Nem állítom, hogy könnyű lélekkel: már tényleg csak egy hajszál választ el attól, hogy vén kurva legyek, de mentálisan még nem állok rá készen. Nem azért, mert „a szívemben még tizennyolc éves süldő lány vagyok” – az elég nagy baj lenne, ha minden nyom nélkül pattant volna le rólam a számos keservesen megszerzett tapasztalat –, hanem mert riasztóan hat rám az új életszakasz, amelynek a küszöbén állok.
Tehát amíg az embert az internetes trollok csak szimplán kurvának titulálják, nyugodtan hátradőlhet, van még pár jó éve. A kurvával nincs is olyan nagy baj (mármint azon túl, hogy kurva nagy baj van vele). Bár magyarul kifejezetten pejoratív, helyenként, bizonyos kommentszekciókban, ha leereszkedően is, de egyszerűen csak nőneműek megnevezésére is használják, vagy különböző szexuális szokásokra nem utaló szóösszetételekben, vö. „hülye kurva” (a mansplaininget végző illetőt a véleményével zavaró nő) vagy „kis kurva” (valamilyen tekintetben irritáló, de feltehetőleg ifjabb korú nő). Az angolban a hasonlóan derogáló, nőket jelölő kifejezésként szolgáló „bitch” már afféle bizalmas megszólítás formájában is él a szlengben („hey, bitches!”, azaz magyarul: „idefigyeljetek, ribik”), noha ott is túlteng a negatív jelentés. És ki tudja, milyen jelentésmódosulások következnek be majd az elkövetkezendő évtizedek során, mely jelentés erősödik vagy vész el? Hiszen ha hisszük, ha nem, egykoron a ma már teljesen semleges „személy” szó is rendelkezett negatív zöngével (a „nőszemély” még őrzi ezt), ugyanis a magyar nyelv Czuczor–Fogarasi-féle értelmező szótára (1864–1872) szerint „néhutt népnyelven így nevezik a szabad életű nőket, a kéjleányokat”. Tehát a népnyelv tört fel özvegy Jókaynéból, amikor a kálvinista nagyasszony úgy emlegette fia nyolc évvel idősebb feleségét, hogy „az a vén személy”. Laborfalvi Rózának valóban volt egy törvénytelen gyermeke, de amúgy harminchárom éves, csodaszép és nagy tehetségű nő volt, a Nemzeti Színház tragikája. De 1850-ben Jókai Mór aggodalmas édesanyjának szemében még ő sem lehetett más, csak egy öreg ribanc.
Nem tudni, Róza asszonynak akkoriban a megnevezés melyik eleme fájhatott jobban, de ma a szexuális partnerek váltogatásánál az öregedés sokkal nagyobb tabu. Ugyanakkor az általános vélekedés az, hogy nehezebb VK-nak (a rövidítés feloldása az előbbiekből kikövetkeztető, nem írom le többet) lenni, mint vén f*sznak (az idősödő férfiak pejoratív elnevezése, a továbbiakban VF), hiszen a nők bizonyos kor fölött – ez régebben a negyven volt, ma már inkább az ötven – „láthatatlanná” válnak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
