Hajlandó vagyok elismerni, hogy aki három gyerekkel a magyar államvasutakon utazik, az mindent megérdemel, nem csupán 30 százalékos menetdíjkedvezményt, de mégsem azzal zötyögtem haza, hogy a meglevő kettő mellé szülök gyorsan egy harmadikat, hogy újra a megszokott jegyárat élvezhessem. Ezt talán még a felsőbb szervek is eltúlzott reakciónak találnák, az ún. családpolitikát talán még ők sem a távolsági tömegközlekedés felől indítják. Remek lenne, ha megállna a születések soha nem látott csökkenése, az állandó elvándorlás, de a szisztematikus intézkedések és irdatlan anyagi áldozatok után lassacskán megmutatkozó eredményeket az elmúlt 14 évben csak a futballban láttunk. Sőt talán a családpolitika mellett mégoly őszintén elkötelezett államférfiak sem tudnák már a nyugati világ nőtömegeit rászorítani, hogy a terhességet, a szülést és a gyermeknevelést valamiféle könnyű, természetes, bármikor elkezdhető és tetszőlegesen ismételhető életfeladatnak tekintsék – miközben korunk megannyi testet, karriert, kiteljesedést, életszínvonalat és érzelmileg, anyagilag kiegyensúlyozott, tökéletes gyermekkort illető elvárást támaszt.
De semmi baj, gyorsan elvégzem majd a gyászmunkát az elveszett vasúti kedvezményem felett. Más ellentmondások amúgy is jobban rezgetik erkölcsi iránytűmet. Mi, magyar nők sajátos helyzetünkből adódóan először is benne élünk ebben a „családbarátságnak” nevezett, leplezetlen fenyegetésekből, ötletszerű jutalmazásokból, enyhe ferdítésekből és nyílt hazugságokból összeálló zagyvalékban, másrészt korunk szülöttei vagyunk, 21. századi európaiak, akiknek női léte az elmúlt száz év során forradalmi átalakuláson ment keresztül. Miközben állampolgárként továbbra is két lábon járó szaporítószervnek látszunk, azt is megértük, hogy a feminizmusból a fogyasztói társadalom egyik árucikke lett. Nem kizárólag a „feminist”, „feminism” feliratokra gondolok a fast fashion termékeken, amelyek úgy tíz éve jelentek meg először (mostanra kissé le is csengett ez), inkább arra a jelenségre, hogy a kapitalizmus és lassacskán a politika is magáévá tette a gondolatot, hogy mindenhez hozzá kell adnia legalább tíz deka feminizmust – dőreség lenne megfeledkezni a női vásárló- és szavazóerőről.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
