Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

De kár megvénülni!

Egotrip

– Kurva vagy vén kurva?

– Csak kurva – biztosít a férjem, miután elolvasta helyettem a rólam szóló cikk alá írt kommenteket.

– Akkor jó – biccentek, és főzöm tovább a vasárnapi ebédet.

Nem állítom, hogy könnyű lélekkel: már tényleg csak egy hajszál választ el attól, hogy vén kurva legyek, de mentálisan még nem állok rá készen. Nem azért, mert „a szívemben még tizennyolc éves süldő lány vagyok” – az elég nagy baj lenne, ha minden nyom nélkül pattant volna le rólam a számos keservesen megszerzett tapasztalat –, hanem mert riasztóan hat rám az új életszakasz, amelynek a küszöbén állok.

Tehát amíg az embert az internetes trollok csak szimplán kurvának titulálják, nyugodtan hátradőlhet, van még pár jó éve. A kurvával nincs is olyan nagy baj (mármint azon túl, hogy kurva nagy baj van vele). Bár magyarul kifejezetten pejoratív, helyenként, bizonyos kommentszekciókban, ha leereszkedően is, de egyszerűen csak nőneműek megnevezésére is használják, vagy különböző szexuális szokásokra nem utaló szóösszetételekben, vö. „hülye kurva” (a mansplaininget végző illetőt a véleményével zavaró nő) vagy „kis kurva” (valamilyen tekintetben irritáló, de feltehetőleg ifjabb korú nő). Az angolban a hasonlóan derogáló, nőket jelölő kifejezésként szolgáló „bitch” már afféle bizalmas megszólítás formájában is él a szlengben („hey, bitches!”, azaz magyarul: „idefigyeljetek, ribik”), noha ott is túlteng a negatív jelentés. És ki tudja, milyen jelentésmódosulások következnek be majd az elkövetkezendő évtizedek során, mely jelentés erősödik vagy vész el? Hiszen ha hisszük, ha nem, egykoron a ma már teljesen semleges „személy” szó is rendelkezett negatív zöngével (a „nőszemély” még őrzi ezt), ugyanis a magyar nyelv Czuczor–Fogarasi-féle értelmező szótára (1864–1872) szerint „néhutt népnyelven így nevezik a szabad életű nőket, a kéjleányokat”. Tehát a népnyelv tört fel özvegy Jókaynéból, amikor a kálvinista nagyasszony úgy emlegette fia nyolc évvel idősebb feleségét, hogy „az a vén személy”. Laborfalvi Rózának valóban volt egy törvénytelen gyermeke, de amúgy harminchárom éves, csodaszép és nagy tehetségű nő volt, a Nemzeti Színház tragikája. De 1850-ben Jókai Mór aggodalmas édesanyjának szemében még ő sem lehetett más, csak egy öreg ribanc.

Nem tudni, Róza asszonynak akkoriban a megnevezés melyik eleme fájhatott jobban, de ma a szexuális partnerek váltogatásánál az öregedés sokkal nagyobb tabu. Ugyanakkor az általános vélekedés az, hogy nehezebb VK-nak (a rövidítés feloldása az előbbiekből kikövetkeztető, nem írom le többet) lenni, mint vén f*sznak (az idősödő férfiak pejoratív elnevezése, a továbbiakban VF), hiszen a nők bizonyos kor fölött – ez régebben a negyven volt, ma már inkább az ötven – „láthatatlanná” válnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.