Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Szólásszabadság

Egotrip

Régen történt, amikor az emberek még e-mailben leveleztek, olykor telefonáltak, és néha le is csatlakoztak a hálózatról.

Tíz éven át tanítottam kreatív írást, hiszen az operaénekeseket se Maria Callas tanítja énekelni, mert ő éppen a New York-i Metropolitanben lép fel. Én meg pont ráértem, hogy elmagyarázzam, melyek az íráshoz szükséges, a tehetséges és a tehetségtelen által egyaránt elsajátítható technikai tudnivalók, mielőtt az illető a saját hibáiból tanul. De írni aligha tudtam volna bárkit is megtanítani, különösen Évát és Tamást nem, akik már akkor is saját világuk hősei voltak, és talán éppen ezért mutattak kiemelkedő képességet az írói hivatáshoz. Amikor – nem ritkán – vitába szálltak egymással, nyilvánvaló volt, hogy a legkevésbé sem közelednek álláspontjaik, hiszen saját igazságukba vetett hitük mély és rendíthetetlen volt. Ezek persze tét nélküli, játékos évődések voltak. Éva – majdan „a Szentesi” – vállát még nem nyomta a rárótt kereszt, és Tamás – írói nevén Kötter – sem volt még a Fidesz-kormány fizetett propagandistája. Csak két erős személyiségű, bőbeszédű, elszánt aspiránst láttam bennük.

Azt aligha sejtettem, hogy 2025 júniusában majd a szólásszabadság különféle kríziseihez társítom az arcukat.

Akkoriban kettőjük közül Tamásnak voltak igazán határozott tervei. Hemingway és Bret Easton Ellis nyomdokain haladva alkotta meg novelláit, amelyek pszichopátiás lélektelensége magával ragadta a posztmodern ínyenceit. Magánvagyonából – hiszen jól pozicionált ügyvédként írói pályája indulásakor már „gemachte Mann” volt – akkora összeget szánt a marketingre, amekkorát könyvkiadók nem költenek az általuk kiadott szépirodalmi kötetekre. Ez magában foglalta az éhenkórász újságírók felsőbb kategóriás éttermi ebédeltetését is, akik aztán hírét vitték az új csillagnak: íme, ő „végre” belülről mutatja meg a gazdagok világát, nem csak irigykedve és/vagy gyűlölködve képzeleg, ahogy a magyar írók szoktak. De Tamás voltaképpen már akkor is a politika után sóvárgott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.