Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Anyai ösztön

Egotrip

„Amikor újra egymilliárd főre esik vissza a Föld népessége, az már nem lesz rossz. Csak a kínlódás, mire addig eljutunk…” – mondja a közgazdász azzal a kíméletlen mosollyal, amely csak könyvelők, demográfusok és statisztikusok arcára ül ki, amikor számokkal zúzzák szét mások dédelgetett álmait, gondosan felépített terveit, maradék reményeit.

Az előadás, amely után beszédbe elegyedünk, a közgazdaság egy más vetületéről szólt, de valaki a „túlnépesedés” szót kimondva megnyomott egy gombot. A közgazdász a terem kijárata és a folyosó vége között felvázolja nekem, hogy a nőemancipáció, a nők oktatásába fektetett erőforrások, a nők munkapiaci térfoglalása és a kétkeresős családok kialakulása hogyan vezetett odáig, hogy jelenleg Európa egyre gyengül. De nem csupán a Nyugat hanyatlik, hiszen hamarosan Kínában és Indiában is csökkenni kezd a születésszám, miután a Föld népessége valahol 10 milliárd környékén tetőzik. A korábbi vérfagyasztó mosolyt ismét megvillantva hozzáteszi: „Az emberiség már csak Afrikában bízhat.”

„Mint mindig” – jegyzem meg kényszeredett fintorral arra célozva, hogy tanulmányaim szerint az emberiség bölcsője is ott ringott. A kutatásaim alapján pedig azt tudom, hogy a tudatlanságban és kiszolgáltatottságban tartott nőknek rendszerint tényleg nincs jobb ötletük, mint hogy sokat szüljenek és gyereket neveljenek. Ezért esik egybe az európai kultúrtörténetben a nőemancipáció első hulláma a születésszámok esésével, s indul meg a 19. század végén az ezzel kapcsolatos jajongás. Nem értek a gazdasági kérdésekhez, így hivatásomból adódóan inkább mindenféle kulturális disztópiák cikáznak a fejemben az előttünk álló „kínlódásról”: a tervszerű nemzést rendszerré tevő állam A szolgálólány meséjében, az utolsó csecsemő életéért folytatott harc Az ember gyermekében, vagy az új fajjal benépesülő Föld A majmok bolygójából. Bár őszintén szólva értelmiségi és állampolgári felelősségem teljes tudatában sem érzem teljesen magaménak a 21. század második felében tetőző problémát. Hiszen ha a magyar egészségügyi ellátás, életszínvonal és közélet úgy segít megrövidíteni az életemet, mint eddig, akkor nem lehet több hátra, mint tizenöt-húsz év ebben az utóbbi években egyre rémisztőbbé vált világban, amelyben most épp egy haldokló tirannus és egy dühös narancssárga emberke diktálják a tempót.

De lehet, hogy a világpolitika jelen eseményei már a kínlódás korai jelei?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.