chili&vanília

A máig legnépszerűbb, amerikaiak milliói által készített palacsinta receptjét 1966. április 10-i számában közölte a New York Times. Szerzője Craig Claiborne, az újság gasztronómiai rovatának első férfi írója volt, aki 1957-ben vette át az addig szinte kizárólag háziasszonyokat célzó oldal szerkesztését.

Egy igazi csokoládétortával persze nem vetekszik, de elég menő, ha valakinek egy édes kis meglepetéssel szeretnénk kedveskedni. Íme, az egyperces bögrés szuflé.

Az ayva tatlisi klasszikus török édesség: a birsalmát órákon át főzik, addig, amíg sötétbíbor színűvé, zseléssé válik (kb. három órán át). Intenzív ízű, zamatos, nem túl édes, fűszeres, lenyűgöző. Vaníliával kikevert mascarponéval szoktam tálalni (Törökországban hagyományosan kaymak kerülne rá, ami még töményebb és még zsírosabb), tetején harsányzöld darált pisztácia.

A minap az egyik kedvenc belvárosi bisztrómban jártam. A konyhája megélt már bizonyos hullámokat - ez az évtizedes pályafutásba bele is fér -, de mostanság mintha újra virágozna. "Kacsamáj narancsos sütőtökkel" - így szerepelt a fogás a napi táblán, amely felkeltette a kíváncsiságomat.

Az ún. cobbler az egyik legnépszerűbb amerikai desszert, a gyümölcsös pite amolyan lusta változata. A morzsás sütemények népes családjának tagja, ezek sajátos jegyét viseli: nincs gyúrás, nincs nyújtás, az omlós tészta csak úgy, lazán a gyümölcsök tetejére kerül.

Szalonna, bacon, hurka, kolbász, libamáj, füstölt húsok, rengeteg sertéshús, káposzta, nagyszerű borok, pompás sörök - az elzászi konyha nem kimondottan a légiességéről nevezetes, itt még a saláta is húsból van.

A sárga (golden) édeskés, enyhén kesernyés utóízzel. A pink-fehér csíkos az ún. chioggiai cékla, egy ősi olasz fajta, amely Chioggia városából származik (mint Goldoni csetepatéja). Ez jellegzetes rózsaszínű-fehér évgyűrűket rejt, íze enyhe, édeskés, inkább retekhez hasonlít.

Zseniális, hogy a délkelet-ázsiai - különösen a thai vagy a vietnami - konyhákban micsoda csodálatosan összetett, izgalmas, ugyanakkor kiegyensúlyozott ízeket képesek produkálni a legkontrasztosabb hozzávalókból.

Először leülök mindig a verandán, bámulok bambán. Aztán járok egy kört a kertben, minden növényt megvizsgálok. Vissza a verandára, kávézás. Újra a kertben, egy kör, nézelődés, vissza. A falusi levegő. Aztán járok egyet a házban, szívom be az oly sok gyerekkori emléket árasztó illatát.

Ha megkérdezünk külföldieket, hogy számukra melyek a magyar konyha legfurcsább fogásai, többnyire két étel végez a dobogó első két helyén: az édes - diós, mákos stb. - tészták és a gyümölcslevesek.

Hát Csabát a Lehelen ismerik-e? Nála bukkannak fel nyaranta azok a pazar paradicsomok, a szivárvány minden színében. A portékájáról rögtön könnyen felismerhető, mert minden zöldség más, mint a többieknél. Akad nála sárga, hosszúkás paradicsom, kis lila és fekete koktél, piros-zöld cirmos, aztán tűzpiros ökörszív, nem is beszélve az olaszok nagy kedvencéről, a hosszúkás, édes, lédús San Marzano fajtáról.

Az amerikaiak misztikus kedvence, a mogyoróvaj kétségtelenül nem tartozik a világ legkifinomultabb alapanyagai közé. Főleg nem a leggyakrabban fogyasztott változatában: kenyérre kenve, lekvárral.