Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Férfierő

Egotrip

Szédülten támolyogtam ki Földes László Hobo bábelőadásának nemzeti színházbeli premierjéről, és közben Donald Trumpra gondoltam.

Nem, a kulcsszó nem a „báb” lesz.

Még csak nem is a „nemzeti” vagy a „színház” az asszociáció alapja.

Inkább induljunk el onnan, hogy mi történik az alfahímekkel, ha megöregszenek. Középkorú nő vagyok, ami azzal jár, hogy a tesztoszteront már nem tisztelem annyira, mint amikor még én is jóval kisebb mennyiségben állítottam elő a szervezetemben. Bár talán a perimenopauzális időszak során bekövetkező hor­mon­ingadozásaimmal sem fogom olyan adagban termelni, mint amennyi egyesekben nyolcvan körül is pezseg, és újabb teljesítményekre sarkallja őket.

Jól emlékszem azokra az időkre, amikor még erejük teljében lévő férfiak voltak. Donald Trump első nejéről, a szegény megboldogult Ivana Trumpról például a Kossuth Kiadó egyik nőknek szánt havilapjában olvastam, amíg a szüleimre vártam a tanácsháza előtt parkoló autóban. A kesztyűtartóban kallódó magazin hasábjain a végsőket vergődő szovjet blokk olvasóinak adagolni kezdett bulvárhírek között taglalták azt, hogy a csehszlovák sportolónő egy amerikai ingatlanmilliomos felesége lett. Aztán hipp-hopp, már se papirosból való újság, se Ivana Trump nincs, csak két hüllőarccal maga elé meredő ember: Trump és második felesége, az ezúttal az egykori Jugoszláviából Amerikába szakadt Melania, akik éppen azt hallgatják, hogy Mariann Edgar Budde, a washingtoni egyházmegye (első női) püspöke arra kéri a második elnökségébe frissen beiktatott nagy hatalmú férfit, hogy könyörüljön a meleg identitású gyerekeken és a bevándorlókon.

Egykoron a szocializmusban a hivatásos lázadó, Hobo szintén egy elérhetetlennek látszó világról mesélt olyan emberként, aki már járt Rolling Stones-koncerten, és akinek megvan az együttes összes lemeze. Volt még zenekara, aztán voltak József Attila-, Faludy- és Jim Morrison-estjei, és szemlátomást volt morális tartása is. Most már csak a fentiekből összerakott bélyeggyűjteménye van, amelyet a másfél órás előadás alatt mutogat végig az érdeklődőknek. Nem is olvasnám ezt a szemére, sőt azt sem, hogy közben sokszor elfelejti a szöveget – az isten szerelmére, mégiscsak nyolcvanéves! Hol leszek én akkor! – de azt hiszem, itt én voltam az, aki értetlen hüllőfejjel hallgattam a „hogyan él egy csúnya lány / sorsa bánat és magány” refrénnel operáló dalt, amely egy középkori konyhalánynak öltözött marionettbábu búsongása kíséretében arra mutatott rá, hogy az időből kifutott (harmincéves) és előnytelen külsejű (egészen pontosan „csúnya”) lányok nem jutnak szexhez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.