem fejlett ország, se nem jóléti állam, ezért megvan az a sajátossága, hogy a polgári létezés kiváltság, és csak a kisebbség élvezheti.
Viharos hónapokat, heteket élünk. A politikáról már rég szó sincs, csak förtelmesebbnél förtelmesebb bűnökről, amelyeket az egymással szemben álló felek joggal vagy jogtalanul egymásnak tulajdonítanak. Így hát tudománypolitikáról sincs már szó.
Régen történt, amikor az emberek még e-mailben leveleztek, olykor telefonáltak, és néha le is csatlakoztak a hálózatról.
„Amikor újra egymilliárd főre esik vissza a Föld népessége, az már nem lesz rossz. Csak a kínlódás, mire addig eljutunk…” – mondja a közgazdász azzal a kíméletlen mosollyal, amely csak könyvelők, demográfusok és statisztikusok arcára ül ki, amikor számokkal zúzzák szét mások dédelgetett álmait, gondosan felépített terveit, maradék reményeit.
Szédülten támolyogtam ki Földes László Hobo bábelőadásának nemzeti színházbeli premierjéről, és közben Donald Trumpra gondoltam.
Nem, a kulcsszó nem a „báb” lesz.
Még csak nem is a „nemzeti” vagy a „színház” az asszociáció alapja.
Mivel szeptember első hetébe léptünk, képtelen voltam nem észrevenni, hogy Párizsba beszökött az ősz.
„És ez elvileg családbarát kormány!” – szította a hangulatot a kalauz múlt vasárnap a tömött vonaton, miután néhányan csak ott értesültek arról, hogy a MÁV orvul megszüntette a gyermeket kísérő felnőttnek járó családi kedvezményt – ez a jövőben csupán háromgyermekes családok esetében jár.
