chili&vanília

Az abruzzói olívabirtokon töltött novemberi szüreti napot életem egyik legemlékezetesebb élményeként tartom számon. Három emléket őrzök a mai napig a legerősebben: elsőként a frissen préselt olívaolaj átható, intenzív illatát, amely betöltötte a termet.

Először is árulja el nekem valaki azonnal, hogy a sok hízottliba-máj és liba hazájában mi történik a libák nyakával! Pontosabban fogalmazva, a nyakbőrükkel. Merthogy az hiánycikk, az már bizonyos.

Frijoles negros, frijoles negros - dalolja Elsa, a kubai énekesnő, miközben elmeséli, hogy főzik ezt az ételt.

Eljövendő hűvösebb napokon előkerülhetnek a hosszan, lassan főzött, nehezebb húsos raguk, például a marokkói konyha jellegzetes fogása, a tazsin. Maga a tazsin a kúp fedelű, széles, kerek cserépedény neve, amelyben ez az azonos nevű étel készül.

Az amerikai gasztronómiai magazinokat minden év őszén elárasztja a sok piros bogyó képe. Leginkább a novemberi hálaadás napi vacsora körüli hűhó tájékán csúcsosodik ki a szezon. Az ehhez kapcsolódó nagy pulykázással kicsit nehéz azonosulni, a gusztusos, gyümölcsös őszi fogásokhoz azonban kedvet kap az ember.

Az orosz konyha számos gyöngyszeme közül az egyik az alább ajánlott hideg előétel. Nehéz belőle akkora adagot készíteni, amelyből maradna.

Létezik egy török sütemény, sekerpare a neve. Sok grízzel készül, ovális, közepében mandulaszem, és át van itatva sziruppal (naná, hiszen török édességről beszélünk). Az egyik kedvencem. Aztán ott a revani, szintén grízes, de egy fokkal légiesebb, mint az előbb említett desszert. Első ránézésre ártatlan piskótának tűnik, de a látszat csal.