Balkányi Nóra

  • Balkányi Nóra

Balkányi Nóra cikkei

„Bepörögtek”

  • Balkányi Nóra
A Balaton-felvidék egyik legszebb helyén, a község kellős közepén áll egy régi ház. A közel 200 négyzetméteres épület és a hozzá tartozó 3 ezer négyzetméteres kert három évtizeden át állt elhagyatottan, de tavaly nyáron a házat és a kertet építészek, zenészek és más alkotók vették használatba. Bán Márton és Pongor Soma elindították a Kővágóörs Alkotótábort.

„Nagy dózisban, felszínesen”

  • Balkányi Nóra
A zenészekre leselkedő pszichés veszélyekről leginkább egy-egy tragikus haláleset révén hallani. Tőlünk nyugatabbra segítő hálózatok és kampányok indultak, hogy segítsenek a zeneipar bajba jutott szereplőin, de itthon még messze vagyunk ettől.

„Nektek is megvan a magatok Putyinja”

  • Balkányi Nóra
Ma már történelem a csoport két tagjának letartóztatása, pere és bebörtönzése, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Marija Aljohinát 21 hónapig tartották fogva, miután 2012-ben Moszkvában, a Kremltől pár utcányira, a Megváltó Krisztus-székesegyházban Punk imájukkal tiltakoztak Putyin rendszere, de elsősorban az állam és az egyház összefonódása miatt.

„Ma a világzene inkább attitűd”

  • Balkányi Nóra
A World Music Expo vásár, fesztivál és konferencia. A világ legnagyobb világzenei eseménye, amelyet idén először rendeznek meg Magyarországon.

Nézzenek oda!

  • Balkányi Nóra
  • Keller-Alánt Ákos
Az NMHH Mecenatúra programja több mint ötmilliárd forinttal támogatta a magyar filmgyártást. A különösen sikeres pályázók között több Fideszhez közeli filmest vagy vállalkozót találtunk, miközben a rendszert jól ismerő filmesek szerint az elmúlt időben jobban lehet bízni a programban. Forrásaink a retorzióktól tartva mégis kivétel nélkül nevük elhallgatását kérték.

Amit nem fúj el a szél

  • Balkányi Nóra
A kortárs képzőművészeti színtér néhány profi szereplője abbahagyta az elmúlt-x-évezést. Mit jelent, ha egy biennále a korábbi gyakorlatokkal szemben állami támogatástól független, önkéntes civil kezdeményezés?

„Nincs több ingyenbuli”

  • Balkányi Nóra
Eladja-e magát a művész egy YouTube-reklámmal, és mi a legnehezebb feladat a menedzsere számára? Az egykor a legendás Motown kiadót is vezető szakemberrel a bécsi Waves Vienna zeneipari konferen­cián beszélgettünk.

„Beatles turmixgépben”

  • Balkányi Nóra
19 év után jött ki új lemezzel a nyolcvanas évek meghatározó underground zenekara, a Sexepil. A zenekar basszusgitárosát kérdeztük.

„A jövő a kisebb fesztiváloké”

  • Balkányi Nóra
A háromnapos Pohodát, a szomszédos országok egyik legvonzóbb popzenei fesztiválját Trencsénben szervezik nyaranta. A napközben csendes pihenőket is tartó rendezvény alapítójával a bécsi Waves Vienna zene­ipari konferencián beszéltünk elvekről és kilátásokról.

Kortárs a népnek

  • Balkányi Nóra
A megjelenésünk napján kezdődő nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárt tavaly húszezernél többen látogatták. Mire elég ennyi ember, mit nyújt a vásár a galériáknak, és melyik bokorban rejtőzik Fekete György?

Kövess minket: