Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Anyai ösztön

Egotrip

„Amikor újra egymilliárd főre esik vissza a Föld népessége, az már nem lesz rossz. Csak a kínlódás, mire addig eljutunk…” – mondja a közgazdász azzal a kíméletlen mosollyal, amely csak könyvelők, demográfusok és statisztikusok arcára ül ki, amikor számokkal zúzzák szét mások dédelgetett álmait, gondosan felépített terveit, maradék reményeit.

Az előadás, amely után beszédbe elegyedünk, a közgazdaság egy más vetületéről szólt, de valaki a „túlnépesedés” szót kimondva megnyomott egy gombot. A közgazdász a terem kijárata és a folyosó vége között felvázolja nekem, hogy a nőemancipáció, a nők oktatásába fektetett erőforrások, a nők munkapiaci térfoglalása és a kétkeresős családok kialakulása hogyan vezetett odáig, hogy jelenleg Európa egyre gyengül. De nem csupán a Nyugat hanyatlik, hiszen hamarosan Kínában és Indiában is csökkenni kezd a születésszám, miután a Föld népessége valahol 10 milliárd környékén tetőzik. A korábbi vérfagyasztó mosolyt ismét megvillantva hozzáteszi: „Az emberiség már csak Afrikában bízhat.”

„Mint mindig” – jegyzem meg kényszeredett fintorral arra célozva, hogy tanulmányaim szerint az emberiség bölcsője is ott ringott. A kutatásaim alapján pedig azt tudom, hogy a tudatlanságban és kiszolgáltatottságban tartott nőknek rendszerint tényleg nincs jobb ötletük, mint hogy sokat szüljenek és gyereket neveljenek. Ezért esik egybe az európai kultúrtörténetben a nőemancipáció első hulláma a születésszámok esésével, s indul meg a 19. század végén az ezzel kapcsolatos jajongás. Nem értek a gazdasági kérdésekhez, így hivatásomból adódóan inkább mindenféle kulturális disztópiák cikáznak a fejemben az előttünk álló „kínlódásról”: a tervszerű nemzést rendszerré tevő állam A szolgálólány meséjében, az utolsó csecsemő életéért folytatott harc Az ember gyermekében, vagy az új fajjal benépesülő Föld A majmok bolygójából. Bár őszintén szólva értelmiségi és állampolgári felelősségem teljes tudatában sem érzem teljesen magaménak a 21. század második felében tetőző problémát. Hiszen ha a magyar egészségügyi ellátás, életszínvonal és közélet úgy segít megrövidíteni az életemet, mint eddig, akkor nem lehet több hátra, mint tizenöt-húsz év ebben az utóbbi években egyre rémisztőbbé vált világban, amelyben most épp egy haldokló tirannus és egy dühös narancssárga emberke diktálják a tempót.

De lehet, hogy a világpolitika jelen eseményei már a kínlódás korai jelei?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.