chili&vanília

  • chili&vanília

chili&vanília cikkei

Kenyér Harlemből

Marcus Samuelsson évek óta az amerikai gasztronómiai élet egyik legizgalmasabb figurája. Az etióp származású séf háromévesen veszítette el édesanyját, ezt követően jómódú svéd házaspár fogadta örökbe, így a skandináv országban nőtt fel. Huszonkét évesen érkezett New Yorkba, ahol karrierje villámgyorsan teljesedett ki:

Bánh mí

Hölgyeim és Uraim, bemutatom a világ - per pillanat - legfelkapottabb és egyben legfinomabb szendvicsét: a bánh mít. A kulináris passzátszelet fújó New Yorkot néhány éve már meghódította, és előbb-utóbb számíthatunk hazai megjelenésére is.

Bint Al-Sahn

A jemeni konyháról igen keveset tudunk, ráadásul igen nagy eltérések mutatkoznak Dél- és Észak-Jemen konyhája között. A világ számára ismertebb fogások nagy része, pl. a görögszénamag-krémmel tálalt sűrű leves, az ország nemzeti étele, a salta inkább az ország északi részéről származik. Az étkezési szokásokat elsősorban a klíma határozza meg, a déli részen a sivatag, ahol a csípős, fűszeres rizs a jellemző napi fogás.

Magyar ceviche

Habár már magunk mögött tudhatjuk a legnagyobb hőségriadókat, mégis olyan ételt szeretnék ajánlani, amely a nyár egyik slágerének bizonyult. Nem létezik a mennyiség, amely ne fogyna el belőle. A perui ceviche (szevicse) iránti szenvedélyes rajongásomnak már e hasábokon is hangot adtam.

Stílusgyakorlatok padlizsánra

Felkarikázva, 200 fokos sütőben megsütve, fokhagymás-joghurtos-tahinis öntettel meglocsolva, pirított fenyőmaggal megszórva. Ugyanez, csak gránátalmasziruppal és sok frissen aprított petrezselyemmel, mentával és durvára vágott pirított dióval.

Rózsa a rizsben

Rózsát már az ókori Rómában is fogyasztottak, rendkívül nagy népszerűségnek örvendett. Ma leginkább a közel-keleti, arab, török, valamint az indiai konyhaművészetben és hétköznapi gasztronómiában játszik fontos szerepet. Indiában magukat a rózsaszirmokat is megeszik, csak úgy, ahogy vannak, a leggyakrabban azonban rózsavíz vagy rózsakivonat formájában használják főzéshez.

Fine tarte aux abricots

Aki nyáron sütőfóbiás, ne is olvasson tovább. Ez a csodálatos nyári pite ugyanis felforrósított konyha nélkül sajnos nem úszható meg. A sütemény igen egyszerű, azonban mégiscsak sütemény, a tésztát pihentetni szükséges, majd megsütni. A végeredmény azonban minden egyes percért és hőfokért kárpótolja az embert.

Nyár, cékla, savanyú

A céklát elsősorban téli gumós zöldségként tartjuk számon, talán fel sem tűnik, hogy ilyenkor nyáron megjelennek a piacon a zsenge, friss, nyári céklák. Ízük, állaguk ilyenkor sokkal frissebb, fiatalabb, arról nem is beszélve, hogy a levelüket is csodálatosan hasznosíthatjuk.

Kibbeh

A Közel-Kelet kulináris művészetében előkelő helyet foglal el a libanoni konyha, talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legnépszerűbb és legkifinomultabb. Libanon évszázadokon át az Oszmán Birodalom része volt, az első világháború után pedig francia fennhatóság alá került. Mindkettő jelentős hatást gyakorolt az egyébként is erős arab gyökerekkel bíró libanoni gasztronómiára.

Kövess minket: