Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem  

Tíz deka feminizmus

Egotrip

„És ez elvileg családbarát kormány!” – szította a hangulatot a kalauz múlt vasárnap a tömött vonaton, miután néhányan csak ott értesültek arról, hogy a MÁV orvul megszüntette a gyermeket kísérő felnőttnek járó családi kedvezményt – ez a jövőben csupán háromgyermekes családok esetében jár.

Hajlandó vagyok elismerni, hogy aki három gyerekkel a magyar államvasutakon utazik, az mindent megérdemel, nem csupán 30 százalékos menetdíjkedvezményt, de mégsem azzal zötyögtem haza, hogy a meglevő kettő mellé szülök gyorsan egy harmadikat, hogy újra a megszokott jegyárat élvezhessem. Ezt talán még a felsőbb szervek is eltúlzott reakciónak találnák, az ún. családpolitikát talán még ők sem a távolsági tömegközlekedés felől indítják. Remek lenne, ha megállna a születések soha nem látott csökkenése, az állandó elvándorlás, de a szisztematikus intézkedések és irdatlan anyagi áldozatok után lassacskán megmutatkozó eredményeket az elmúlt 14 évben csak a futballban láttunk. Sőt talán a családpolitika mellett mégoly őszintén elkötelezett államférfiak sem tudnák már a nyugati világ nőtömegeit rászorítani, hogy a terhességet, a szülést és a gyermeknevelést valamiféle könnyű, természetes, bármikor elkezdhető és tetszőlegesen ismételhető életfeladatnak tekintsék – miközben korunk megannyi testet, karriert, kiteljesedést, életszínvonalat és érzelmileg, anyagilag kiegyensúlyozott, tökéletes gyermekkort illető elvárást támaszt.

De semmi baj, gyorsan elvégzem majd a gyászmunkát az elveszett vasúti kedvezményem felett. Más ellentmondások amúgy is jobban rezgetik erkölcsi iránytűmet. Mi, magyar nők sajátos helyzetünkből adódóan először is benne élünk ebben a „családbarátságnak” nevezett, leplezetlen fenyegetésekből, ötletszerű jutalmazásokból, enyhe ferdítésekből és nyílt hazugságokból összeálló zagyvalékban, másrészt korunk szülöttei vagyunk, 21. századi európaiak, akiknek női léte az elmúlt száz év során forradalmi átalakuláson ment keresztül. Miközben állampolgárként továbbra is két lábon járó szaporítószervnek látszunk, azt is megértük, hogy a feminizmusból a fogyasztói társadalom egyik árucikke lett. Nem kizárólag a „feminist”, „feminism” feliratokra gondolok a fast fashion termékeken, amelyek úgy tíz éve jelentek meg először (mostanra kissé le is csengett ez), inkább arra a jelenségre, hogy a kapitalizmus és lassacskán a politika is magáévá tette a gondolatot, hogy mindenhez hozzá kell adnia legalább tíz deka feminizmust – dőreség lenne megfeledkezni a női vásárló- és szavazóerőről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.