Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Közös szőnyegeink

Egotrip

Viharos hónapokat, heteket élünk. A politikáról már rég szó sincs, csak förtelmesebbnél förtelmesebb bűnökről, amelyeket az egymással szemben álló felek joggal vagy jogtalanul egymásnak tulajdonítanak. Így hát tudománypolitikáról sincs már szó.

Bizonyára boronghatnánk azon, hogy kétszáz évvel 1825 után mi lett Széchenyi szellemi művéből, ha nem lenne már jóval magasabbra lőve az ingerszintünk. A mai magyar tudomány képviselőit legfeljebb emberi és szakmai méltóságukban alázták meg, néhányukat sikerrel ellehetetlenítették, de olyan értelemben nem történt tragédia, mint az egészségügy, a gyermekvédelem vagy az oktatás elzüllesztésével. Ezek azok a területek, ugyebár, amelyek híresen „viszik a pénzt” a büdzséből, egy pénzügyminiszter sem hallott még hasznot termelő rákbetegről, gyermekotthonról vagy általános iskoláról. A tudomány azonban még olyan úri huncutság is, amelyre tiszta lelkiismerettel irányítható az agymosott szavazótömegek haragja: az innen kiszivattyúzott forrásoknak nem lesznek halálos áldozatai, élünk és dagasztjuk a sarat tovább. A kormány bürokratái dörzsölhetik a kezüket, hogy bizonyos támogatásokat saját felvevőpontjai felé irányítva, az ingatlanvagyont kisajátítva, a társadalomtudományok képviselőit fokozatosan leépítve megszabadultak a „megélhetési” tudósoktól.

De vissza az MTA200 történetszálhoz: az idén, 2025-ben a Budapest Galériában A férfi helyét senki nem firtatja a forradalomban címmel nyílt kiállítás, amely a maga alternatív módján emlékezik meg a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttének 200. évfordulójáról, méghozzá a női mecenatúra felől, Bicskei Éva kutatásaira alapozva. Központjában ugyanis közösségi kézimunka, egy hatalmas hímzett szőnyeg áll, amelyet 1865 és 1867 között készített 160 nő, miután az előkelő és befolyásos asszony, Bohusné Szőgyény Antónia arról értesült, hogy az épület elkészülte után nem maradt pénz berendezésre. A katolikus, protestáns és zsidó vallású, eltérő társadalmi helyzetű nők mind maguk vásárolták meg a kézimunkaboltban az „előregyártott” négyzetet meg a hozzávaló gyapjúfonalat, majd a hímzést odahaza készítették el. Végül a „projektvezetők” Bohusné lakásán dolgozták össze a részeket egy egésszé, azt kifejezendő, hogy közös politikai akaratuk a szabadságharc bukását követő dicstelen, kietlen korszak után a nemzet felemelkedése.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.