Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Férfierő

Egotrip

Szédülten támolyogtam ki Földes László Hobo bábelőadásának nemzeti színházbeli premierjéről, és közben Donald Trumpra gondoltam.

Nem, a kulcsszó nem a „báb” lesz.

Még csak nem is a „nemzeti” vagy a „színház” az asszociáció alapja.

Inkább induljunk el onnan, hogy mi történik az alfahímekkel, ha megöregszenek. Középkorú nő vagyok, ami azzal jár, hogy a tesztoszteront már nem tisztelem annyira, mint amikor még én is jóval kisebb mennyiségben állítottam elő a szervezetemben. Bár talán a perimenopauzális időszak során bekövetkező hor­mon­ingadozásaimmal sem fogom olyan adagban termelni, mint amennyi egyesekben nyolcvan körül is pezseg, és újabb teljesítményekre sarkallja őket.

Jól emlékszem azokra az időkre, amikor még erejük teljében lévő férfiak voltak. Donald Trump első nejéről, a szegény megboldogult Ivana Trumpról például a Kossuth Kiadó egyik nőknek szánt havilapjában olvastam, amíg a szüleimre vártam a tanácsháza előtt parkoló autóban. A kesztyűtartóban kallódó magazin hasábjain a végsőket vergődő szovjet blokk olvasóinak adagolni kezdett bulvárhírek között taglalták azt, hogy a csehszlovák sportolónő egy amerikai ingatlanmilliomos felesége lett. Aztán hipp-hopp, már se papirosból való újság, se Ivana Trump nincs, csak két hüllőarccal maga elé meredő ember: Trump és második felesége, az ezúttal az egykori Jugoszláviából Amerikába szakadt Melania, akik éppen azt hallgatják, hogy Mariann Edgar Budde, a washingtoni egyházmegye (első női) püspöke arra kéri a második elnökségébe frissen beiktatott nagy hatalmú férfit, hogy könyörüljön a meleg identitású gyerekeken és a bevándorlókon.

Egykoron a szocializmusban a hivatásos lázadó, Hobo szintén egy elérhetetlennek látszó világról mesélt olyan emberként, aki már járt Rolling Stones-koncerten, és akinek megvan az együttes összes lemeze. Volt még zenekara, aztán voltak József Attila-, Faludy- és Jim Morrison-estjei, és szemlátomást volt morális tartása is. Most már csak a fentiekből összerakott bélyeggyűjteménye van, amelyet a másfél órás előadás alatt mutogat végig az érdeklődőknek. Nem is olvasnám ezt a szemére, sőt azt sem, hogy közben sokszor elfelejti a szöveget – az isten szerelmére, mégiscsak nyolcvanéves! Hol leszek én akkor! – de azt hiszem, itt én voltam az, aki értetlen hüllőfejjel hallgattam a „hogyan él egy csúnya lány / sorsa bánat és magány” refrénnel operáló dalt, amely egy középkori konyhalánynak öltözött marionettbábu búsongása kíséretében arra mutatott rá, hogy az időből kifutott (harmincéves) és előnytelen külsejű (egészen pontosan „csúnya”) lányok nem jutnak szexhez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.